Szentesi Éva – A legfontosabbat utoljára hagytam | Könyvjelző

A cikk megjelent a Klikk Out 2022/03. számában.

Szentesi Éva nagyon korán, még harmincon innen kapta meg súlyos diagnózisát. Már akkor is majdhogynem túl későn, hiszen ami méhnyakrákként indult, az akkor már szerteszét burjánzott, és több szervét is megtámadta. Ezután következő pokoljárásának történetét írta meg ebben a könyvben az írónő, akinek nem egyszer sikerült levágnia a sárkány fejét. Csak hát, ahogy tudjuk, a sárkányfejeknek megvan az a fölöttébb elkeserítő tulajdonsága, hogy hajlamosak visszanőni…

Szentesi brutális őszinteséggel meséli el kálváriáját. Nem szépít semmit, sem a testével, sem a lelkével kapcsolatban. Hiszen a betegség nem csak azt tudatosítja fájdalmasan az emberben, hogy rosszul működő testéhez kötött, hanem azt is, hogy bizony a saját lelkével is legalább annyira foglalkoznia kell a túlélés érdekében.

A legfontosabbat utoljára hagytam viszont nem pusztán egy betegség krónikája: kimondott célja, hogy felhívja a figyelmet arra, amiről senki nem beszél szívesen. A hallgatás megtörése életeket menthet, de akár támaszként is szolgálhat mindazok (és hozzátartozóik) számára, akik ugyanebben a cipőben járnak.

ejszakai furdozes

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább