Fotók: a szerző (2017-es hanoi útja során készültek)
Lassan közeledik a karácsony, ám idén az ünnepre való készülődés a koronavírus árnyékában zajlik, így kevésbé felszabadult. Szinte egész Európában rossz a helyzet, ahogy például az Egyesült Államokban is, de van olyan tája a világnak, ahol a kezdetektől mind a mai napig hihetetlen módon sikerült kontroll alatt tartani a járványt: Vietnamban egészen idáig összesen alig több, mint 1300 esetet jegyeztek fel. Nálunk ennél jóformán minden nap több teszt lesz pozitív, és úgy tűnik, az ottani statisztikák megbízhatóak. Hanh Le mesélt nekem arról, hogy miben változtatta meg a hanoiak életét a krízis.
Hanh 38 éves, kedves, mosolygós hölgy. A Hanoi belvárosában lévő kicsi, de annál barátságosabb Finnegans Hotelt menedzseli már másfél évtizede. A nyolcmilliós Hanoi egy éve még igazi turistaparadicsom volt, mikor jómagam jártam ott pár éve, a belvárosban alig lehetett megmozdulni, annyian voltak az utcán. Mégsincs az embernek az az érzése, mint sok európai nagyvárosban, hogy jóformán csak a többi turistával találkozik – a helyiek vegyülnek a látogatókkal, nem szorultak a központtól kijjebb eső utcákba.
Európaiként ez az a fajta hely, amit vagy imádsz, vagy elviselhetetlennek találsz.
Nagy a nyüzsgés és a káosz, a higiénikusaink bőszen hánynák magukra a keresztet, rántott hús sehol nincs a kínálatban, az úttesten átkelni pedig mindig egy kalanddal ér fel, a helyiek ugyanis legfeljebb jelzésértékűnek veszik a piros lámpát. Mégis van az egésznek egy hihetetlen vonzereje – állandóan meleg van, a helyiek kedvesek, mindenki mosolyog, minden, de tényleg minden érdekes. Ha pedig szereted a különleges ízeket, ezt a helyet neked találták ki. Ráadásul minden az általunk megszokott árak töredékébe kerül – ihatsz például az utcasarkon 20 eurócentnyi összegért egy kissört, amit a helyi néni csapol neked vigyorogva, hogy aztán a többi turistával a gyerekekre méretezett műanyag székeken összezsúfolódva haverkodj össze – egy fél óra vagy egész este erejéig.
Helyesbítem: mindezt megtehetted egészen 2020-ig. Január végén regisztrálták az első fertőzöttet egy férfi személyében, aki a vírus által elsőként sújtott Wuhanból, Kínából látogatott Ho Chi Minh-városba (régi nevén Saigon). ”
A tévé és a rádió beszámolt az újfajta vírusról, de akkor még nem gondolta volna senki, hogy ilyen komolyra fordulhat a helyzet. Még én, akinek a munkáját ennyire közvetlenül érinti a dolog, sem hittem, hogy ilyen szörnyű lesz! Úgy tippeltem, hogy egy-két hónapon belül vége” – emlékezik vissza Hanh.
Mindenesetre a hatóságok hihetetlenül gyorsan reagáltak a veszélyre, szinte azonnal lezárták a kínai határt, és utazási korlátozást vezettek be, valamint az iskolalátogatást is felfüggesztették. Nem ez volt az első találkozása a vietnámiaknak fertőző betegségekkel – volt már dolguk nem is olyan régen a SARS-szal, madárinfluenzával, zikavírussal, dengue-lázzal, vagy épp a kanyaróval, úgyhogy nem érte őket derült égből villámcsapásként a COVID-19 sem.
A lakosság felé minden hivatalos csatornán közvetítették az információkat, valamint azt, hogy tartsák be az óvintézkedéseket: mossanak gyakran kezet, hordjanak arcmaszkot, és ne menjenek zsúfolt helyekre, amennyiben az elkerülhető. „Szerencsések vagyunk, hiszen a mi országunkban az emberek nagyon védik az egészségüket, és a nagy többség betartja a szabályokat” – mondja Hanh – „Persze sokan kényelmetlennek érezték a maszkot, ha eddig sosem kellett viselniük. De végülis hordják, mert muszáj, különben bírságot kénytelenek fizetni.”
A bírság összege 300 000 dong, ami nagyjából 11 eurónyi összeget jelent. Ez számunkra nem tűnik soknak, de ne feledjük el, hogy egy átlag vietnaminak ez rengeteg pénz, hiszen ott még turistaként sem nagy művészet jóllakni egy euróból.
