A vers megjelent a Klikk Out 2021/10. számában. Fotó: Ugróczky István / Borítóterv: Gocoň László
Van két szöveg, mely az én szívemnek nagyon kedves. Az egyik egy dalszöveg. Lovasi András hangján hallom a fejemben most is, hogy „nem jöttél túl korán”, amit huszonpár évesen sokszor énekeltem a koncerteken a tömegben állva. De házibulikon is elő szokott kerülni a Csillag vagy fecske, mikor már mindenki fáradt, mindenki eggyel többet ivott a kelleténél, így megszáll mindenkit valami öniróniával vegyített fura melankólia. De ha vonatállomáson járok, és a néptelen büfé teraszán egy réveteg részeg mégiscsak ott támasztja az asztalt, akkor is azonnal megszólal a belső hangszórómban.
A másik szöveg Závada Péter bemutatkozó kötetének legelső verse, a Boldog óra. Kinyitod a vékony füzetkét, és máris ott ez a pár sor, amitől elszorul a torkod. Mert hát ki ne várt volna már hiába, jobb híján a sörébe bámulva. Ki ne érezné át, milyen is ez a nemjövés, ez ócska szesz. Ez köti számomra össze ezt a két szöveget, ez a hiábavalóság. Mikor felmerült Këri, költőtollaslabdánk másik játékosa és köztem, hogy csináljunk átiratot, nem tudtam megállni, hogy össze ne kössem valahogy a kettőt.
Sipos Janka: Boldog óra
A szálkás asztalba vésem neved,
tinilányok megszállottságával.
Féligszítt cigaretta csók helyett.
Csillag vagy fecske. Nem jöttél. Ez rád vall.
Szürcsölöm az olcsó sörhabot.
Rendelek még egyet, e boldog óra
a létezésen alig hagy nyomot.
Nem számít, nem is érdemes a szóra.
Ülök, arcomra éles fény vetül.
Elég a pénzem akármennyi körre.
A csalódás úgyis átlényegül,
míg este száll a langyos víztükörre.
Élek, de ez is ideiglenes.
A szavaink meg úgyse találkoznak.
A szerelem csak sótlan, híg leves,
önmaga képét bámulja naphosszat.
A sarkon állsz. Illúzió ez is.
Az utolsó korttyal öblögetek.
Tudtam, hogy nem jössz. Mindegy végülis.
Még fizetek, aztán továbbmegyek.
