Borünnep volt Somorján. Január végén itt gyűlt össze a csallóközi és a mátyusföldi borelit zöme, hogy megszentelje a 2016-os bortermést. Azt az italt, ami a szőlő erjesztésével készül, s ami Mezopotámiából indult világhódító útjára, és mostanra behálózza az egész világot.
A bor örök, elpusztíthatatlan és összeköt. Az európai civilizáció legkorábbi alkoholos itala, mely a mai napig megőrizte nívóját, összehozza a barátokat, ismerősöket.
Kilencedik alkalommal rendezték meg Somorján a hagyományos borszentelést, melyre több hazai borász is ellátogatott. Bartal László birtokán került sor az eseményre, egy olyan helyen, ahol e nemes nedűnek szentélyt emeltek. „Főleg Szlovákiából érkeznek a borászok, meghívtuk az összes szakembert, aki borral foglalkozik, továbbá a Szent György lovagrend tagjait és persze az egyház embereit, akik megszentelik az elkészült italt” – tájékoztat érkezésünkkor Bartal László borász, az esemény szervezője.
Elmondja, hazánkban, és a szűkebb pátriánkban egyre jobban kezd kifejlődni a borkultúra, s már a fiatalok is felnőttek arra a szintre, hogy a minőségi nedűt keresik. „Inkább bort fogyasztanak, nem pedig szeszes italokat, pálinkákat, hiszen a bor gyógyszer” – magyarázza mosolyogva.
Nagyon sok éven keresztül nem volt megtalálható a boltokban a csallóközi, illetve a mátyusföldi bor, hiszen a kilencvenes években rengeteg szőlőtőkét kivágtak, likvidáltak, és inkább más mezőgazdasági terményeket helyeztek előtérbe. Ám a szőlőtermesztés mintha reneszánszát élné, egyre többen foglalkoznak borkészítéssel.
Bartal Laci a birtokán 17 hektáron termel szőlőt, ezen kívül nyolc hektárnyi bérelt területen foglalkozik a gyümölccsel, aminek eredménye évente 150-200 ezer liter nemes nedű. Állítja, megél a csallóközi bor is a piacon, a számos behozott magyarországi és tengerentúli márka mellett, hiszen aki minőségre vágyik, tudja, hova menjen.
„A mi boreladásunk valójában a Csallóközön belül zajlik, mi nem szállítunk nagy üzletláncokba, a kis üzletekben próbáljuk értékesíteni az árunkat, és ha a borászatba érkeznek a vásárlók, itt megkóstolhatják a bort, mielőtt megvásárolnák. Ezáltal tudják, miért fizetnek, és elégedettebben távoznak, sőt, gyakran vissza is térnek hozzánk”
– magyarázza Bartal.
Nagyon sok helyi borász nemcsak a saját területén termesztett szőlőből készíti a borait, hanem Szlovákia más térségeiből, sőt, Magyarországról is vásárolnak alapanyagot. Az egyszerű emberben is felmerül ilyenkor a kérdés, hogy mennyiben helyi az a bor, ami máshonnan behozott szőlőből készül?
„A nagy szlovák borkészítők – és most nem szeretnék neveket mondani – rengeteg szőlőt Magyarországról hoznak át, és hősiesen szlovák bornak titulálják a terméküket. Ez különben megengedett, nem csalás, ezzel a szakmának sincs gondja, a lényeg, hogy ne must, vagy folyékony alakban vásároljuk meg. Ha a bor itt készül el, az már helyinek számít, így sajátként adhatjuk el” – meséli a peredi borász, Kovács Sándor.
Szerinte ezek a nedűk abszolút megállják a helyüket a piacon, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a számos díj, amit a borversenyekről elhoznak. Legyen az hazai, vagy akár nemzetközi megmérettetés. „Megvan az előnye, hogy a jobb évjáratkor az érdekesebb fajtákat meg tudjuk vásárolni, hiszen még Tokajba is képesek voltunk elmenni aszúszemekért, így pár évvel ezelőtt a Tokaji aszúnk champion díjat hozott egy nemzetközi versenyről” – ecseteli Kovács.
Garai János nagymegyeri borász szerint az a hiedelem él a szlovák bortermelő vidékeken, hogy a Csallóközben nem lehet jó bort készíteni.
„A kürti, a szőgyéni, köbölkúti, muzslai vidéken még hallani olyan rémhíreket, hogy a Csallóközben nem lehet szőlőt termeszteni. Meg lehet nézni az eredményeket, akár a Nagymegyer környéki, vagy a somorjai borászok esetében, akik nagyon szép díjakat érnek el a versenyeken” – meséli.
Szerinte egyre inkább megtalálják az emberek a saját szájízüknek megfelelő borokat, kitapasztalják, melyik ízlik nekik leginkább. „A férfiak inkább a száraz, markáns bort szeretik, a fiataloknak inkább a friss, üde borok jönnek be, így előszeretettel kóstolják a friss rozékat. A hölgyek pedig a félszáraz, félédes italokat részesítik előnyben, és mindezek mellett nagyon divatos manapság pezsgőt fogyasztani” – magyarázza.
Vörös, fehér, vagy rozé, száraz félédes, félszáraz vagy akár édes, legyen az bármilyen bor, mindenki megtalálja a magának valót. Van kínálat bőven. S a somorjai borszentelésen kiderült, nemcsak a boltokban kapható minőségi „szőlőlé”. Kis borászatok, melyek arra törekszenek, hogy jót készítsenek jó embereknek, éppúgy megérdemlik a kalapemelést, mint a sokéves tapasztalattal rendelkező, messze földön neves manufaktúrák. Ők is vannak olyan jók és nívósak, mint társaik.
S amikor arról beszélünk, hogy külföldről vásárolják a szőlőt, melyből végül boraikat készítik, nem kell megijedni, hiszen egy nyári villányi látogatásunkkor kiderült, hogy a legnagyobb borászatok is sok esetben vásárolnak gyümölcsöt, hogy elkészíthessék az arra az évre előírt tervben szereplő mennyiséget.
Igaz, a Magyarországon vásárolt szőlő nem a Csallóköz földjében termett, de helyi kezek dolgozták fel, helyi emberek készítették gondos odafigyeléssel, hogy a helyiek fogyaszthassák olyan tisztelettel, amilyen tisztelettel egy ilyen nemes nedűt csak lehet. Mert a bor megérdemli, hogy tiszteljük, megérdemli, hogy szem előtt tartsuk, azzal számos ember foglalkozott, hogy végül élményt okozzon azok számára, akik áldoznak Dionüszosz, a bor istenének oltárán.
Az írás megjelent a Klikk Out 2017/2. számában.