Mindemellett pedig nagyon sokat teszteltek, és alapos kontaktkutatást végeztek.
Hanoi persze drasztikus változáson ment keresztül az utazási korlátozásoknak köszönhetően – ahogy Hanh leírja, az elején teljesen üres volt a város, az állandó zsivajt pedig szokatlan csend váltotta fel. A bárok, éttermek és szállodák mind bezártak. Miután normalizálódott a helyzet, és nyilvánvalóvá vált, hogy a vírus nem terjedt el futótűzként a nagyvárosban, fokozatosan kinyitottak a bárok és az éttermek, bár még mindig messze van ez a szokásos nyüzsgéstől.
A külföldiektől származó bevételre számító hotelek azonban ennél is rosszabbul jártak, ahogy a Finnegans is, ahol Hanh dolgozik: „Március óta zárva vagyunk. Nehéz időszak ez nekünk. Imádtuk csinálni, immár tizenöt éve. Nagyon hiányzik nekünk a munkánk, de sajnos nem tudunk ebben a helyzetben kinyitni, mert nem éri meg. Gondolkoztunk azon, hogy új munka után nézünk, de már nagyon régóta ezzel foglalkozunk, és nem akarjuk feladni, amit szeretünk. Bevétel nélkül viszont a városban élni lehetetlen, úgyhogy döntéskényszerben vagyunk.”
Amikor arról kérdezem, hogy az állam nyújt-e valamiféle segítséget azoknak, akik az övékhez hasonló helyzetbe kerülnek, sajnos nem tud egyértelmű igennel válaszolni. Azt mondja, ugyan hivatalosan jogosultak rá, de ez annyi embert érint, hogy nagyon lassan és nehézkesen tudják csak elbírálni az ügyeket. Egyenként meglátogatják ugyanis a potenciális rászorulókat, hogy megbizonyosodjanak afelől, hogy valóban szükségük van a segélyre. A legtöbben ezért inkább új megélhetési forrás után néznek, és nem is igénylik a kárpótlást.
Ami a jelenleg is érvényben lévő korlátozásokat illeti, még mindig maszkot kell viselni az olyan zárt helyeken, ahol sok ember megfordul, például kórházakban vagy iskolákban. A belépés előtt pedig mindenkinek lázat mérnek. Ha valaki olyan helyről tér haza, ahol nagyobb az átfertőzöttség, a hatóság értesítése után 14 napig otthon kell maradnia, vagy karanténhelyre vonulnia.
Turistákat nem fogad még az ország, csupán diplomatákat, külföldi szakértőket, befektetőket és családjukat, őket is csak meghatározott országokból.
Tavasszal még nálunk is ellenőrzés alatt sikerült tartani a vírust, ami ahhoz vezetett, hogy néhányan a vele való közvetlen tapasztalat híján még a létében is kételkedtek, és eléggé elterjedtek a különböző összeesküvéselméletek. Mivel a Szlovákiánál jóval népesebb Vietnámban a legnagyobb napi esetszám a nyárközépi 81 volt, felmerült bennem, hogy ott is találkozni lehet(ett)-e hasonló véleményekkel. Erre irányuló kérdésem azonban meglepi Hanht, és határozott nemmel felel.
„Számunkra világos, hogy senki nem akarhatta, hogy ilyen történjen, és a véletlen műve volt. Azt is tudjuk, hogy a klímaváltozás miatt olyan dolgok is megtörténhetnek, amik példátlanok. Ez természetes.”
Arra is kíváncsi voltam, hogy hogyan állnak hozzá az oltás témájához – vietnami tudósok is dolgoznak egyébként oltóanyagon. Hanh szerint ugyan kissé tartanak a védőoltástól, amiért ennyire rövid idő alatt fejlesztették ki a vakcinákat, de bíznak a tudósokban és orvosokban.
Minden bizonytalanság ellenére egy tekintetben azért pozitívumot is hozott az új helyzet Hanh életébe: sokkal több ideje van a családjára. Tizenöt év alatt egyszer sem töltött néhány napnál többet anyukájával a faluban, most viszont három hónapot töltöttek együtt. Szerencsére mind egészségesek. Viszont nagyon várja már, hogy az egésznek vége legyen, visszatérhessen a megszokott életébe, valamint a munkájához, amit szívvel-lélekkel csinált.
A korábbi epizódok:
Egyesült Királyság
Kolumbia
Hongkong: “El vagyunk zárva a külvilágtól”
Svédország: Ahol látszólag normális mederben folyik az élet
Izrael: „Próbálom élvezni a slowlife előnyeit”
Zakinthosz: „Nem egy szabálykövető nép, de ezt nagyon betartották”
