E heti ankétunkban arról kérdeztük Varga Virágot és Tóth Kristófot, milyen magyarországiként itt, a Csallóközben élni.
VARGA VIRÁG
weboldalszerkesztőLassan 5 éve élek a Csallóközben – természetesen a szerelem hozott ide. Persze nem tagadhatom, hogy annak idején a rózsaszín felhők ellenére volt bennem aggodalom: hogyan fogok boldogulni egy teljesen idegen országban? Azóta persze rájöttem, hogy ez a költözés sokkal inkább olyan volt, mintha Magyarországon egyik városból a másikba mentem volna.
A különbséget inkább az emberek hozzáállásában, viselkedésében fedeztem fel. A felvidéki és a magyarországi magyarok merőben más mentalitással bírnak. Úgy érzem, a felvidékiek sokkal jobban tisztelik a gyökereiket, a hagyományokat és a magyarságukat, hiszen ezekért minden egyes nap meg kell küzdeniük.
A magyarországi magyarok ezzel szemben kissé ,,elvesztették” az identitásukat, mert számukra természetes, hogy magyarok – nem kell ezen gondolkodniuk. Az egymásra való odafigyelés is rendkívül pozitív meglepetésként ért: a faluba, ahova költöztünk, az első naptól kezdve mindenki köszönt nekünk, s a mai napig megáll kicsit beszélgetni, ha összefutunk.
Az elején nem igazán éreztem hátrányát annak, hogy ideköltöztem, azonban pár év elteltével egy-két dolgot már máshogy látok. Alapszinten sem beszélem a szlovákot, így az elkerülhetetlen hivatalos ügyeknél ez sajnos mindenképpen hátrányt jelent.
A másik, hogy középiskolás éveim alatt megszoktam Győr nyüzsgő, sok lehetőséget kínáló életét. Itt hiányolom azt, hogy akár a közeli városba beugorva péntek vagy szombat esténként el lehessen menni egy jót enni, vagy meghallgatni egy koncertet. Persze mindezek ellenére szeretek itt élni, és ha még egyszer döntenem kéne, akkor is a Csallóközt választanám!
TÓTH KRISTÓF
informatikai vállalkozóMost lesz a 2. éve, hogy Szlovákiában, azon belül is a Csallóközben élek. Vállalkozóként nagyon fordulatosan alakult az életem, mert amint kiváltottam a „zsivnoszty”-ot – megérkezett vele együtt a koronavírus-járvány is. Bár elég kihívásokkal teli időszakon vagyok túl, szerencsére mindvégig számtalan segítséget kaptam a környezetemtől, és ezeknek köszönhetően sikeresen vettem az elém gördülő akadályokat.
Az elején nagyon furcsán éreztem magam, mert fogalmam sem volt, hogy „hogy mennek itt a dolgok” és nem értettem, hogy miért csak „ajánlott” megtanulni szlovákul. Továbbá azt sem értettem, hogy honnan tudja mindig mindenki, hogy magyarországi magyar vagyok anélkül, hogy mondtam volna és csak később fény derült a titokra: elég volt csak megszólalnom hozzá.
Mielőtt még értés szintjén megtanultam volna a nyelvet, sok kísérletet tettem a „passzív nyelvtanulásra”, azáltal például, hogy átállítottam a számítógépem nyelvét szlovákra. Legalábbis én azt hittem, hogy szlovák nyelvre, de aztán a könyvelőm később megkérdezte, hogy „miért van beállítva a számítógépem nyelve szlovénre?” Így tanultam meg szlovénül is. 🙂
Viccet félretéve, nagyon megszerettem az itteni életet. Rengeteg kedves és segítőkész emberrel ismerkedtem meg, akiket már a barátaimnak tudhatok és számíthatunk egymásra. Hosszútávon mindenképp tervben van az itteni letelepedés.
