A fagyi örök | Roberto Listával a kézben Szerdahelyen sorozata – E112

FOTÓK: SZERZŐ (1), LELKES ERNŐ ARCHÍV (2)

„Nem volt annak idején gyerek Szerdahelyen, aki ne kóstolta volna meg a hotel csavart fagyiját is. Talán a fagyi abban az időben picit mást is jelentett egyszerű nyalánkságnál, a fagyi volt maga a jutalom, ha szót fogadtál. Nyilván, a mai fagylaltok és jégkrémek kínálata sokkal gazdagabb, mint egykoron:

– Lassan edd fiam, nehogy lesüsd vele a torkodat!

Nagyapám azon nyomban, hogy elnyaltam, elővette a kockás textilzsebkendőjét, és akkurátusan megtörölte vele az arcomat. Ha kellett, belemártotta a csücskét a szökőkút vizébe…” – részlet a Listával a kézben Szerdahelyen 100. részéből.

Valójában két különleges dolog együttállása műveli velem, hogy a fagylaltra ismét úgy bírok tekinteni, mintha az valamiféle reneszánszát élné a városban. Az egyiket sajnos Önök is kénytelenek voltak elviselni, hiszen az elmúlt két évben a világjárvány miatt többek között a fagylalt fogyasztása is visszaesett. De lám, szabadultunk a gyeplő szorításából, így önmagában már ez a tény is üdvözítő.

Legyen hát Fagyiszerdahely!

Másrészről az ikergyerekeink éppen abba a korba léptek, amikor a fagyival már „meg lehet fogni őket”:

– Akkor kaptok fagyit, ha jól viselkedtek! – na de szeretném én látni azt a szülőt, aki ebben az esetben következetes tud maradni!

Kapcsolódó tartalom

Vagy mikor azt látom, hogy az iskolából kiterelt nebulókat a tanító néni fagylaltozásra invitálja – akárcsak régen, az „én időmben” –, nos nem hinném, hogy közülük mind kollektíve szófogadó és pedáns lenne. Mi sem voltunk mindig azok, szerintem egy gyereknek nem is az a dolga, hogy parancsszóra folyton vigyázzban álljon. A gyerek az maradjon meg gyereknek, és nyalja a fagyit!

Elismerem, elég sok történetem kezdődik úgy, hogy „annak idején, gyerekkoromban…” – az ember már csak ilyen, szereti összehasonlítani az egykor átélt, megtapasztalt és megízlelt dolgokat a mostani idők változóival.

Az a bizonyos mondat pedig általában így folytatódik: „…minden jobb volt”. Képtelenek vagyunk bevallani, hogy bizony mi magunk is változhatunk, hajlamosak vagyunk kiszínezni a régmúltat, tökéletesnek beállítani, a saját szánk íze szerint előadni. Apropó íz, talán az ízlelésünk valóban nem csalhat meg minket, és persze napjainkban is találunk ízletes és kevésbé finom fagylaltot – ami viszont egykor és most is ugyanazt jelenti, az maga a fagylalt, az a hűsítő finomság, ami még felnőttkorban is jutalom bír lenni. S bár maradtam a nagy klasszikusoknál, a csoki, puncs, citrom vegyesnél, kíváncsiságból jöhet néha a levendula is, a mákostól viszont még gátlásaim vannak. Azt hagyom a mai ifjúságnak, akik tőlem is bátrabban kísérleteznek.

Maga a fagyi valóban örök! „A hideg nyalat” – így nevezték a nyelvújítás előtt Magyarországon.

De több ezer éves történelme során számos nép fiainak és leányainak okozott már hűsítő pillanatokat a forró nyári napsütésben. Volt, hogy sörbetszerű gyümölcsöket, tejet, mézet és bort tartalmazó édességkülönlegességet fogyasztottak. De lám, mára gombócokban mérik azt, amit mi anno csavartként ismertünk és szerettünk meg. A napjainkban divatos fagylaltféleség, vagyis a gelato az olaszok találmánya. Általuk jutott el mifelénk is, ám mostanra érezhető az a balkáni ráhatás, ami nyilván a térségünk sajátossága és a rendszerből, vagyis az egykori – nem is oly’ régi – izmusainkból is fakad.

Talán Szerdahelynek sosem volt saját „Bagamérije”, akire azt mondhattuk volna: igen, ő a szakmája tudora. Ki olyasvalami legendát alkot, akár a somorjai, vagy a megyeri fagyi, melyet úgy vélem, végül hiába adoptáltunk át hozzánk, a hely szelleme is kellett volna hozzá, hogy nálunk szintén naggyá válhasson.

Vagy volt, esetleg van is ilyen, csupán nem tudunk róla, vagy nem ismerjük fel, mivel helyben kapjuk és már mindennapossá vált számunkra? Meglehet, a már említett hotel csavart fagyija volt az, vagy sétáló utca hét törpéjéhez címzett cukrászdában nyaltuk előszeretettel? Jaj, szegény fejemnek, megint ez a fránya nosztalgia, pedig a fagylalt totemoszlopa szinte minden sarkon ránk köszönt, és hatalmas tölcsérhegyek mosolyognak vissza a pult mögül. Csak bírjuk pénztárcával, csak egy gombócot még, hogy gyermekeink maszatos arcán lássuk viszont egykor volt önmagunk. A fagyi azért is örök, mert bár nem kell hozzá kifejezetten jó idő, de igazi harmóniáját mégiscsak a nyár adja. „Mert nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket” – mostanra már az egész város egy hatalmas fagylaltkehely…

Ja, csak ne spórold ki a pisztáciát! ????

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen… 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább