Szigi-szemmel: Utolért az ihletem
Amikor abbahagytam az edzői tevékenységem – helyesebben szüneteltettem, mert ez a hivatás véleményem szerint életre szóló – elkezdtem a gondolataimat leírni, főleg a futballpályák környékéről, de az élet más területeiről is kaptam ihletet. A közösségi portálok által nyújtott „mindenki azt ír, amit akar” lehetőség nekem is nyújtott némi támpontot, de azért mindig próbáltam megmaradni a jóízlés és a etika keretein belül.
Helyszín: Pozsony Aupark bevásárlóközpont
Szereplők: Sz&W elektro munkatársai és 3 gipszkartonos faszagyerek.
Nem írok le újat, amikor próbálom ecsetelni a csallóközi emberek munkába járását a fővárosba, autópálya ide vagy oda.
Szóval, némi anyázás után, egy jó 40 perces araszolás után érkeztünk az ébredező nagyvárosba, azon belül is a csodálatos Auparkba. Három jóvágású villanyszerelő cipekedik a tisztaságtól csillogó épületmonstrumba, amikor végre egy lefóliázott üzlethelyiségbe megtaláljuk a munkahelyünket. Bizony, a kartonos fiúk már a létra tetejéről köszöntek vissza, és kicsit el is szégyelltem magam a nyolc óra körüli érkezésünk miatt.
Konstatáltam magamban, mennyire szeretek én Dunaszerdahely környékén dolgozni, na de ha a körülmények rákényszerítenek, még Pakisztánba is elmegyek.
Orientálódtunk a helyiségben, hogy hova rakodhatunk, átvettük a dokumentációt, reggeliztünk, és nekiálltunk a munkának. Próbáltuk nem „zavadzálni” a másik partit, de mint kiderült, annak ellenére, hogy a fiúk szlovákul dumáltak, vannak köztük dunaszerdahelyiek is.
Az egyik rá is kérdezett:
Ugye, maga írja a Szigi-szemmelt?
Mosolyogva bólintottam.
Azt már nem firtattam, hogy tetszik-e neki vagy nem, de örültem, hogy olvassa.