Feltehetően a kedves olvasó is már találkozott olyan emberrel, aki hirtelen felindultságából kijelentette, annak ellenére, hogy tisztába volt tette súlyosságával: hát csukjanak be! Aztán vagy elkövette tettét, esetleg lehiggadva átgondolta, hogy nem érdemes néhány évet feleslegesen a hűvösön csücsülni valamelyik fegyintézetben.
Koromból kifolyólag az elmúlt rendszerben, és napjainkban is ismerek(tem) börtönviselt embereket, és a sors úgy hozta, hogy mindkét esetben láthatáson is voltam a börtön falai közt, viszont összehasonlítási alapom csak elmondások alapján van.
Azt a bizonyos tőmondatot, amit az írásom elején idézek, napjainkban könnyebben kiejtik a szájukon a börtönviselt emberek, nálam viszont mindig kiveri a biztosítékot. Természetesen az elítéltek kategorizálva vannak és a múlt rendszert sem lehet a ránk zúduló harmincvalahány éves demokráciával összehasonlítani, viszont
napjainkban annyira laza az elítéltek sorsa, hogy egyesek „pionírtáborról” beszélnek, miután letöltötték a büntetésüket.
Sokak szerint a büntetés-végrehajtáson is lehetne pár száz oldalt alakítani, de napjainkban a bolti szarkától kezdve a drogdílerig mindenkit becsuknak, ha a bíróság bizonyítottnak látja a bűnösségüket.
…de vajon mi a visszatartó erő?
A minap lezajlott köztem és egy nálamnál jó pár évvel fiatalabb „csávó” közt egy rövid beszélgetés.
– Tudod Szigi, én bevonulok megint, ha úgy hozza a sors! – mondja az almabortól enyhén illuminált állapotban lévő beszélgetőpartnerem.
Bölcs bólogatással próbáltam minden tiszteletemet kifejezni az elszántságáért, miközben megnéztem a szatyromat, nem folyik-e szét a frissen vásárolt treska.
– Nekem mindegy! – folytatta a falnak dőlve keresztbe rakott lábakkal, miközben a cigarettája ráégett a nikotintól sárga körmére.
– Mennyit voltál bent? – préseltem ki a maszk mögül egy halk kérdést.
– 22 hónapot! – húzta ki magát büszkén, és már nyúlt is a 2 literes zöld üvegért.
– Miért voltál bent? – bátorkodtam megkérdezni.
– Miért, miért, háá gyerektartásért! – válaszolta, jót kortyolva a lassan ürülni látszó műanyag flakonból.
Ejj, de adnék egy atyai pofont „édesöcsém”, de akkor engem ítélnének el súlyos testi sértésért – futott át a fejemben, miközben szép napot kívántam neki.
