FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL, SZERZŐ ARCHÍVUMA
Megszegtem a szavam, holott korábban azt mondtam, soha többé nem kezdek bele ebbe a témába. Valójában erre a hétre egy békés és talán egyeseknek unalmas sztorit terveztem, vállalva, hogy esetleg csak kevesen olvassák el. De látom, cirkusz és kenyér kell a népnek! Nem elégszem meg a Trónok harca pszeudo-történetekkel, sosem csíptem a Gyűrűk urát vagy a Csillagok háborúját. Egyszerűen máson szocializálódtam, Jókai bölcsességein, meg Mikszáth furfangosságán, és a tudomány betűin. Most mégis úgy éreztem: elegem lett, nem bírom tovább!
Éltem az életem, elfogadtam az elfogadhatatlant, küzdöttem, térdre rogytam, és ha a jó Istent kedvében találtam, felálltam. Addig nyújtózkodtam, ameddig a takaróm ért. Nyilván sosem volt kérdés, beoltatom-e magam, ha talán csak magamért kellett volna felelősséget vállalnom, én is eltöprengek?! De a gyerekeket orvoshoz kellett hordani, édesanyámmal szintén szerettünk volna találkozni. Amíg egyáltalán lehet… Munkába járni, ó igen, én tulajdonképpen nem is vagyok szabad, mert reggelente felkelek, hogy dolgozni menjek. A munkáért pénzt kapok, hogy fent tudjam tartani a családom. A pénzt elköltöm a boltban, enni kell, ruházkodni. Ecetere, ecetere, ördögi körforgás…
Nem vagyok szabad, amint lenullázom az számlaegyenlegem, hívnak a banktól, hogy nem szeretnék-e kölcsönt esetleg? Figyelnek?
Majd újabb munkával törleszthetném, mert amennyiben nem, rámenne a lakásom, az életem. Lezüllök és szép csendben eldobok mindent és mindenkit magamtól? Meginnám a Bánfi hajszeszt is és elszívnám az életem, akkor majd nem számítana, mi van a cigiben? Szabad lennék? Ahogy ezeket a sorokat írom éppen a tizedik „Budajka” sapka reklám ugrik elő a jobb sarokban, gondolom „teljesen véletlenül”? Gondolom nem azért, mert legutóbb erről posztoltam a Facebookon? Nem vagyok szabad, van Facebookom, a világháló mindent tud rólam. Akkor lennék igazán szabad, ha egy tanyán élnék, ahol nincs se áram, se gáz, hogy még az áramszolgáltatótól se kelljen függnöm. A szabadban sütném meg az elejtett vadat, feltéve, hogy engedte magát elejteni. Szóval még attól a vadtól is függenék.
Ugye, be vagy oltva Robi? – kérdezték, mert ha úgy alakul, az oltottak járhatnak munkába.
Szabadság – ezt a szót hallottam legtöbbször, miközben az oltásról beszéltek az emberek. Mert nekem ne mondja meg senki, és ki garantálja majd, ki tudja, mi van a „szuriban”? Egykor háborúkba mentek az emberek a szabadság nevében, hogy megvédjék a hazájukat meg a családjukat. Ma szabadság címén kidobott és néha feleslegesen eldobott életeket látok mindenütt. Nagyszüleinket, dédszüleinket kitelepítették, de visszatértek, élni akartak. Minden évben megemlékezünk róluk, még csak nem is sejtjük a kínjukat. Ez a mai generáció hány kilométert bírna ki marhavagonokba zárva?
Ezek ám az igazság pillanatai, nem az, hogy akadozik-e a Netflixed.
Mégis én lennék a birka, aki behódolt, pedig csak élni akart? Ma harcokat látok, kevésbé arcokat. Azt látom, hogy az emberek a Facebookon harcolnak a saját igazukért, miközben az orvostudomány valami teljesen mást állít. De az az orvostudomány is sz@r, szerintük hazudik, ördögtől való. A politikus, ő esetleg hazudik, de a tudomány? A Facebookon van az igazság ugye, egy poén megold mindent, csak gyűljenek a lájkok, a visszajelzések.
Igen, be vagyok oltva, még csak azt sem tudom, mi volt abban az oltóanyagban. Csak azt tudom, hogy élni akarok!
Gyerekkoromban sem tudtam, mi van a gyermekbénulásra kapott szérumban, szüleimet meg sem kérdezték szeretnék-e beadatni!? Ahogy nem tudom, mit raktak abba a pálinkába, amitől a múltkor szörnyen fájt a fejem? És nem tudom, mi volt a fájdalomcsillapítóban, amit bevettem rá, csak azt, hogy elmúlt tőle a fejfájásom. Mi van az ételben, amit a futár hozott, és a konzervben, amit melóba elemózsiának a szupermarketben vettem? Egy dolgot tudok, tiszta lelkiismerettel élni, hogy amit jónak vélek, azt megcselekszem, s ha meg kell halnom, akkor meg kell halnom. Tisztában vagyok vele, hogy nem kéne energiaitalt sem vedelnem naponta! Perszehogy mindennek van mellékhatása. Még a legelején jártunk az egésznek, amikor egy orvos barátom elmagyarázta nekem, miért jobb még a kevés is a semminél. Még az egyszerű influenza elleni oltás is jobb a semminél.
A járványt legyőzni olyan, mint amikor maratont készülsz lefutni. A szimpla influenza elleni oltás napi 100 méter edzésnek felel meg. A covid elleni napi 5 kilométernek számít, így maradhatsz kondiban.
És igen, Marathon követe sem élte túl, de megvitte a hírt a győzelemről. Oltakoztam, hogy ölelhessek, nem a hazug politikus miatt, nem a kormány érdekében, hanem a családom miatt. Hogy ne én legyek az, aki valakit esetleg „kivégez”. Sajnos még így is megtehetem, de az orvostudomány szerint kevesebb az esélyem rá. És ha az, akivel egy fedél alatt élek, szintén kapott oltást, akkor ez az esély tovább feleződik. Sosem lesz nulla, teljes körű garanciát a gépekre adnak, az ember nem gép! Most várhatom, hogy esetleg soron kívül behívnak dolgozni, mert nekem szabad? Mondjuk éppen szenteste, amikor otthon lehetnék a családommal? Van, amihez nekem sem fűlik a fogam. Én így gondolom ezeket a dolgokat, mások meg mást gondolnak, legyen. De tessék már picit körülnézni a világban, hogy milyen irányba halad a szabadság, mennyi élet kell meg hozzá?
Kitartást, barátaim!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
