Vannak olyan szakmák, foglalkozások, melyek a többihez képest méltánytalanul alulértékeltek. Ha pénzben talán nem is – mert a jobban futó helyeken biztosan kellőképp megfizetik őket –, de a tisztelettel és a megbecsüléssel már más a helyzet.
A szakácsok, kisegítők, sőt, minden konyhai dolgozó, éttermi munkás, aki kiszolgálja az utcáról betért éhes, vagy épp csak kalandvágyó vendéget, sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, mint amit jelenleg kap.
Minden egyes benyomás, az étterembe való betéréstől elkezdve, a kabát felakasztásától az elköszönésig, mély nyomot hagy az emberben. Főleg akkor, ha nem csak a pocakunk megtöltése a cél, hanem mondjuk egy romantikus lánykérésre készülünk, vagy egy születésnapot ünneplünk, de még akkor is, ha csak mi, lányok ülünk be valahova, hogy az ügyes-bajos dolgainkat megbeszéljük, a fiúk meg a focira, és még sorolhatnám.
Mind-mind olyan életesemények ezek, ahol a plusz egyedik résztvevő maga az étterem, a vendéglő, ahol találkoztunk. Tehát a megjelenése, a hozzánk való viszonya is ugyanolyan fontos, mint bármelyikünké a asztalunknál. Csak „ő” épp nem egy személy, mégis a vendéglátónk. Megszemélyesítjük, és az elvárásaink is olyanok, mintha egy emberről beszélnénk. Bízunk benne, ahogy a legjobb barátunk, tudjuk, hogy ha ide jövünk, akkor nemcsak jót eszünk és iszunk, hanem még jól is érezzük magunkat. Egy szerető légkörben lehetünk, olyan közegben, ahol elfogadnak, érzelmi biztonságban lehetünk, foglalkoznak velünk, mintha csak otthon lennénk, családi körben. Ez az ideális követelmény egy vendéglő kiválasztásakor.
Sokszor hiába eszünk valahol rosszat, nem veszítjük el a bizalmunkat, mert szeretjük a helyet és újra próbálkozunk. De fordítva is igaz, hiába remek az étel, ha a kiszolgálás, a velünk való viselkedés alpári, a kaja miatt csak-csak visszatérünk.
Kedves szakácsok és kisegítők, nem is hiszitek, hogy milyen nagy befolyásotok van az életünkre. Amikor elfogyasztjuk, amit nekünk, vendégeknek készítettetek, ti is ott ültök velünk az asztalnál, beszélünk hozzátok, beszélünk az ételetekről, kitárgyaljuk a fűszerezést, a hozzávalókat, közben pedig megkérjük a barátnőnk kezét, babavárást ünneplünk, szüleink házasságát, vagy csak egy épp pasidolgokat beszélünk ki. Ott vagytok velünk, Ti vagytok a plusz egy főnk.
Nem mindegy, hogy hogyan teszitek oda a díszítést a tányérra, milyen olajokat használtok, mennyire figyeltek oda a szeletelésnél, a sütésnél és végül a tálalásnál. Meg kell értenetek, hogy csak a tökéletes az elég jó, nincsenek kompromisszumok, ahogy a családi asztalnál sincsenek. A mama húslevese tökéletes – persze mindenkinél a maga módján. Nem csúszhat hiba a gépezetbe, mert az már egy rossz ómen lehet a házasság ígéretére, balszerencsének vehetjük egy kapcsolat kimenetelére, arról nem is beszélve, hogy ha az egész család jelen van, akkor a csoportkép egy – újabb – rossz emlékként kerülhet a közös fényképalbumba.
