Fotó: Pixabay.com
Az alábbi versben két, egymástól eltérő évben megélt tengerparti nyaralás momentumaira emlékezek vissza – a forró, száraz délutánra, a levegőben keringő, tarka papírsárkányok sokaságára. Mennyi lehetőség, mennyi elmélyülés rejlik a part menti séta kívülről jelentéktelen pillanataiban… Lássuk, milyen önismereti tanulságokat rejthet magában az utazás, amely kívülről indul, de valójában befelé tart.
Kovács Andrea: Tenger
Ujjamról ízlelni a sós tengert,
élvezni, ahogy a szél a hajamba kap,
papírsárkányok a partvonal mentén.
Kendőbe bújok, hogy ne égessen a nap.
A kockás kővel kirakott sétányon
elviselhetetlen szomjat érzek.
Livorno fekete, éles sziklái
ellenszegülnek a hullámtörésnek.
Pár évvel később, egy másik parton
már magam feszülök az erő ellen,
s bár a víz csiszol simára, évről-évre,
de gerincem a hegy és a szikla a mellem.
