FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Legutóbb két nagyfödémesi illetőségű fiatalemberrel beszélgettünk, és ahogy ígértem, a dupla interjú második epizódjával sem szeretnék adós maradni. Varga Laci kevésbé volt ismerős számomra, csupán Vadkerti Zoli oldalán figyeltem fel rá. Mindenhova közösen utaznak, de tényleg minden DAC-meccsen tiszteletüket teszik. Akkor is együtt jöttek Szerdahelyre, amikor egy hazai mérkőzés alkalmával először megszólítottam a nagyfödémesi brigád tagjait. Számomra megbecsülendő dolog a kitartás és a hűség, ehhez nem fért sosem kétség. Lacival, Zolihoz hasonlóan szintén a Csicsóban találkoztam, s hogy mi hangzott el a söröskorsók felett, azt ebből az interjúból megtudhatják a kedves olvasók. Elöljáróban csak annyit fűznék hozzá, amit Laci szájából is hallottam: „A DAC nem egyszeri alkalom volt, megtetszett, megfogott a közeg, rögtön tudtam, nekem itt a helyem!”
Laci, hozzád is először ugyanazzal a picit már-már elcsépelt kérdéssel fordulok, de talán nem is lehet másképpen megfogalmazni: hogy jött az életedbe a DAC, mikortól érzed magad sárga-kék szurkolónak?
2014-ben voltam először DAC-meccsen, méghozzá a Besztercebánya ellen játszottunk, ha jól emlékszem, le volt zárva a B-tribün és a sarokban volt a B-közép. Nem is tudnám elfelejteni, mert egy szomorú eseményhez köthető, akkor vesztettem el édesapámat. Kicsaltak magukkal a haverok meccsre, hogy picit kiszellőztessem az agyam más gondolatokkal is. Megtetszett, megfogott a közeg, rögtön tudtam, nekem itt a helyem, nemcsak egyszeri alkalom volt. Itt tapinthatóbb a magyarság, szabadabban mennek a dolgok, mint odahaza Nagyfödémesen. Tetszett, hogy minden meccs előtt elénekeljük a Himnuszt, beleszerettem a DAC-ba.
A hazai meccsekre aztán már stabilan eljártam, akkor még magam, majd az egyik mérkőzés után összefutottunk Vadkerti Zolival. Lévén földim, ismertük egymást, megbeszéltük, hogy járhatnánk közösen is.
Zoli mindig rámírt, elkezdődtek az on tour-ok, lassacskán egy meccset sem hagytunk ki. Nagyjából a szenci vendégszereplés után volt ez a sztori, mikor Szerdahelyen elkezdték bontani a stadiont. Aztán átadták az új Arénát, kiváltottam a bérletem. Sajnos mellettem a lelátón már nem volt szabad hely, így Zoli másutt ült vagy állt. Végül ez is megoldódott a következő idény előtt. A C2-es szektorról beszélünk, ahol Dohorák Sanyi, meg Nagy Roman is ül. Jó barátok lettünk, kiváló társaság. Mindenfelé követjük a csapatot, talán csak Nagymihályban nem voltunk még, de legutóbb például Poprádra is elutaztunk a Liptószentmiklós elleni találkozóra.
Láttam Facebookon, a képekből ítélve elég hideg lehetett, megfagytatok? Egyébként mennyien járnak Nagyfödémesről a DAC-ra, milyen nemzetiségi összetételű a falu? Van saját Facebook-csoportotok is, ha jól tudom…
Poprádon inkább lefagytunk, mint megfagytunk…
Sokan járnak Nagyfödémesről a DAC-ra, talán 20 fő is összejön meccsenként. Persze külön-külön kocsikkal, de szerveztünk már partybuszos utazást is, általában Pozsonyba, Slovan-meccsre. Azt a „Nagyfödémesi DAC-szurkolók” nevezetű Facebook-csoportot én hoztam létre, az összes falubeli drukkert ismerem személyesen is. Meccsek előtt és után rendszeresen összejövünk, megbeszéljük a dolgokat. Nem olyan egyszerű megszervezni az utazást, ha több emberről van szó. Megtörtént már, hogy valaki az utolsó pillanatban lemondta az utat, 10-kor még jött volna, 11-re meggondolta magát. Szóval ezért járunk inkább saját kocsival mindenhova, az a biztos. Ha Zoli azt mondja, hogy megyünk, akkor az úgy is van!
Sajnos a faluban egyre kevesebb már a magyar ember, mint a szlovák, néha el is nyomnak minket bizonyos helyzetekben. Ahol én lakom, azt a negyedet Ferencvárosnak hívják a polgármesterünk után, aki Ferenc. Ott lakik Strukely Tomi is, őt ismerheted.
Sokan betelepültek, kevesen vagyunk magyarok, de annak örülök, hogy akik kitartanak, azok keményen kitartanak a magyarságukban.
Múltkor a kisfiam játszott az udvaron és kapun keresztül beszélgetett egy hasonló korú kisfiúval magyarul. A gyerek anyja meg rászólt, hogy ne beszéljen magyarul – kinyílt a bicska a zsebemben. De ott élünk egymás mellett, el kell fogadnunk sajnos, hogy ilyen is van. Nagyobb konfliktus ne legyen, elég az, ha felírják a falu internetes oldalára, hogy a boltban miért kérdezi a kasszásnő magyarul, hogy tessék?
Amiről Zoli beszélt a nagyszombatiakkal kapcsolatban [egy héttel ezelőtt], abban azért van egy kis ellentmondás. Ha nagyszombati szurkolók szidják a magyarokat, mi miért tűrnénk el? Talán kiegyensúlyozzuk a mérgünk, ha visszaszólunk itt-ott mi is valamit. Sokszor én is kiabálok olyat, amit talán nem kéne, nem bírom ki. Elragad a hév, nagy haragot hoz ki belőlem, viszont a legjobb orvosság ez ellen, ha a pályán legyőzzük őket. Kíváncsi vagyok, viszontlátjuk-e valaha azt a Dunaszerdahely feliratú drapit, amit elloptak tőlünk?
Mielőtt rátérnénk az aktuális témákra, bár mindketten nagyfödémesiek vagytok, Zoli is, te is, észrevettem, neked mégsincs az a jellegzetes „Szönc” környéki dialektusod. Távol álljon tőlem a gúnyolódás, szerintem mi csallóköziek „beszílünk a legcsúnyábban magyarú’!”
Semmi különös nincs ebben, én gyorsan tudok váltani szép magyar beszédre, de odahaza ugyanolyan „szönciesen” társalgunk, mint Zoli. Odahaza, „Födémösön”…
Ez a covidos szituáció nemcsak nekünk, szurkolóknak nehéz, a klubnak is, ezt elismerem. Viszont ideje lenne kicsit jobban odafigyelni a kommunikációra a klub részéről.
Egyik ezt mond, másik azt mond, hozzátesz vagy elvesz belőle, sokszor nem tudom már, hogy kinek higgyek. Ami biztos, hogy a klub mellett maradunk minden helyzetben, elutazunk akár Moszkvába is, ha úgy hozza a sors, de nem szép, ha kétségek közt kell vergődnünk és a klub eltűri, hogy megtévesszenek bennünket a pletykák.
Poprádról hátrafelé jövet éppen arról beszéltünk, hogy volt ez a sztori Lamkel Zé-vel, nekünk viszont szükségünk van rá. A Tátra alatt nem lehetett nézni azt a gyatra játékunkat, mégsem bántuk meg, hogy elutaztunk. A csapatért tettük meg a hosszú utat, azért a csapatért, akit szeretünk. Közben volt egy kis szórakozás, sörözés, ahogy mindig is, hisz’ erről is szól egy mérkőzés. Mégha olykor mérgesen is jövünk haza, tudjuk, mi ott voltunk! Három napig nem alszok a meccsek előtt, mert dolgozik bennem az adrenalin. Remélem még sok évet utazhatunk mindenfelé sárga-kék mezben, sárga-kék sállal a nyakunkban, és ezzel a [régi] címerrel a mellemen!
Amikor elkezdtem DAC-meccsre járni, te voltál a cápó. Nekem te voltál az ideális cápó, onnan indult a történetem, nem is bírok elrugaszkodni, mert magasra tetted a mércét. Az biztos, ha valaha is visszatérnél, én szó nélkül mögéd állok, és hidd el, vagyunk így páran. Korábban szervezett a DAC szurkolói találkozókat, az új Aréna átadása után. Hyballával például, aki felvázolta mit akar, miért dolgozik, mik a céljai. Elhiszem, hogy most covid van, de speciel nekem ezek a szurkolói találkozók nagyon hiányoznak!
Mostanság annyiszor szó esik arról, hogy annak idején jó „munkát” végeztem, már az Isten se’ mossa le rólam, hogy nem vagyok érdekelt benne. Jólesik, de ott vannak a fiatalok, mi meg hadd sörözzünk, ahogy ezt most is megtettük. Köszönöm a beszélgetést barátom. Hajra DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
