Az elmúlt 40 évben a Csallóköz óriási fejlődésen ment keresztül, településeink átalakultak, újjáépültek, sokunk sajnálatára keveset megőrizve hagyományainkból, nagyapáink örökségéből.
A nádfedeles parasztházak gémeskúttal az udvaron már feledésbe merülnek, és gyermekeink számára mutatóban is kevés maradt belőlük. A régi falusi portákon szinte minden udvaron megtalálható volt egy kút, amely több célt szolgált a parasztember számára. Annak ellenére, hogy a Csallóköz a sokéves átlagot tekintve Szlovákia egyik legcsapadékszegényebb területe, legnagyobb kincse éppen a víz.
Számítások szerint az elkövetkező időszakban Szlovákiát, de talán Közép-Európát is a Csallóköz fogja ellátni ivóvízzel,
amely megközelítőleg 10 milliárd köbméter jó minőségű ivóvízzel rendelkezik.
Ezt a felbecsülhetetlen értékű vízkészletet főleg Pozsony iparosodása és az elmúlt rendszer nem megfelelő szövetkezeti rendszere, a vegyszerezés, a nagyhizlaldák környékünkre telepítése, a szeméttárolók felhalmozódása veszélyeztette és veszélyezteti.
Napjainkban oda jutottunk, hogy a csallóközi ember megvásárolhatja a saját istenadta kincsét, a vizet.
Egyre több a vízautomata, és szakemberek hívják fel az emberek figyelmét a vízfogyasztás szervezetre gyakorolt jótékony hatására.
Tisztított víz, műanyagba zárva a csallóközi embernek, pénzért.
Ha egy durva összehasonlítást szeretnénk tenni, akkor ez olyan, mintha egy szaúdi olajsejknek szeretnénk a saját olaját eladni.
Megmosolyogtató, viszont igaz.
A vízkészleteink veszélyeztetéséről már az Európai Parlamentben is tudnak. Az kérdéses, mennyire fogják szívükön viselni a honatyák panaszainkat, viszont ami a miénk, azt elsősorban nekünk, csallóközieknek kellene leginkább védeni.
