Manapság, amikor egzotikus gyümölcsökben dúskálhatunk, talán el is felejtettük, hogy a körülöttünk lévő panelrengetegben még mindig nőnek olyan fák és bokrok, melyek ízletes és főleg ehető finomságokat rejtegetnek számunkra. Ráadásul mindezt ingyen! Persze nem az mondom, hogy most hirtelenjében álljunk neki lelegelni minden utunkba eső gyümölcsnek látszó dolgot – főleg, ha nem ismerjük a mivoltjukat! Ugyanakkor kiveszőben van gyerekkorunk azon világa, amikor a játék hevében megpihenve leültünk pl. a vadalma tövében, jóízűen elfogyasztva annak kissé savanykás, fanyar ízű termését.
Holott a vadalma, ringlószilva és további lakótelepi társaik mind a mai napig egyszerre virágoznak, illetve egyszerre hoznak termést a nemesebb, kertekben, gyümölcsösökben gondozott rokonaiknál. A vadalma a „normál” almánál valamivel kisebb termésű, és akár helyettesítheti is azt, pl. rétesek töltelékeként. Anno egy, a panelrengetegben szocializálódott gyereknek valóságos csemegét jelentett, pláne, ha a család híján volt a falubeli rokonságnak. Emlékszem, gyerekkoromban az Észak I. lakótelepen, a mai Rózsakert környékén végig vadalmafák sorakoztak. Bár potyogásuk az aszfalton nem éppen bizalomgerjesztő, erjedésnek indult szagot árasztott a nyári melegben, mégis amolyan megtűrt dolognak számított.
Valószínűleg ezért is lettek végül visszametszve, illetve kivágva – s mert amúgy sem akadna már gyermek, aki felmászna girbegurba koronájukra, hogy csillapítsa szomját, esetleg éhségét.
Mutatóba megmaradt pár példányuk, de a Nyugat lakótelepen szintén találtam egy-két vadalmafát, és biztos vagyok benne, hogy másutt is akadnak még a városban. Lakik mifelénk egy idősebb úr, aki előszeretettel osztogatja a gyerekek fejére a „barackot”, néha pedig cukorkával kínálja őket – ennek ellenére mégsem nevezném cukrosbácsinak… szóval ez az idősebb úr a minap nekem állított:
– Kóstolta már, milyen finom ez az alma? – és már szúrta is a kezembe a frissen letépett gyümölcsöt – adjon belőle a gyerekeknek is!
– Köszönöm szépen, majd megkóstolom, gyerekek épp az imént ettek… – tereltem el a figyelmét, szóval füllentettem egy picit.
Jaj, dehogy adok én vadalmát egy gyereknek! – gondoltam magamban. Igaz, hogy én zokszó nélkül megettem annak idején – elég volt a pólómba picit megtörölgetni a héját – viszont azok az idők már elmúltak. Már nem szokás vadalmát enni…
Aztán van még itt a blokkunk előttünk egy ringlófa, hát az meg gyakorlatilag a szilvával vetekszik, ezért is hívják ringlószilvának.
A gyerekeink folyton a ringlófa alatti potyogásban viháncolnak. Talán meg is kóstolnák, ha rájuk nem szólna az ember:
– Fúj, azt meg ne egyétek, az nem jó! Ne is fogdossátok, tiszta trutyi lesz a ruhátok!
A gyerekek pedig szót is fogadnak, és eldobják a sárga, látszólag is érett, puha gyümölcsöt. Ó, pedig ha tudnák, milyen finom, főleg a potyogás, mert az igazán mézédes. Anno az apjuk is előszeretettel majszolta a grund betonkerítésének árnyékában, senki sem szólt rá, hogy nem szabad.
Aztán megrakta a zsebeit, hogy jusson belőle későbbre is, mert a szomszéd blokk gyerekei még megdézsmálnák a legérettebb, tehát a legfinomabb ringlókat – naná, hogy végül összetrutyiztam vele a ruhámat.
Mennyi hülyeséget elkövettünk anno gyerekként, amit a saját kölykeinknek tiltanánk!? És kiakadunk, mikor nem fogadnak szót, pedig mi ugyanilyenek voltunk, sőt néha még elevenebbek is… A ringlószilva általában gömbölyű, többnyire sárgás, zöldes vagy vöröses színű és egyáltalán nincsenek nagy igényei. A szilva szegény rokona – írja a ringlóról a szakirodalom, mily’ találóan. Nyilván, aki szeretné, kertben is gondozhat ringlófát, de többnyire vadon terem, és mindazt tudja, amit a rendes szilva: lekvár, befőtt is készíthető belőle, de lepényekbe, rétesekbe is kiváló.
Meglehet éppen azért, mert vadon nő, kevésbé népszerű, mint a szilva, viszont ugyanolyan zamatos és egészséges.
Hogy miért merült mégis feledésbe, és miért tűnhet furcsának, ha az emberfia csak úgy nekiállna manapság ringlót, esetleg vadalmát szedni és enni? Miért lett szinte tiltott gyümölcs az út menti árkokban elszaporodó vadszeder és szamóca? Úgy vélem, a választ az agyoncivilizált világunkban kéne keresnünk, és a túlzott féltésben, intelmeinkben:
– Moss kezet!
– Mosd meg a gyümölcsöt evés előtt!
– Fájni fog a hasad tőle!
– Azt már biztos levizelték a kutyák! stb.
Magyarán: kiment a divatból és kész, pedig ezeknek a vadon termő gyümölcsöknek a kerti viszonylatban nevelt rokonaikkal egyenértékű tulajdonságaik vannak, vitaminban és antioxidánsokban ugyanolyan gazdagok. Majd elfelejtettem: napjainkra már kiveszett a klasszikus lakótelepi grundos életforma, szóval ha a gyerekek nem verődnek össze a blokkok között bújócskázni meg fogócskázni, akkor a ringlófát se fogja lelegelni senki sem…