Fotó: Pixabay.com
Sok elmélet van arra, hogy az otthonunkat, a lakást, a házat, amiben élünk, hogyan is kellene kezelnünk. De mindezek közül talán az a legfontosabb, hogy egyáltalán legyen, az, hogy az pontosan milyen is lesz, sokaknak már másodlagos. Feltéve, ha beérjük kevesebbel.
Persze miért is érnénk! Ha van lehetőség arra, hogy a garzon helyett egy erkélyes háromszobást válasszunk, vagy a kiskert helyett egy jócskán nagyobb telken fekvő házikót. Jobbat, nagyobbat, újabbat szeretnénk.
De vajon megérdemeljük? Most arra kérlek, tekintsünk el egy pillanatra a körülményektől, a nehézkes hitelügyintézéstől, az összes családi és pénzügyi komplikációtól és koncentráljunk inkább arra a kérdésre, hogy mi, azaz az álomházunk leendő tulajdonosai, megfelelő gazdái voltunk-e az előznek, illetve az összes előzőeknek. Ugyanis miért gondolnánk azt, hogy egy szebb és nagyobb helyen majd jobb életünk lesz, ha mindez idő alatt jelenlegit sem tanultuk meg szeretni, becsülni és értékelni. Vajon csak a kalitkát láttuk benne, felesleges terhet, méltatlan környezetet, és a benne eltöltött időt is csak a mihamarabbi szabadulása reménye töltötte ki? Ez mindegy is, hiszen ezen a viszonyon képesek vagyunk változtatni. Soha nem túl késő elkezdeni megbecsünk mindazt, amink van.
De most kanyarodjunk vissza az elejére és gondolkodjunk el a legelső kérdésen. Vajon megérdemeljük-e a jobb és szebb otthont?
Válasz gyanánt hadd vegyem kölcsön Marie Kondónak, a rend nagymesterének híres allegóriáját, a lakásokról, otthonokról alkotott elképzelését, ami remekül szemlélteti a lényeget. Konmari mindig azt gondolta, hogy a lakások, az otthonok valamilyen összeköttetéssel rendelkeznek és lényegi információt cserélnek ki egymással. Ezek a mi szemünkkel láthatatlanok ugyan, mégis az eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy valóban léteznek. Mint ahogy a fák is, mélyen a földben, az otthonaink is hasonlóképp osztoznak azon a tudáson, amit egyikük megszerez. Tehát ha a jelenlegi lakhelyemmel csúnyán bánok, akkor a következő otthon, a kiszemelt álomház, álomlakás ezt tudni fogja és nem fog tárt karokkal várni.
Kit érdekel, ha az új helynek rossz véleménye van rólam? Kérdezhetnétek, minden joggal. De mégis, ez a fajta összeköttetés egyúttal az univerzum láthatatlan rendszeréhez is kapcsolódik. Így például az, amire mi azt mondjuk, hogy szerencsés véletlen, valamint azok a tényezők, melyek egyszerűen emberi ésszel, kézzel nem befolyásolhatóak – minden igyekezetünk ellenére sem -, nem pártolnak majd bennünket. Persze, mondhatjuk igazán, hogy mindez balszerencse és ráfoghatjuk az időjárásra, a mufurc ügyintézőre, vagy egyszerűen a rendszere. A tény mégis tény marad, nem kaphattuk meg a házat, amit akartunk.
Érdemes tehát úgy bánnunk jelenlegi otthonunkkal mintha ő is teljes jogú családtag lenne. Gondozzuk, figyeljünk rá, végezzük el a szükséges javításokat, amikkel megelőzzük a „leépülését”, mondjunk róla szépeket másoknak – ez is fontos, mert az is lehet, hogy még hallja is, hogy mit mondunk -, és töltsünk vele időt. Például járjunk ki többet a teraszra, vigyünk magukkal egy forró teát, üljünk le és élvezzük a részletek szépségét, vagy feküdjünk le egy tíz percre és adjunk hálát azért, hogy van tető a fejünk felett.
Ez sokat segíthet abban, hogy mi is jó gazdák legyünk és az otthon, amibe költözni szeretnénk, ugyanúgy minket válasszon.
