Hetvenhat – kedvelem ezt a számot, ugye kitalálják, hogy miért? Gondoltam is: mikor, ha nem most, szóval régóta tartogattam magamban ezt a jegyzetet, ha megengedik itt és most, el is sütném. Miként Szent István örökül hagyta intelmeit fiának, Szent Imrének, úgy én is kaptam a szülői házban süldő koromig „hasonló” jótanácsokat édesanyámtól. Úgy érzem, a megközelítés helyénvaló, hisz’ mindannyiunk számára az édesanyánk az „első szent”, már azzal kiérdemelték ezt a címet, hogy a világra hoztak bennünket. Szent István intelmeiből egy nemzet okult, édesanyáméból jobbára csak én, de rám ugyan senki se mondja, hogy irigy vagyok, nem fukarkodom velük.
Arról, hogy eme szösszenetek beleillenek-e a sorozat profiljába, vagyis mennyire közérdekűek, nyilván lehetne vitatkozni. Ugyanakkor ezeket a tanácsokat népi hiedelemként is fel lehet fogni, így máris eloszlatják az iménti kételyeket. Az anyai intelmek egyszersmind a vallás mellett „megtűrt” fekete macskás, kéményseprős, malacfarkas történetek sorába emelik a témát. Apropó kéményseprő, legyen inkább „cuci”, anyám ugyanis így hívja: kéménycuci. Az életben szinte minden a szerencse körül forog, mert hát szerencse kell az egészséghez, a munkához, a szerelemhez, sőt magához a szerencséhez is. Na, de lássuk, mennyi intelem maradt meg az emlékezetemben:
Ne rakd a cipőt az asztalra, mert nyomni fogja a lábadat!
…szokta mondani édesanyám, ha lábbelit vásároltam, és hazaérve a legkézenfekvőbbnek tűnt az asztalra pakolni a cipősdobozt, a bevásárlószatyor minden egyéb tartalmával együtt. Azt hiszem, mind közül ez a legviccesebb, és talán a legegyedibb. Hogy milyen összefüggés van az új cipő és az asztal között? Nos, fogalmam sincs, de ha ebből indulunk ki, inkább semmit se rakjunk az asztalra, amit viselni szeretnénk. Biztos, ami biztos!
Ha otthon hagytál valamit, és visszamész érte, ülj le mielőtt ismét kilépnél a házból!
Ez olyan babona, amit tízből minimum öten ismernek. Igen ám, csak mifelénk, ha otthon felejtettem valamit, akkor meg is érdemeltem a sorsom, ugyanis anyám így köszönt el tőlem: „Kulcsod, pénzed, eszed megvan?” Később, mikor már a gombfocin kívül a lányok is érdekelni kezdtek, a felsorolás az „eszed tokja” kifejezéssel bővült.
Ne hajtsd át a naptár lapját éjfél előtt, mert balszerencsét hoz!
Az egyhetes naptár lapját tilos volt már vasárnap este áthajtani. Ezen szabály alapján például nem ajánlott születésnapot korábban megtartani, hiszen a medve bőrére sem iszunk előre! Szintén ide tartozott a naptár „rituális” cseréje újév napján. Az öreg naptárt ugyanis ki kell dobni a kukába, hogy vele együtt kidobjunk minden rosszat. Nálam az elmúlt években kivételt képez a DAC hivatalos falinaptárja, bár, ha csak ezen múlna a bajnoki címünk, Isten látja lelkem, átgondolnám a történetet.
Írd fel a naptárba!
Vagyis: írd fel a naptárba, nehogy elfelejtsd! Hogy pontosan érzékeljék a kedves olvasók ennek a helyenként már-már pejoratív intelemnek a lényegét, íme itt van egy másik verziója: „Írd fel a gyárkéményre!” – a mai napig előttem van a kivitelezési terv, amint éppen mászok fel a cukorgyár kéményére, hogy ott öles betűkkel elhelyezzem a kézjegyem. Bár a cukorgyár kéménye nem élte túl életem „küzdelmeit”, az asztali naptárunk annak idején elég gazdagon össze lett firkálva. Nyugodjék apám olyat is feljegyzett, amit most inkább nem idéznék, talán gyerekek is olvassák ezt a cikket!?
A sok sótól begedózol!
Alapból nem volt szokás a családban túlsózni az ételeket, ezt bizony mind a mai napig tapasztalom, ha vendégségben járok, de akár a feleségem kosztján is. Atomtámadás esetén az elsők között hullottam volna el, olyan kevés jódot tartalmazhatott így a szervezetem. Hogy pontosan mit is jelent begedózni, arra eleddig nem jöttem rá, talán majd aggastyán koromban, ha megélem. Elvégre úgy tarják, a vén kecske is megnyalja a sót. Az anyai tanácsok, mint egy hatalmas feneketlen zsák, dióhéjban még párat leírnék, aztán mára el is köszönnék:
Ne taposd agyon a pókot, mert nem lesz szerencséd!
Ha megégeted az újad, fogd meg a füled!
Ha viszket a jobb tenyered, pénzt kapsz, ha a bal, akkor viszont kiadásod lesz.
Az összetört tükör hét év balszerencsét jelent!
Ha beütöd a könyököd, vendég jövetele várható.
Az sem volt mindegy, melyik könyökét üti be az ember, ugyanis a jobb könyököm férfivendéget „jelzett”, a bal értelemszerűen női látogatót jövendölt. Se szeri, se száma a bohókás történeteknek, ember legyen a talpán, aki testileg és lelkileg ezeket túléli. Nekem végül is „mákom” volt, de hogy melyik intelem hozta volna meg a szerencsémet, arra sajnos már nem emlékszem. Köszönöm az olvasást és a törődést, legyen szerencsénk egymáshoz legközelebb is! Anyám is mindig mondta… 🙂
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
