VizsgaidőSUCK | Bia bekérdez

Elérkezett az egyetemisták ,,kedvenc” időszaka, a vizsgaidőszak, amit nem hagyhatok szó nélkül, már csak azért sem, mert néha olyan érzésem van, mintha egy mocsárban akarnék búvárkodni, ráadásul búvárszemüveg nélkül…  Mutatok egy rövid részletet és jobban fogjátok érteni.

,,Lassú mozdulattal kinyílik az ajtó, s megjelenik egy mélyen tisztelt tanár, aki komótosan belép az ajtón. Szigorú és drámai tekintettel végigméri a diákokat, majd elfoglalja a helyét az asztalnál. Mondanám, hogy csak a légyzümmögést lehetett hallani, de ekkor még a legyek sem mertek zümmögni. Ez volt a legelső óra vele. A vizsga napján a diákok a folyosón várakoztak, mikor megjelent. Harcra készen, szinte teljesen felfegyverkezve jött a papírokkal, valamint a cetlikkel, amiken pihentek a témák. Lassan ránézett a folyosón várakozó diákokra, akik már a 11. körmüket is lerágták, s szó nélkül bement a terembe, persze az ajtó filmbe illően becsapódott, a diákok meg kint maradtak (bizonyára megnyugtató lehetett a tanár kisugárzása, ja nem). A diákok megdermedve ültek a folyosón, nem volt egyetlenegy vakmerő figura sem közöttük, aki bement volna úgy, hogy nem mondta a tanár, hogy menjünk be. Természetesen néhány perc után kijött és szólt, hogy kik mehetnek be.” – idézet a saját füzetemből! 😀

Korrekt volt a vizsgán, én nem mondhatnék rá egyetlen egy rossz szót sem (engem pont nem buktatott meg). Viszont megfordult a fejemben, hogy tényleg szükséges-e megteremteni egy ennyire stresszes, nyugtalanító és idegtépő légkört? Ez csak egy apró történet a sok közül, de

ejszakai furdozes

felmerül bennem a kérdés, a tanulásnak nem egy jó élménynek kellene lennie?

Nem szeretném beskatulyázni a tanárokat, mert pontosan tudom, nem minden fekete és fehér. Viszont néha azt látom, hogy kétféle tanár van: az egyik igyekszik a közös munkát megteremteni, a másik pedig abból táplálkozik, ahogy végignézi a diákok szenvedését, kiélvezve a helyzetet, hogy ő a főnök a diák pedig az alárendelt.

Most jöhetne valami bölcsesség a kemény vizsgaidőszakra, ami segít akkor is, amikor minden porcikádon eluralkodik a félelem, a remegés, a pánik, ráadásul az egész csak egy fölöslegesen felhájpolt hülye jegyről szól… A jóég-tudja-hol-olvastam’ légzés technika, aminek a lényege rettenetesen egyszerű, hiszen csak simán 5-ig elszámolsz, amíg belélegzel, a kilégzésnek pedig 2x annyi ideig kell tartania, tehát 10 másodperc. Lényeg, hogy picit lassabban engedd ki a levegőt, ezáltal szépen lassan megnyugszol. Amúgy általában bejön ez a cucc, kivéve amikor nem tanul az ember, mert akkor semmilyen légzéstechnika nem fog segíteni 😀

Ezt itt hagyom, hátha segít valakinek. A diákoknak (s jómagamnak) kitartást kívánok, a tanároknak pedig kegyelmet és emberséget (:


Két roppant intelligens egyetemista hölgyet faggattam ki arról, hogy ők hogyan is élik meg a vizsgaidőszakot. Fóthi Virág Mercédesz és Pápay Anna válaszai következnek.

Kérek szépen egy bemutatkozást és 3 érdekes dolgot rólad:

Fóthi Virág Mercédesz vagyok, 21 éves, egyetemista. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen tanulok magyar nyelv és irodalom-zene tanári szakpárosításban. Nem telik el úgy nap, hogy ne olvasnék el egy verset. Imádom a matcha teát. Szeretem a hosszú, erdei sétákat.

Pápay Anna vagyok, jelenleg a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetemen tanulok, vállalatgazdaságtan szakon. Egy nyitott könyvnek tartom magam, de kisebb gondolkozás után, talán ezeket tudnám felhozni: zene- és podcastfan vagyok, nem telik el úgy pillanat, hogy ne hallgatnék valamit, sokszor még éjszaka, alvás közben is szól valami a fülemben. Szeretem a felhőket, szerintem órákat tudnék eltölteni a füvön fetrengve, alakokat keresve bennük. Van egy rózsaszín plüssmacim (Buci-nak hívják) és még mindig szeretek vele aludni. 🙂

Hogyan zajlik nálad a vizsgaidőszak? Milyenek az eddigi tapasztalatok?

F. V. M.: Eddigi egyetemi tanulmányaim során sokféle vizsgaidőszakban volt részem. Az első szemeszterben mindenből online vizsgáztam, aztán két szemeszteren keresztül néhányat jelenléti formában kellett abszolválnom, és mióta visszatértünk a maszknélküliségbe, már mindent kontakt intézünk – legalábbis az én szakpárosításomnál ez így működött. Mivel nálunk az idén egy héttel hamarabb kezdődött a tanítás, így a vizsgaidőszak is előbb kopogtatott az ajtón. Az alkalmat kihasználva a számonkérések egy részét még karácsony előttre időzítették, kinek örömére, kinek bánatára. Az idei téli szemeszterben 13 tárgyam volt, amiből könnyű kikövetkeztetni, hogy a mostani vizsgaidőszakban sem unatkoztam (megj.: az eddigi rekordom 15).

Így, hogy mindenben is volt részem, megosztanám a tapasztalataimat a teljesség igénye nélkül:

  • A „már szorgalmi időszakban elkezdek tanulni a vizsgákra” típusú elhatározások nagyon jól hangzanak, de miután rájössz, hogy ennyi tárgy mellett az egy hétre jutó beadandók és prezentációk száma legalább 2, örülsz, ha van egy kis szabadidőd előadások után.
  • Teljesen mindegy, hogy mennyit készülsz, mindig tudnak olyat kérdezni a vizsgán, amire biztos létezik jó válasz, csak „épp nem jut eszembe”.
  • Sosem baj, ha vannak vak tételeid, csak olyankor sok szerencsét is vigyél magaddal. Néha csak ezen múlik.
  • Ha egyszer újra online szóbeli vizsgára kerülne sor, szerezz be egy 20 oldalú dobókockát. Így legalább okolhatod a kockát magad helyett, ha rossz tételt dobsz ki.
  • Megesik, hogy az énekvizsgán találkozol először a kísérő zongoristával. Csak semmi pánik, az improvizáció is a szakma része.
  • Nem kell meglepődni, ha egy napra három tárgyból is hirdetnek vizsgaterminust. Előbb vagy utóbb meg kell tanulni osztódni.

+1   Az online énekóránál csak egy mulatságosabb van – az online énekkar.

Az online és az offline vizsgaidőszaknak is megvoltak az előnyei és a hátrányai. Egyrészt egy csomó időt megspóroltam azzal, hogy a saját szobámban vizsgázhattam, így nem a kollégiumtól kellett elmászni az egyetemig, csak az ágytól az íróasztalig. Az otthon melege adott egyfajta biztonságot, ami sokszor társult a melegítőnadrág kényelmével és a macska társaságával is. Azonban utólag visszagondolva nekem sokkal rosszabb volt egyedül kivárni a soromat vizsga előtt. Az utolsó pillanatos közös ismétlések és egymás kikérdezése számomra megadta azt az adrenalinlöketet, aminek segítségével bátrabban mentem be vizsgára, és amit otthon, a négy fal között nem tapasztalhattam meg.

P. A.: Nálunk a vizsgák kicsit sajátos módon zajlanak, ugyanis itt minden vizsgára csak egy esélyünk adatik. Azt kell mondjam, hogy az elején a stressz szempontjából, nehézséget okozott maga a gondolat, hogy csak egy esélyem van, de idővel megtanultam kezelni. Vizsgák előtt mindig felteszem magamnak a kérdést: Tanultál? – igen – akkor innen már nem rajtad áll, hogy megcsinálod-e, te megtetted a maximumot. Illetve, ami még segít megbirkózni a stresszel, az a meditálás – hihetetlen, hogy mennyire hatékony, ha egy pillanatra megállunk és picit jobban odafigyelünk a légzésünkre, de természetesen jó time management is kell.

Eddigi tapasztalataimat nézve, viszonylag pozitív élményeim voltak a vizsgákkal kapcsolatban. Talán egy esetet tudnék felhozni, amikor még tanultam a nyelvet, és egy idősebb professzort fogtam ki az egyik vizsgámon. A szóbeli konkrétan úgy kezdődött, hogy a tanár úr kijelentette, hogy fura vezetéknevem van, külföldi vagyok. Elmagyaráztam neki „csehszlovákul” a helyzetemet és elég előítéletesen viselkedett velem. A tárgyat tudtam, értettem, de őt ez nem érdekelte, még az sem, hogy maximum pontot sikerült szereznem a tesztből. Végül is, elengedett hármassal (nálunk a legrosszabb jegy), én pedig megtanultam a leckét.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább