Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Nagy Attila

Fotók: Szabó Péter Pál, archív felvételek Nagy Attila gyűjteményéből, az ő hozzájárulásával.

Kissé rendhagyó lesz riportsorozatunk mai epizódja, hiszen, ahogy Attila jelezte felém előzetesen: „Nem vagyok az az igazi fociszurkoló, sőt…” – és valóban nem. Nagy Attila helytörténész, Dunaszerdahely krónikása, akinél viszont aligha akad felvilágosultabb ember a városban, ha a DAC történelmét is vesszük alapul. E tekintetben pedig a kivétel erősíti a szabályt!

Szervusz Attila, köszönöm, hogy vállaltad a beszélgetést. Azt hiszem, kényes témát boncolgatunk, de vágjunk bele: 1904 vagy 1908? Mit írnak pontosan a dokumentumok?

Ezt a kérdést sokszor felteszik nekem – én pedig ugyanazt tudom mindig mondani: a DAC elődjének tekinthető Dunaszerdahelyi Sport Egyesület, vagyis a DSE 1908-ban, pontosabban 1908. május 2-án alakult meg. Maga a szimbolikus 1904-es dátum egy városi képviselő-testületi döntéshez köthető, amikoris Dunaszerdahely község mintegy két holdnyi területet biztosított egy faiskolája számára, ahová tornaszereket állítottak fel – kemény fából készült korlátot, hidat az ugráshoz, mászóhidat és egy létrát. Ez az iskolák számára létrehozott, a mai Északi lakótelepen, a Rózsakert helyén lévő „faiskola” volt az aktív sportélet kezdete, de egyleti életről akkor még nem beszélhetünk.

1919 júliusa: DSE – Komárom FC 2:2. A két csapat játékosai: a DSE egycsíkos, a KFC többcsíkos mezben.

 

Ennek ellenére a köztudat mégis 1904-hez köti a klubalapítást. Talán a korábbi klubkrónikásokat az a tény zavarta össze, hogy a Csallóközi Hírlap már 1903-ban egy Sportélet című rovatot indított, ám ott eleinte a sportélet szükségességét sürgették, de itt leljük a nyomát annak a kezdeményezésnek is, ami azt sürgeti, hogy a városban teniszpályát létesítsenek. Az első ilyen egyébként a mai Kukučín utca eleji vendéglő kerthelyiségében volt.

Mi volt a legmeghökkentőbb sztori, ami a klub korai történelmével kapcsolatos? Például állítólag azért hiúsult meg egy tervezett mérkőzés, mert a focipályának szánt területen még fák álltak…

A korai idők tele vannak ilyen történetekkel, hiszen akkoriban még nem képzett sportolók, hanem lelkes amatőrök alkották a klubot. A konkrét eset, amit említesz, éppen az egyik legkorábbi mérkőzés lett volna 1912-ben Dunaszerdahelyen. Lett volna, ugyanis meghiúsult: a képviselő-testület nem engedélyezte, hogy a későbbi sportpálya, azaz a jelenlegi Rózsakert helyén lévő területen kivágják a bokrokat és kisebb fákat. Egy másik meccset meg például azért kellett elhalasztani, mert a később focira is használt pályát esőzések és jégesők mosták el.

Maga a kiemelt eset is mutatja, hogy a futball csak 1910 után honosodott meg a városban, de rendes pálya még nem volt, ahol rúghatták volna a bőrt. Eleinte ezért a korábban említett teniszpályán, illetve az ún. Einbeck-féle kertben rázódhatott össze, vagy ahogyan manapság mondják, összpontosíthatott csak az „őscsapat”. Amit azonban ki kell emelni, hogy rendkívül lelkes volt a sportszerető közönség.

A történetek sorába illik, hogy az első sportesemények, akárcsak manapság, igazán szórakoztatóan teltek. Volt, hogy cigányzene kísérte a kuglipartikat vagy a meccseket, amelyeket aztán mindig jókedvű mulatság, esténként tűzijáték zárt. Sőt, a DSE-nek saját zenekara is volt.

De akadt olyan eset is, hogy a játékosokat biciklivel toborozták össze, hogy meglegyen a csapatlétszám. Amit jó látni, hogy a 20. század eleji lelkesedés mind a mai napig kitart.

Az 1908-ban bejegyzett dunaszerdahelyi klub színei, a kitűző alapján is a piros és a fehér voltak. Van erre valami magyarázat?

Igen, és nagyon egyszerű: a színeket a magyar zászlóból, a nemzeti lobogóból kivett színek alkották. A legtöbb korai csapatnál ez volt a bevett szokás. Mindamellett azt is el kell mondani, hogy nem tulajdonítottak óriási jelentőséget akkoriban a csapatszíneknek.

Apró érdekesség, hogy a DSE meze ekkor fehér felsőből állt, amit piros, a nyak körül körben s onnan elöl a mellkasig lenyúló, gombolható sáv tört meg, valamint fehér, térd fölé érő rövidnadrág, kétoldalt hasonló szélességű piros sávval. A mezfelső bal felső részébe a D.S.E. monogram, az egyesület nevének a rövidítése volt hímezve…

A jelenlegi DAC-os sárga-kék színek mindenki számára ismertek, egyes magyarázatok szerint a búzamezők és a Duna kékje ennek a szimbolikája. Vagy más lenne az eredetük?

Valóban, a búzamezők aranyló sárgája és a Duna kék színe még jól is hangzana, de ez az 1960-as évek megközelítését tükrözi. Az én véleményem ettől teljesen eltér, én a DAC színeiben komolyabb szimbolikát látok. El kell mondani, mert ide tartozik, hogy a Dunaszerdahelyi Atlétikai Club 1920-ban alakult meg, szinte közvetlenül a trianoni eseményeket követően, a DSE 1919-es feloszlatását követően. Az alakuláson, ahogyan írják, „Dunaszerdahely társadalmának minden rétege részt vett”, tehát egy valóban látványos és széles körű, illetve felekezeteket is összekapcsoló összefogás volt tapasztalható.

1923.: A dunaszerdahelyi csapat immár DAC elnevezés alatt lépett pályára (az ellenfél nem ismert)

Ugyancsak az a véleményem, hogy a DAC megalakulása egyáltalán nem véletlen: az ugyanis kifejezetten politikai protestálás, tiltakozás volt a trianoni békediktátum ellen a sport mezében. Maga a DAC, a mozaikszó, a dacolás is innen eredeztethető.

Emellett a sárga-kék szín választása is mélyebb értelmű, és egyben egyértelmű tisztelgés a korábbi alapító, a dunaszerdahelyi sportélet „atyja”, Vermes Ferenc személye előtt. A Vermes család címerében ugyanis a sárga-kék színek dominálnak – a DAC-színek kiválasztása pedig főhajtás volt a sport első nagy embere előtt. A heraldikában egyébiránt a kék az őszinteség és a kegyesség jelképe, a sárga, pontosabban az arany szín pedig a tiszteleté, a hatalomé és a hűségé.

A régi Vermes-villa melletti pályát napjainkban is jól behatárolhatjuk, de mi volt az ötvenes évek elején átadott új stadion helyén azt megelőzően?

Igen, az eredeti focipálya a Vermes-villa mellett, a jelenlegi Rózsakert helyén állt, ezt sokan tudják. Ezt az „őspályát” az 1960-as évek elején „nyelte el” az Északi lakótelep. Kicsit lehangoló lehet, de a jelenlegi pálya helyén korábban egyszerű puszta volt, földek. A várostól félreeső rész, az egykori Téglaházi dűlő üres terület volt korábban, de még akkoriban is.

Történész szemmel hogy látod: egy mondjuk úgy, provinciális klubból az ország élcsapata lett. Adott volt a társadalmi háttér, ezen felül minek tudható be elsősorban ez a fejlődés?

Mondhatnám, hogy többfaktoros dolog ez, hiszen ahogy említed, a DAC bőven több mint százéves múltja és az eltelt évszázad során a klub köré fonódott közösség és kultusz komoly alapot teremtettek ahhoz, ahogy a csapat az első osztályba kerüljön.

Ám mindez még így is kevésnek bizonyulna, mármint, hogy egy klub kikerüljön a provinciális besorolásból. A fejlődés és az, hogy hol tart ma a csapat, nem másnak, mint a klubtulajdonosnak, Világi Oszkárnak köszönhető. És természetesen az általa kiépített struktúrának.

Ma a DAC kárpát-medencei unikum nemcsak a felvidéki magyarságnak, de az összmagyarságnak is példa tud lenni. És ez rendkívüli felelősség is egyben, amit kevesen tudtak és mertek volna vállalni.

Másrészt a teljes történet hatalmas motorja megkerülhetetlenül maga a szurkolótábor, ami hasonlóképp, mint a DAC, maga is unikum. Ha jelölnénk a csapatot a Magyar Értéktárba a hungarikumok listájára, melléje egyből a szurkolótábort is oda kellene emelni.

Persze ne szűkítsük le a történetet kizárólag a focira, hiszen az egyesület jóformán csak a rendszerváltás után szakított a múlttal és alakított külön független szakosztályokat, ami napjainkra a kézilabda által úgy néz ki, ha csak lélekben is, de ismét egybeforr…

Igen, azt is látni kell, hogy Dunaszerdahelyen a sportélet ma sem csupán a futballból áll. Ott az említett kézis lányok csapata, a HC DAC Dunaszerdahely, de azt sem feledhetjük el, hogy a városnak országos szintű birkózó, sakkozó, atlétikai vagy éppen küzdősportokban ismert bajnokai, tehetségei vannak. A sportélet ilyen szerteágazó volta rendkívüli egy település életében, amire méltán lehetünk büszkék. Ráadásul a sportolókat a város is elismeri, a klubokat anyagilag is támogatja, ilyen formában is pozitívan alakítva a sportéletet. És fontos, hogy ezt használják is ki a fiatalok!

Valóban, mindez erősít a város pozitív megítélésén. Ahogy az is, ha a DAC jelentős sikereket érne el. Gondolok itt mindannyiunk óhajára, a jövőt is vizionálva: Dunaszerdahely egy 23 ezer lakosú járási székhely… viszont egy 5 millió lakosú ország labdarúgó bajnoka.

Természetes, hogy ez minden klub célja. Persze, ahhoz még sok víz le fog folyni a Dunán, de ahogyan mondani szokták, semmi sem lehetetlen. Ahhoz ellenben, hogy ez sikerüljön, töretlen lelkesedés és rengeteg munka szükségeltetik. Remélhetőleg sem az egyikben, sem a másikban nem lesz hiány!

Úgy legyen! – mi mást lehetne erre válaszolni!? Együtt sikerülni fog… Labdarúgóink munkafeltételei adottak, a szurkolók pedig, ha kell, több száz kilométerre is elkísérik a csapatot „őszinte hűséggel” – ha már a heraldika kapcsán a sárga-kék színeket ily módon is bemutattad az olvasóknak. Köszönöm a beszélgetést Attila. Hajrá, DAC!

(Roberto)

További exkluzív fotók Nagy Attila archívumából

EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok… 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább