A mese megjelent a Klikk Out 2022/12. számában.
Egyszer volt, hol nem volt, a Tölgyes-erdő alján éldegélt egy kopott bundájú, lesoványodott cica. Nem sok vizet zavart a környéken, jobb híján az erdőben éldegélt, szép időben a bundáját nyalogatva heverészett, mikor pedig éhes volt: egerészett. Az erdei állatok féltek tőle, messze elkerülték, senki nem állt vele szóba. Hogyne, hisz elterjedt, hogy borotvaéles karmai vannak, és jaj annak, akibe azokat belemártja!
Decemberre járt már az idő, az emberek gyakran jártak az erdőbe fenyőfáért. A díszes karácsonyfák csodás fenyőillata és az itt is, ott is készülő, mennyei sütemények illata messze belengte a környéket. A cica is gyakran ellátogatott a takaros kis házak közé, szinte káprázott szeme a sok csillogó dísztől, amit az ablakokon át látott. S lám, a karácsonyfák ágain csodás üveggömbök is díszelegnek – jaj, ha abból csak egyet is megkaparinthatna, hogy gurigázzon vele!
A környékbeli gyerekek azonban nem szerették a kóbor cicát, azt mondták, hogy betegséget terjeszt, a cipőboltos fiai pedig kavicsot hajigáltak utána.
– Sicc, te koszos cica, eredj innen! – nevetgéltek, míg a lesoványodott bundásra céloztak. A cica elmenekült és egy kis utcában talált menedéket, néhány kidobott láda alatt. Ebben a pillanatban azonban fenséges illatok csapták meg a nóziját: a kántorné frissen sült halat tett tepsiben az ablakpárkányra, hogy kicsit kihűljön.
Több se kellett a cicának – nekiiramodott, és az ablakba felugorva, immár közelről szimatolta a csábító lakomát. Nem bírta sokáig, az egyik halacskába menten bele is harapott, egyet-kettőt, s végül mohón befalta az egészet, azon melegében. A falatozástól igencsak elfáradt, így egy fáskamra mögött megbújva összegömbölyödött és édes álomba szenderült. Álmában egy tündért látott, aki a varázspálcáját suhogtatta felette.
– Jó reggelt, cica, csak hogy felébredtél! Én a Jótündér vagyok, és egy igazi csodát tartogatok neked idén karácsonyra. Te ugyanis nem akármilyen macska, hanem a varázscicó vagy! Csiribú-csiribá! – mondta, majd egy vidámat kacagott és eltűnt.
A cica erre felébredt, azt hitte, hogy az előbbi káprázat bizonyára álom lehetett. Nincs semmiféle varázsereje, csak egy szegény kidobott macska, akit kóbor életre szántak. Búsan ballagva indult meg hazafelé a Tölgyes-erdőbe.
Ekkor vette észre őt egy tízéves-forma kislány, a templomtól nem messze.
– Cicc, cicc, cicuska! Gyere csak ide! – mosolygott a barna copfos kislány, erre a cica rögtön megfordult. Óvatosan odasomfordált, mert nem volt benne biztos, hogy a kislány valóban ismerkedni akar-e, vagy ő is csak gonoszkodik vele. Majd mikor már megbízott benne, a lábához dörgölőzött és dorombolni kezdett. Erre egy csapásra kigyulladtak a falucska karácsonyi fényei, színpompás égők százai tűntek fel és teljes pompájában ragyogott fel a téren álló, nagy karácsonyfa is.
Az egyik házból kiszaladt egy kendős néni:
– Annuska, mit csinálsz odakint? Gyere be, mert megfázol! Nocsak, mi az ott a lábadnál, egy kiscica? Hozd be őt is hamar a házba, hiszen olyan picike még!
Annus erre sietősen felkapta a varázscicót, akinek csodálkozni se maradj ideje. Mire felocsúdott, már egy jó meleg kandalló előtt lefetyelte a tejet és jóllakottan, boldogan hajtotta álomra a fejét, a varázslatos éjszaka után. Itt a vége, fuss el véle!
