Szigi-szemmel: Nagyszombat
Nem a kerület székhelyéről – Szlovákia hetedik legnagyobb városáról, amely futballcsapata legutóbb 0:1-re nyert Trencsénben és már ott liheg a DAC nyakában a tabellán, és akik soraiban, egy alig 17 éves magyar (?) gyerek játssza a hátvéd posztot –, nem róluk szeretnék írni.
Én arról a húsvétvasárnapot megelőző „nagyszombatról” szeretnék néhány sort papírra vetni, amely a keresztény nagyhéthez tartozik.
Minden epilógus, és mindenféle …ológus arra figyelmeztetett, hogy most kell csak igazán vigyáznunk, mivelhogy az eddigi kormánydöntések meghozták a várva várt eredményt,
és ha minden jól megy, néhány hét múlva enyhítésekre lehet számítani, hiszen a számok javuló tendenciát mutatnak.
Csütörtökön még a harangok is elnémultak és következett a keresztény felekezetek legszigorúbb böjtje, a nagypéntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. A katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől.
Mellesleg nagypéntek nem olyan régen lett munkaszüneti nap Magyarországon (2017), Szlovákiában nem tudom mikortól.
Szóval ez a nagypéntek annyira kiéheztette a jónépet, hogy másnap „nagyszombaton”, szinte közelharcot vívtak egyesek a bevásárlóközpontokban, amikor kinyitották kapuikat a bótok.
Parkolási problémák, bevásárlókosár-hiány, és néhány kasszás kisasszony az öntudatvesztés közelébe került Dunaszerdahelyen.
Erre a tömeghisztériára valószínűleg maga Jézus Krisztus is csóválta volna a fejét…