Nyerhettünk is volna!

(DAC–Slovan, kicsit másképp)

FOTÓK: ÖRZSIK ÖDÖN

Azzal is kezdhetném a meccs jegyzetét, hogy végre ismét focit láttunk Dunaszerdahelyen, focizni láthattuk szeretett csapatunk. DAC–Slovan, ez az a derbi, amelynek sosincs favoritja, álljunk bárhol is a tabellán, legyen tél vagy nyár. Szurkolóink hosszú idő után ismét szép számban összegyűltek, a pozsonyiaknak megint csak a szájuk járt. Ugyanakkor, amíg bármihez is kötve lesz a belépés, nem reális a tízezer feletti nézőszám, ezt őszintén be kell vallanunk, ha tetszik, ha nem. Nem volt eseménymentes a válogatott szünet, speciel én még sosem emlékszem „pár esztendős” szurkolói pályafutásom során ekkora játékosmozgásra szezon közben, szinte öt perccel éjfél előtt!

Valahogy nem vagyok híve a felkészülési időszak utáni játékosvásárlának, úgy gondolom, a jobb játékosok hamar elkelnek a piacon, a „maradék” pedig már-már olyan, mint az esztétikai hibás kenyérpirító, amiről bár helyenként lekopott a festék, azért megvesszük, hisz’ akciós volt. Rámcáfolt Lamkel Zé, de főleg a Hahn János, akit ezúton (gól)királyként üdvözlök a két Duna közének fővárosában.

Nem írhatok viszont többé Divko hellyel-közzel fura, átlagon aluli teljesítményéről, vagy Taiwo esetlen mozgásáról. Egy klasszis játékos attól az, aki, hogy konstans szintre képes, nincsenek érthetetlen hullámvölgyek a teljesítményében. Már csak azt kéne megfejteni, Balićra és Kružliakra valóban csupán sérülés miatt nem számíthatott-e ismét a mester. Nem szeretnék azért ünneprontó lenni!

Inkább viselem szolid szavakkal a javulást, mint elvakultan a csodában bízva máris bajnokjelöltként tetszelegve.

A hangulattal immár szintén nem volt gond, és aki a találkozó előtt megóhajtott egy kis malacságot, valószínűleg a lefújás előtt kihagyta volna a játékvezető „desszerként kínálta disznóságát”! Nem tudom a labdarúgó-szövetségnek mi lesz a véleménye így covid után (előtt?), hogy két, a játékot művelő csapat kedvcsinálónak szánt alakításába éppen a saját küldöttük rondít bele ocsmány módon? Ez egy pontosan olyan találkozó volt, ami előtt szinte mindenki kiegyezett volna az 1:1-es döntetlennel, de így keserű szájízzel távozhatott a nagyérdemű. Még akkor is így vélem, ha történetesen ki is kaphattunk volna, hozzá voltunk már sajnos szokva, hogy hiába az akarat, és nem elég csupán a szerencse.

Kis túlzással ahhoz is hozzászokott már a lelkünk, hogy nekünk egy fokkal mindig jobbnak kell lennünk.

Hogy színhús helyett csupán mócsingot nyelünk, miután unottam megforgattuk százszor már szánkban a falatot. Ez a meccs sebtapasz lehet a pletykás szánkra is, reményeim szerint nem kell ezek után felesleges köröket futva mendemondákkal foglalkoznunk. Szidjuk inkább a bírót, hagyjuk, hogy tévelygései után a klub végre visszatérjen a rég kitaposott ösvényre. Volt tűz bennünk, a lelátón és a pályán egyaránt, s az, hogy az első félidőbéli alakításunkra – főleg Hahn beállása után – még raktunk egy lapáttal, több mint dícséretes.

Helyzetek itt is, ott is adódtak, nemcsak partiban álltunk az eleddig 100 százalékos pozsonyi égszínkékekkel, de sikerült rájuk erőltetnünk a saját játékunkat is.

Hahn meg nem adott (les?)gólja és Schäfer szépségdíjas találata mellett Brunetti „bizonyította”, hogy csupán a posztja megüresedett kényszeréből viselheti a sárga-kék mezt. Besko még mindig ugyanolyan veszélyes fejjel saját kapujára, mint az ellenfélére. Ha Lamkel Zé-re korábban ráaggattam volna a Rosszfiú címkéjét, így első ránézésre agilis mozgásában látni véltem azt a pimaszságot, ami őt abba szerepbe aposztrofálja. Dimun, Ciganiks, Sharani, de a „régiek” közül Blackman és Davis labdabiztos tartása, kiegészülve az új fiúkkal, reményt ébreszt.

Csak a játékvezetőtől mit is VARhatunk?!

Sok mindennel lehetne vitatkozni, nyilván Hahn „gólját” is lehetne oldani, milliméterekre kikockázva a labda elrúgásának pillanatát.

Bizonyára Brunetti kezezésgyanús megmozdulását sem értelmezi mindenki egyformán az új szabályok alapján. Fura az is, hogy egy ilyen derbi lapok nélkül megy le, na, de ami a rájátszásban történt, az a labdarúgás szégyene. Mégcsak nem is feltétlenül a jogos büntető be nem fújása a legfájóbb pont, hanem az az öt perc, ami alatt képtelen volt Očenáš spori döntést hozni. Szinte rettegett, mi lenne, ha a nagyságos Slovan gárdája ellen büntetőt kéne adni az utolsó utáni pillanatokban? Kalmár Zsolti fogalmazta meg anno nagyon találóan az ehhez hasonló helyzetet: „szlovák volt a bíró!” Isten bocsásson meg neki ezért!

Mindent bele, DAC!

DAC 1904–SLOVAN 1:1 (0:0)

Gólszerzőnk: Schäfer

 

DAC: Jedlička – Blackman, Brunetti, Beskorovainyi, Davis – Andzouana (89. Verlinden), Schäfer, Dimun, Ciganiks (58. Hahn) – Lamkel Zé, Sharani (73. Krstović).

(Roberto)

KAPCSOLÓDÓ: 
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Slovan (1:1) mérkőzésről
Álljunk meg egy-két pillanatra! – Fotók és videók a DAC–Slovan meccsről
SzerdaHelyzet – Ember, 11-es volt

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább