Fotók: Szabó Péter Pál
Sokféleképpen élhetjük meg a karácsonyvárás csodáját. Biztosan akadnak, akik ebben az időszakban magukba fordulnak, lelkükben keresik a csodát. Mások szélesebbre nyitják szívüket, hogy beférjen ismerős és ismeretlen egyaránt. Patócs Ingrid és testvére megható módon éli meg az ünnepet. Édesanyjuk, Patócs Irénke karácsonyi szokását viszik tovább évről évre.
Ingrid: „Édesanyám, mindenki Irénke nénije egy vagány, tűzről pattant ember volt, aki szerette az életet. Mindenkihez volt pár jó szava, sokan ismerték, évekig dolgozott bérelszámolóként a helyi szövetkezetben, majd kocsmát üzemeltettünk Hodosban. Szerintem ő volt Csallóközben anno az első hatvanas, aki pinkre festette a haját. Az ilyen típusú emberre mondják, hogy lélekben örök fiatal maradt. Meghitt és szeretetteljes gyerekkorunk volt. Ilyen szellemben vártuk a karácsonyt is minden évben. Megteremtette az igazi csodát. Nálunk hagyományosan 24-én hozta a Jézuska a feldíszített fát és az ajándékokat. Természetesen mindezt a legnagyobb titokban, hogy igazi legyen a meglepetés. Egészen sokáig, tíz-tizenegy éve korunkig volt ez így. A húgomnak, Moncsinak és nekem, ilyenkor mindig valami fontos dolga akadt a szomszédban, vagy a rokonoknál. Ehhez a családi szokáshoz később mi is ragaszkodtunk. 2017-ben sajnos Édesanyánk itt hagyott bennünket. Még most is felfoghatatlan. Gyakran az ebédlőasztalnál ülve várom, hogy megjelenjen…”
A fő út mellett álló ház most is teljes pompájában világít. Ingrid azt mondja, biztosan akad, akiknek nem tetszik, de ő ezzel nem foglalkozi, tudja, kinek az emlékére világít a sok apró fényforrás, a színes mesevilág. Azt mondja, inkább az a jellemző, hogy az emberek szívesen állnak meg egy-egy fotó erejéig.
Ingrid: „Imádott járni az alistáli piacra az Édesanyánk, ahonnan soha nem jöttünk haza üres kézzel. Apránként gyűjtögette a fényfüzéreket, Mikulásokat, hóembereket. Nemcsak kint, de bent is tündökölt mindig a ház. Az ő lénye és szokásai alapozták meg, hogy karácsonyimádók lettünk mindketten a húgommal, sőt mondhatom, hogy a család összes tagja. Már nyáron komoly egyeztetések folynak, mi, hova kerül majd, ilyenkor már vadásszuk az újabb szerzeményeket. A dekorációt advent első hetében tesszük ki, mondanom sem kell, hogy több órás munka van benne. Általában január 6-ig fent is maradnak. Ha tippelnem kellene, talán 60-70 különböző füzér és dekoráció került ki idén, őszintén, soha nem számoltam még meg. Ismerősök és ismeretlenek járnak a csodájára, kisgyerekes családok állnak meg a ház előtt. Én mindenkit betessélek az udvarba, öröm látni a gyerekek őszinte, csillogó tekintetét. Tudom, hogy Édesanyám is pont ezt szerette ebben. Osztozni az örömben és a kedvességgel fordulni az emberek felé. Miatta és érte díszítjük ki a házat minden évben, ilyen módon állítunk neki emléket, és próbáljuk csillapítani fájdalmas hiányát.
Nagyon jó lenne, ha az ünnepi időszakban kicsit lelassítanánk, a családra és egymásra koncentrálnánk, meglepni, hacsak aprósággal is a másikat, nagyon jó érzés. Legyünk hálásak azért, amink van!“
Beszélgetésünk végén arra gondolok, hogy remélem, Irénke néni és a szeretteink, akik már nincsenek velünk, meglátják a nagy karácsonyi fényességben a hozzánk vezető utat, onnan fentről.
