Voltatok már úgy, hogy megtettetek olyan dolgokat, amelyek ma már talán kérdésesek, de akkor mégis helyesnek tűntek? Olyanokat, melyek a normától, a megszokottól eltérőek volták, egyfajta hirtelen és ösztönös kilépés a kényelmes komfortzónánkból? Biztosan mindannyian átestünk ilyesmiken. Mai három válaszadónknak, Bugár Böbének, Lubinszky Lászlónak és Andrea Potuckának (a borítóképen balról jobbra) is vannak történetei. Lássuk hát!
BUGÁR BÖBE
(pedagógus)
Mi volt a legnagyobb „őrültség”, amit valaha elkövettél?
Számomra a legemlékezetesebb ilyen pillanat akkor volt, mikor 19 évesen „hirtelen felindulásból”???? abszolváltam életem első véradását.
Miért tetted és megbántad-e valaha?
Kicsi korom óta irtóztam a tűszúrástól, nézni se bírtam. Édesapám többszörös véradó volt, tehát a példa adott volt, de a gondolatától is kirázott a hideg. Aztán az akkori baráti körön belül felmerült a téma, épp egy nyári fesztiválon voltunk, ahol mobil véradóállomás is működött. Egyfajta bátorságpróbaként jött az ötlet a fiúk részéről, hogy adjunk vért mi is. Akkor valahogy megtört a jég, és az életem részévé vált. Egyáltalán nem bántam meg, a legközelebbi véradásom már a 18. lesz.
Tennél-e hasonlót újra?
Egyértelműen igen. Úgy vélem, ha az ember megtalálja a megfelelő motivációt, nem is olyan nehéz kilépni abból a bizonyos komfortzónából.
LUBINSZKY LÁSZLÓ
(business analyst / UX Design)
Mi volt a legnagyobb „őrültség”, amit valaha elkövettél?
Nehéz megragadni egyetlen dolgot, talán ami a legnagyobb őrültség, az a megszokott savanyú és melankolikus, munkába igyekvő tömegbe mosoly és tánc csempészése, akár a buszon, akár a metrón, miközben az emberek bolondnak néznek. Egyszer végigtáncoltam egyedül, fülhallgatóval az Andrássyn úton, természetesen akkor is földönkívülinek néztek. Valamint egyik kedvenc elfoglaltságom idegeneknek szólni, ha ki van oldozva a cipőfűzőjük, vagy ki van cipzározva a táskájuk. Az ezeknél nagyobb őrültségeket pedig megtartom magamnak. ????
Miért tetted és megbántad-e valaha?
Általában hirtelen felindulásból, illetve késztetésből, hogy szakadjunk ki a kollektív komfortzónából, kicsit rázzuk fel az embereket, legyen több mosoly az arcokon. Ezeket sose bántam meg, és igyekszem úgy általában semmit se megbánni. Aki most vagyok, az a korábbi döntéseim következménye, mindenből le lehet vonni a tanulságokat és fejlődni. Vagy ahogy a Mátrixban Morfeusz mondta: életben vagyunk, tehát ami történt, nem történhetett volna másképp.
Tennél-e hasonlót újra?
Tennék és teszek is, minden kilépés a megszokottból egyfajta izgalmas elégedettséget nyújt, vagy akár egy napig tartó jókedvet nekem és jobb esetben egy-két szemtanúnak.
ANDREA POTUCKÁ
kutyafodrász-tanonc
Mi volt a legnagyobb „őrültség”, amit valaha elkövettél?
Álomgazdihoz segítettem egy kóbor kutyust. A dunaszerdahelyi buszállomáson tanyázott egy nagyon-nagyon kedves fekete stafford-keverék kutyus. Az állatvédők közül többen megálltak nála, chipet is kerestek, de sajnos nem találtak benne. Nekem nem lett volna hol elhelyeznem, de vártam a csodát, hátha megkerül a gazdi, vagy valaki befogadja. Egyszer csak eltűnt az állomásról, amibe én és az akkori állatvédő barátnőm nem bírtunk beletörődni és nagy erőkkel megkezdődött a hajtóvadászatunk. Mikor megtaláltuk, láttuk, hogy a Kelet lakótelepen hancúrozik, labdázik az ottani lakókkal. Ezzel persze a helyzet még mindig nem volt megoldva. Majd jött az elvetemült ötlet, elvittük magunkkal, hogy lesz, ami lesz. Éjszakára betettük egy állatvédő ismerősöm szomszédjának a kertjébe. Másnap másfél órát autóztunk vele a városban, mert fogalmunk sem volt, hogy hogy lesz tovább. Hátul ült az autóban, szinte mosolygott, lihegett ránk nagy boldogan. Mi pedig csak köröztünk-köröztünk, fogalmunk sem volt, hogyan tovább…. Majd míg mi köröztünk a városban, meglett az álomgazdi, egy másik állatvédő barátunk, aki figyelte a buborékos állatmentő oldalat, ahol jelentkezett is rá.
Miért tetted és megbántad-e valaha?
Mindent ugyanígy tennék, ahogy akkor tettem, jó volt, izgalmas volt.
Tennél-e hasonlót újra?
Biztosan megpróbálnám, ha ezzel megmenthetünk egy angyalkát, ahogy most is tettük.
