Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Bödők Boglárka

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

A foci, azon belül is a DAC szellemisége a személyes kapcsolatokról híres, nemcsak környékünkön, de szerte a Kárpát-medencében. Remélhetőleg nemsokára ott folytathatjuk, ahol ezek az emberi értékek a vírushelyzet miatt megrekedtek. Addig is felidézhetjük, miért hiányzik oly sokunknak a lelátó, a kocsmai sörözések, a hétvégi utazások és főleg a kézfogások. Ha valaki, akkor Bödők Boglárka biztosan nincs híján a klubot körülölelő szurkolói eseményekben, a meccsek előtti és utáni összetartások kiszolgálásában. Amikor „Határtalan Szenvedély”-ről beszélünk, a fogalom egy ponton testet ölt, a hely szelleme pedig befogad, elringat, majd útravalóul követeket küld, hogy aki egyszer is átélte, jusson eszébe otthon elújságolni, miről marad le, aki eddig csak fontolgatta, hogy Dunaszerdahelyre jön. Nincs fociszerető ember, aki ne hallott volna már a Turul Bárról, ezen a kultikus helyszínen született a riport is.

Szia Bogi, hogy jött az ötlet, hogy szurkolói kocsmát nyissatok? Milyen a kapcsolatod a focival, a DAC-cal?

Csicsói származású vagyok, 1995-ben egy focirajongóhoz mentem feleségül, ekkor költöztem Dunaszerdahelyre. A környéken sok DAC-drukker járt a magyar nemzeti tizenegy mérkőzéseire is, egy idő után elkezdtünk utakat szervezni, így a túrák alkalmával már Szerdahelyen összetalálkoztak a szurkolók.

Voltak, akik előtte is ismerték egymást, míg másoknak egy-egy alkalom új barátság kezdetét jelentette. Ilyenkor természetesen a mérkőzések belépői előre le voltak foglalva, nemcsak úgy vaktában vágtunk neki az utazásnak.

Nem is lett volna ildomos, volt ezek között nem egy távolabbi túra is, attól függően, hol játszottak éppen a magyarok. Hollandia, San Marino, stb.

Közben persze itt volt a DAC is, hol jobban, hol kevésbé eredményesen szerepelt a csapat, jobbára a második ligában, majd onnan is kiesett. Kevesebb néző járt a meccsekre, mint korábban, aztán 2008-ban változott a helyzet.

Az új befektető érkeztével visszatértek a szurkolók, felidéződtek a régi barátságok, ismét lett igény elutazni idegenbeli mérkőzések is. Ebben az időszakban nyílt meg a Turul Bár,

immár nemcsak meccsnapokon, de a hét szinte minden napján összetalálkoztak a DAC-szurkolók, lett egy hely, amit biztos pontnak tartottak. Vagy csak munka után megálltak egy sörre, de a téma akkor is a hétvégi meccs volt, és hogy mi lesz a következő találkozón.

Hétközben is akadtak programok, melyeken többnyire a játékosok is megfordultak, igaz?

Persze, olyankor folytak az előkészületek, a koreográfiák tervezése, új zászlók, drapik varrása. Éltünk a lehetőséggel a volt férjemmel, és szurkolói szuvenírokat is elkezdtünk gyártatni, rendelni. Pólókat, sálakat, amire igény mutatkozott, itt mellettünk a virágboltban árusítjuk őket. Gyakran jött vendég, a DAC-tól, meghívtunk játékosokat, szakvezetőket. Ezen találkozók alkalmával készült képek egy vendégalbumba kerülnek bele.

Sosem tagadtuk, érzelmileg magyar szellemiségű helyet alakítunk ki, azt hiszem, ez a névből is egyértelmű. Ennek ellenére mindenki számára nyitott a kocsma, volt, hogy egyszerre a fél csapat eljött, jól érezték magukat, nemcsak itt, hanem a városban és a DAC-ban is.

A kapus Penksa egy alkalommal hangot is adott ennek, arra a kérdésre, hogy viszonyul ahhoz, hogy magyar környezetben focizik: „A hangulat fantasztikus, ilyen tüzet ebben az országban csak ti magyarok tudtok csinálni. Állatok vagytok, a szó jó értelmében, persze!” Amikor a Világi úr átvette a klubot, Végh Tibor, a klub elnöke a Turulban mutatta be talán először, milyen stadiont terveznek Dunaszerdahelyre építeni, milyen lesz az új címer, meg ilyenek. Előfordult, hogy az újságírók is innen szereztek tudomást a legújabb információkról. 2015-ben a Felvidéki Labdarúgó Válogatott bontogatta szárnyait, nálunk találkozhattak először a szurkolók a csapattal, és Székelyföld legjobbjai szintén megálltak hazafelé menet.

