A mese megjelent a Klikk Out 2020/12. számában. Grafika – Gocoň Laci
Sűrűn hullott a hó, a naptár december huszonharmadikát mutatott. A kavargó hópelyhek reggel óta ellepték az utcát, sokan nem is bírták eltakarítani a házuk elől – mintha valaki az égben, kiszakított volna egy óriási tollpárnát, olyan volt a látvány. Az utcai fények szelíden pislákoltak, a Macskakő utcában minden ház ablaka díszekkel, fényfüzérekkel volt már tele. Közelgett a karácsony este.
Anyó már egy hete megsütötte a mézeskalácsokat, amik egy kartondobozban várták a sorsukat: mégpedig, hogy igazi, díszes karácsonyi mézeskalácsokká változzanak. Anyó a tojáshabból és porcukorból készített mázat zacskóba töltötte, majd egy ollóval apró lyukat vágott rajta, így készített írókát belőle. A nagy készülődésre Sziszi cica is előbújt a kandalló mellől. A cica nagyon szerette azt a helyet, a finom melegben naphosszat heverészett, szinte csak akkor bújt ki onnan, hogyha megéhezett. Most lassacskán előmászott, felpúpozta a hátát és ráérősen nyújtózkodni kezdett. Ezüst bundáját nyalogatva kényeskedett a padlón.
Anyó nevetve jegyezte meg:
– Na, mi van, kisasszony, hát előmerészkedtél végre? Egérkékkel álmodtál talán, hogy így nyalogatod a szád?
A cica felugrott a párkányra, onnan szemlélte, ahogy gazdája egy széket húz a konyhaasztal mellé, majd egyesével díszíteni kezdi, az immár tökéletesre puhult mézeskalácsokat. Ekkor toppant be az ajtón Apó.
– Megjöttem! – mosolygott szélesen, majd megölelte feleségét. – Mindenki kiveszi a részét a munkából? – nézett tréfálkozva Sziszire, aki éppen egy lehullott papírdarabkát pofozgatott a padlón, nagy átéléssel.
Anyó olyan ügyesen haladt, hogy sorra gyűltek a tálcán a szebbnél-szebb sütemények. Kellemesen telt az édes illatú délután, mígnem lassan beesteledett.
– Kis szünetet tartok, elfáradt a szemem – nézett Apóra szabadkozva.
– Egész nap sütöttél, főztél, mára már elég. Pihenj meg, holnap karácsony van! – válaszolta Apó.
Míg Anyó a szobában pihent, Apó megvacsorázott, közben pedig a friss újságot lapozta. Annyira beletemetkezett az olvasmányába, hogy észre sem vette azt, ahogy Sziszi mancsával a frissen kidíszített mézeskalácsokat piszkálja és bőszen nyalogatja a száját, miközben felettük egyensúlyozik.
– Sicc, te, tűnés innen! – kiáltott fel hirtelen Apó, a cica viszont ijedtében magával sodort néhány darabot a tálcáról. A díszes édességek koppanva értek földet és azonnal darabokra törtek a konyha kövén.
– Mi történt, mi volt ez a zaj? – szaladt ki a szobából Anyó és rémülten vette észre a földre pottyant mézeskalácsokat.
– Sziszi nem bírt magával, mindenáron meg akarta kóstolni őket. Elkergettem, de már késő volt – méltatlankodott Apó.
– Kíváncsi kiscica még, nem történt olyan nagy baj – enyhült meg Anyó végül, majd seprűt és lapátot keresett, hogy összetakarítson az asztal alatt.
Sziszi félősen gubbasztott a konyha túlsó sarkában és nagy érdeklődéssel figyelte, ahogy a háziak felseprik a romokat. Közben persze elégedetten nyalogatta a pofiját, hiszen hosszú bajuszkáin ott csücsült még egy kevés az édesen illatozó cukormázból.
– Megbocsátunk neki, Anyó. Elvégre is karácsony van – mondta az öreg. – Képzeld, holnapra még egy külön ajándékot is készítettem neki.
– Ne viccelj, Apó! Mit hoztál? – kuncogott magában Anyó, mialatt Apó előhúzott a zsebéből egy díszes papírba csomagolt, kicsike csomagot, szalaggal átkötve.
– Egy felhúzható egérke van benne, amit kedvére kergethet, a finom mézeskalácsaid helyett. Szabad egyet megkóstolni? – kérdezte Apó gyermeki tekintettel, az édességek felé pislogva.
– Szabad! – mosolygott Anyó, majd mosolyogva odanyújtotta neki a tálcán megmaradt darabokat.
