Egyéves szülinapunkat ünnepeltük a végtelen kukoricamezők és a magas jegenyefák árnyékában.
A mézeskalács házikónkat megtöltöttük élettel, befogadtak minket a madarak, kóbor cicák és a helyiek. Egy fodros ruhájú kislány is költözött hozzánk, sokat még nem tudunk róla, csak annyit, hogy Millának hívják és jó az illata, hét hete léptünk a megismerés útjára együtt. Két kis muskétás őrzi őt minduntalan, jó hangosan.
Reggeli szeánszként, amikor mindenki lelép otthonról, ketten maradunk, kimegyünk a kertbe pizsamában, és rácsodálkozunk.
Megnézzük, mi bújt ki a földből az éjjel. A növényeket három csoportra osztjuk. Amik kikeltek, amiket elnyelt a föld, és azok, amikről nem tudjuk, hogy hogy kerültek oda…
A veszteségek listájára feljegyeztük a retket, mert egy biztos, a balázsfai retek nem fogja meghódítani a piacokat. Enni talán 5, azaz öt darabot ettünk belőle. Jövőre ugyanitt! A ribizli se kedvel minket, hiába beszélünk hozzá reggelente, hetek óta magányosan álldogál, akár a cédrus. Még nem búcsúztunk el tőle teljesen.
Van azonban sikerélmény is szép számmal. Egész erősek vagyunk kaportermesztésben, vagy rukkolában.
Érik például az eper.
A családi legendárium őrzi, hogy kislányként a földön ülve, piroskát ettem, amikor megkérdezték, mit csinálok olyan csendben. Az is lehet, hogy a nővérem volt, ki emlékszik már rá.
A nyárasdi mamám kertje villanik fel előttem, benne a rózsaszín szívvirággal. Az ágyamból pont rálátok, neki kivételes helye van a szívemben, őrá és a nyárasdi mákos fogú nyarakra emlékeztet.
Vagy a bazsarózsa. Ő volt a kezemben, amikor igent mondtam, annak a jóembernek, aki most sötétedésig szépíti a helyet, ahol csak egyszerűen jó lenni.
Levendulák, rózsafák, törökszegfű, diófa, cukkini, borsó, baglyok és saját bejárású gólya.
Befejezzük sétánkat Millával, üdvözlet június!