A Turul Bárban volt a fanklub törzshelye, itt találkoztak a szurkolók meccsek előtt, aztán a meccsek után ide is jöttek vissza. Szoros a kapcsolatunk a DAC-cal, belépőket árultunk, voltak, akik csak itt vásárolták. Máskor előre összeírtuk, mennyi jegyre tartunk igényt, ez biztos bevételi forrást adott a klubnak is, hiszen azokat a jegyeket mind egy szálig el is vitték. Idegenbeli mérkőzésekre utazásokat szervezünk, az autóbusz(ok) a Szent István térről indulnak. A buszon utazóknak a belépőjegy is biztosított, de azoknak is, akik esetleg autókkal utaznának, van lehetőségük nálunk megváltani.

Nemcsak környékbeliek, Felvidék, de a Kárpát-medence szinte minden pontjáról érkeztek és érkeznek hozzánk drukkerek már 2008-tól. Megszokott dolog, hogy ereklyéket, javarészt szurkolói sálakat hoznak ajándékba, melyek azután a kocsma falait díszítik. Természetesen cserébe sárga-kék sállal a nyakukban mennek haza.

Tényleg nem szeretnék senkit sem kiemelni, egy az, hogy biztosan nem jutna eszembe mindegyik csoport, de az Anyaországból szinte minden klub szurkolói képviseltették magukat nálunk. Ugyanígy Erdélyből, Székelyföldről, a Délvidékről, Kárpátaljáról, mindehonnan.

Volt, hogy könnyek közt ültek fel a buszra, annyira jól érezték magukat Dunaszerdahelyen. A DAC összehozza az embereket. Még senki sem távozott a Turulból éhesen vagy szomjasan. Italok közül ugye nem kell említenem, melyik fogy inkább, az ételekkel ugyanez a helyzet. A finom gulyást mindenki szereti, de a messziről jött „megfáradt” vándor legkedveltebb és legegyszerűbb étke a zsíros, hagymás kenyér. Abból a sok sem elég, a rengeteg is elfogy.

Jegyeket árulsz, utazásokhoz asszisztálsz, de bizonyára kíváncsiak a kedves olvasók, hogy a Turul Bár háziasszonya miképpen jut el DAC-meccsre? Ugye nem titok, éppen meccsnapon vagy nélkülözhetetlen, akkor van itt is teltház.

Hát igen, talán könnyebb a dolgom, ha idegenben játszik a DAC, hamarabb eljutok a meccsre. Ugye, mindig volt segítségem, addig az alkalmazottam tartotta a frontot. De mikor Szencen játszott a DAC, oda szintén eljutottam. Hazai meccsek alkalmával úgy néz ki a történet, hogy mikor már minden vendég a stadion felé orientálódik, én is elindulok.

A 10. perc tájékán bemegyek a stadionba, aztán a meccs vége előtt 10 perccel elindulok vissza. Ez a „titkom”, ezt talán kevesen tudták eddig. Ugyanúgy kedvelem a focit, a magyar válogatottra is szurkolóként járok, nem csupán nézőként.

A pandémia alatt is sok emberrel tartottam a kapcsolatot, üzenetet írtak, felhívtak. A foci mellett pont ezt a szurkolói közeget hiányolták a legtöbben.

Mivel az idők során, ahogy említettem, számtalan emberi kapcsolat született itt, vagy valamelyik utazás során, ezek az emberek egymás életét is figyelemmel kísérik, segítenek egymáson a bajban, ha a szükség úgy hozza.

Gyakoriak a jótékonysági gyűjtések, sajnos jelen pillanatban is egy fiatalon elhunyt szurkolótársunkat gyászoljuk, miközben a családját próbáljuk anyagilag is támogatni.

Most, hogy jönnek az enyhítések, már jópáran bejelentkeztek, jönnének meccset nézni. Mert ugye, a teraszon rendszeresen kivetítőn mennek a DAC-meccsek, ha valaki nem jutott be a stadionba, vagy nem tudott elutazni idegenbe. Jó fél év után zsíros, hagymás kenyérrel indítunk. Amikor nem megy úgy a játék, kikap a csapat, arra is van egy frappáns megfogalmazás: „Jók ezek a túrák, csak azok a fránya meccsek ne lennének!” Persze a győzelemhez semmi sem fogható, olyankor az emberek kedve is más, ünnepelnek, éltetik a csapatot, mesélnek az élményeikről, aztán kérnek egy sört.

Jó, hogy mondod, éppen megszomjaztam. Köszönöm a beszélgetést, ha kitérnénk csupán azokra az alkalmakra, amire én emlékszem, ebből a riportból könyv lenne, sárga-kék borítóval. Hajrá, DAC!

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok… 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább