Múlt heti ankétunkban arra voltunk kíváncsiak, hogyan változott alanyaink habitusa, milyen új szokásokat alakítottak ki a karantén alatti időben és mi az, amit most, hogy szabadabban mozoghatunk, meg is tartottak.
Többektől hallottam, hogy letisztult a baráti körük. Vagyis a korlátozások alatt ténylegesen is csak azok keresték egymást, akik közel állnak a másikhoz, és a közelükben is szeretnének maradni. Egy kapcsolatot fenntartani valóban nehéz, főleg korlátozott helyzetben. Búcsút kellett mondanunk még a kötelező családi látogatásoknak is, hogy biztonságban tartsuk, akiket szeretünk.
Végre több időt tölthettünk otthon, foglalkozhattunk a saját portánkkal. Megjavíthattuk az ezer éve nem működő alkalmatosságokat, aminek eddig egyszerűen nem tudtunk nekiállni, mert mindig akadtak fontosabb dolgok.
Családtagjainkra is jobban odafigyelhettünk, párunkra, gyermekeinkre, szüleinkre. Ha csak virtuálisan is.
Érdekes, hogy általánosságban véve sokszor nem is a rendelkezésre álló idő az, ami kevésnek bizonyul, hanem a sok gondolat, a jövőn és a múlton való rágódás, az aggodalmak, az a sok minden, ami a fejünkben kavarog. Ha az időnkből kitelne, sokszor még akkor sem vagyunk képesek az értő figyelemre, a minőségi együttlétre.
Most egy pillanatra mindent elengedhettünk. Beleengedtük magunkat az ismeretlenbe, a bizonytalanba, és végre rájöttünk arra, hogy minden igyekezetünk ellenére sok-sok dolog mégsem tőlünk függ, így felesleges aggodalmaskodnunk miatta. Egyszerűen nem nyomhatja az összes teher a mi vállunkat.
Megértettük, mik azok a feladatok, kötelességek, szerepek, emberek, amikre, akikre valóban befolyással lehetünk.
Határozottan több időt tölthettünk magunkkal is. Új hobbikat találhattunk, online továbbképzésekre, tanfolyamokra jelentkezhettünk. Elkezdhettünk egy többedik idegen nyelvet, kipróbálhatunk egy különleges receptet, egy új szakma, vagy sport gyakorlásába is belekezdhettünk, no és persze a takarításra is több idő jutott.
S mindebből mi maradhat meg, ha újra helyreáll a régi norma? Talán nem minden. De amit nyertünk vele, az az, hogy átértékeltük, mi az, ami a családunknak és nekünk fontos, jobban megismertük egymást. S ez a mai látásmódunkat már mindenképp befolyásolja.
