A cikk megjelent 2020/11. számában.
Nem egy olyan posztba futottam bele manapság a közösségi hálón, amelyben afelett ironizálnak, hogy az „állítólag” veszélyes vírust némi szappannal sikerülhet hatástalanítani. Bármilyen banális dolognak tűnhet nekünk ma, a 21. században a kézmosás, valamikor egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a higiéniának milyen nagy szerepe van a közösség, illetve az egyén egészsége szempontjából. Poén ide vagy oda, kezünk és környezetünk tisztán tartása hatékony fegyver nemcsak a koronavírus, hanem számtalan más kórokozó elleni harcban. Ennek illusztrálására pedig most egy olyan történetet szeretnék megosztani veletek, mely egyszerre mélységesen szomorú és reményteljes, főhőse pedig – nyugodtan állítható – megváltoztatta a világot.
Semmelweis – ugye ismerős a név?
Semmelweis Ignác Fülöp 1818-ban született Budán, egy fűszerkereskedő család ötödik gyermekeként. Egyetemi karrierjét a jogi karon kezdte, innen aztán hamar lelépett, hogy orvosi diplomát szerezhessen. Azt 1844-ben meg is kapta, szülészmesteri oklevelével egyetemben, ami mellé később sebészdoktori minősítést kapott. A bécsi közkórházban dolgozott vezető pozícióban, ott segített világra rengeteg babát. Az ingyenes ellátást biztosító közkórház azért alakult, hogy ne csak a tehetősek, hanem a szegények is megfelelő ellátást kaphassanak. Cserébe tanintézményként működött: a leendő orvosok, illetve bábák itt szerezték meg a hivatásuk végzéséhez szükséges gyakorlatot. Ám finoman fogalmazok, ha azt mondom, nem uralkodtak itt idilli állapotok. A fiatal anyukák élete veszélyben forgott: ha a szülés komplikációmentesen zajlott is, semmi nem garantálta, hogy a baba világrahozatala után nem viszi el őket a gyermekágyi láznak nevezett, ekkortájt nagyon gyakori kór.
Sárkány ellen sárkányfű rovatunk összes cikke megtalálható ITT.
A bécsi közkórház két külön klinikáján viszont érdekes módon nagyon különböző volt a gyermekágyi láz gyakorisága. Míg az I. számú klinikán akár minden tizedik kismama is áldozatául esett, addig a II. számún előfordulása körülbelül csak harmadannyi volt. Persze ennek híre ment a várandósok és családjaik körében is, és a kórházba való felvételkor szabályosan könyörögtek, esetenként inkább az utcán szültek, mintsem hogy a rossz hírű klinikára vegyék fel őket. Ez, valamint a kismamák sorsa nagyon bántotta Semmelweist, és minden erejével azon volt, hogy rájöjjön, mi lehet a II. számú klinika biztonságosságának titka, ha egyszer szinte mindent ugyanúgy csináltak mindkettőben…
A felfedezés nem ment egy csapásra
Hogy megértsük, miért, tudnunk kell, hogy a csíraelmélet ekkor még csak csírájában volt jelen – na jó, magyarul: nem tudták, hogy a betegségek zöméért szemmel nem látható mikroorganizmusok a felelősek. Mielőtt erre rájöttek, illetve bizonyítani tudták volna, úgy gondolták, hogy a testnedvek túltengése okozza a bajokat (amire leggyakrabban a beteg érvágással való további kínzása volt a válasz), esetleg a bűzös kipárolgások, alias miazmák (a pestisdoktorok ruháinak „csőrébe” ezért tömködtek illatos gyógynövényeket). Semmelweis is gondolt mindenre a szellőztetéstől kezdve a kórházi mosás gyakorlatán keresztül az étkeztetésig, de hamar el is vetette ezeket az ötleteket.
Az áttörésre egy nagyon szomorú esemény kapcsán került sor. Míg Semmelweis egy tanulmányút keretében Velencében járt, barátja és kollégája, Jacob Kolletschka elhunyt. Hazaérve tudta meg, hogy Kolletschka a gyermekágyi lázhoz nagyon hasonló tüneteket produkált halála előtt, s a boncolás során kiderült, ahhoz vérmérgezés vezetett. Egy boncolás során sebezte meg őt véletlenül szikéjével egy orvostanhallgató.
Semmelweisnek emiatt az az ötlete támadt, hogy a holttesttől jöhetett szennyeződés okozhatta a bajt. Innentől adta magát a magyarázat, hogy hasonló történhet az egyes számú klinikán is a kismamákkal. Hogy miért? Az egyetlen lényeges különbség az egyes és kettes számú klinika között az volt, hogy az egyesen orvostanhallgatókat képeztek, a kettesen pedig bábákat, s míg előbbiek rutinszerűen vettek részt boncolásokon is, a bábák természetesen nem kerültek bonctermek közelébe.
Hogy tesztelje feltevését, Semmelweis új gyakorlatot vezetett be: az orvosoknak előírta, hogy a boncterem látogatása után, valamint a páciensek vizsgálata előtt klórmész-oldattal mossanak alaposan kezet. Noha a baktériumokról nem volt tudomása, erre esett a választása, mert ez semlegesítette leghatékonyabban a hullaszagot, így feltételezte, hogy segít a szennyezés megelőzésében is. Hamarosan az orvosi eszközöket is ezzel tisztították használat előtt és után, az eredmény pedig magáért beszélt. Szinte azonnal töredékére esett a gyermekágyi láz előfordulása a közkórházban.
A legszomorúbb happy end
Az egyértelmű siker ellenére Semmelweisnek nem volt könnyű dolga, amikor felfedezését el akarta fogadtatni a világgal. A legtöbb orvostársa kinevette a számukra bizarrnak tűnő feltevést, egyszerűen ignorálta azt, vagy felháborodottan horkant fel, hogy tisztátalannak kiáltotta ki őket. Ignác hatalmi harcok áldozatául esett, a bécsi kórházat el kellett hagynia, s Budapestre kényszerült. Az sem segített, hogy az itteni Szent Rókus Kórház szülészetén is jelentősen visszaszorította a gyermekágyi láz előfordulását.
Mi lehetett a baj?
Egyrészt az, hogy a felfedezése mögött nem volt tudományos elmélet, így a kor tudományos közösségének abszurdnak hathatott, egyszerűen nem volt logikus.
Másrészt Semmelweis maga nem is nagyon igyekezett azon, hogy rendesen publikálja az eredményeit, publikációkat inkább csak a tanítványai tollán keresztül lehetett olvasni, a másodkézből származó információk pedig sokszor félreértésekre adhattak okot.
Harmadrészt valószínűleg Semmelweis stílusa sem volt túl meggyőző: publikációk helyett dörgedelmes leveleket írt kollégáinak szerte Európában, melyekben ostorozta őket elmaradottságukért, amiért nem hallgatnak rá, sőt néha egyenesen az anyák gyilkosának nevezte őket. Nem csoda, hogy ezek után nem lopta be magát nagyon a szívükbe – s úgy tűnik, a fülükbe sem…
Semmelweist nagyon megviselte az egész hercehurca, depressziós lett, hangulatingadozásokkal küzdött, és végül olyannyira elromlott a helyzet, hogy elmegyógyintézetbe került. Valószínűleg nem működött együtt az őrökkel, mert szerencsétlent jól helybenhagyták, s feltételezhetően egy ekkor szerzett sebe fertőződhetett el, mert két héttel felvétele után vérmérgezés következtében elhunyt.
Beletelt pár évtizedbe, amíg doktorunkat végre elismerték. Kellett ehhez az, hogy Louis Pasteur és John Lister munkásságának hála elfogadottá váljon a csíraelmélet, mely értelemmel ruházta fel Semmelweis gyakorlatát. A fertőtlenítés életmentő jelentőségét hamarosan széles körben felismerték, és mindenütt alkalmazni is kezdték. Semmelweist pedig manapság az anyák megmentőjeként emlegetik, s a legjobb hírű magyar orvostudományi egyetem az ő nevét viseli.
Vissza a kézmosáshoz
A mindennapokban természetesen azért nem szükséges a klórmészhez hasonló durva vegyszerrel kezet mosnunk, elég a szappannal történő alapos kézmosás. A legjobb, ha ezt minimum 20 másodpercig tesszük, gondosan megtisztítva az ujjközöket, illetve a körmök alatti részt is mindig, miután potenciálisan szennyezett felülethez értünk. Ha pedig folyó víz és szappan nem áll rendelkezésünkre, ugyanezt megtehetjük a patikában vagy drogériában vásárolt fertőtlenítő gél segítségével is. Azt azonban érdemes tudni, hogy például a koronavírus ellen ezek közül nem mindegyik egyformán jó. Míg a koronavírus felszínén lévő, lipidekből álló védőréteget a szappanok hatékonyan tudják semlegesíteni, a fertőtlenítő gélek akkor hatékonyak, ha legalább 60 %-os alkoholtartalmuk van.
A gyakori és alapos kézmosásnak kárát biztosan nem látja senki a kórokozókon kívül, legfeljebb a kézfej bőre sínyli meg a dolgot, ugyanis annak természetes védőrétegéhez sem túl kedves. Érdemes tehát a tiszta, jól megszárított bőrfelületnek a mosás után egy kis kézkrémmel is kedveskedni.
Semmelweis története jól illusztrálja, hogy néha a legegyszerűbb praktikák is nagyon sokat jelentenek, sőt életmentő jelentőségűnek bizonyulhatnak. Sajnos napról napra dőlnek meg a rekordok mind a koronavírus-fertőzöttek számát, mind pedig a kórházba jutottakét tekintve. Tegyük meg azt a keveset mind saját, mind szeretteink és ismerőseink egészségének érdekében, hogy rendszeresen, alaposan megtisztítjuk a kezünket!
