Éppen ma akadtam rá egy hírre, miszerint Kínában feltalálták a távcsókolózó berendezést. Igen, nem elírás – távcsókolózó gépet készítettek!
Először talán nézzük meg, mi is ez a kütyü. Egy szilikonszájról van szó, mellyel lényegében bárkivel csókolózhatunk. Ami kell hozzá: az említett szilikonszáj és egy mobil applikáció. A szájat formáló eszköz képes reprodukálni a feladó szájmozgását. Ahhoz, hogy a távcsókolás működjön, a feladónak és a címzettnek is rendelkeznie kell ilyen géppel, majd a mobiltelefonjukhoz kapcsolva tudnak csókokat küldeni és fogadni.
Ilyen módon szinte bárki csókját megízlelhetjük, ugyanis az app bárki szilikonszájával párosítható. Elég feltöltenünk csókunkat a felhőbe és már indulhat is a „buli”.
A feltaláló elmondása szerint akkor ötlött a fejébe ennek a szerkezetnek a kitalálása, amikor távkapcsolatban élt párjával. Mivel találkozni nem tudtak, megoldást keresett a fizikai kontaktus hiányának pótlására. Nos, ezt végül ezzel a távcsókoló szerkezettel oldotta meg.
Szerény véleményem szerint ugyan ez nem megoldás, hiszen fizikai kontaktus továbbra sem alakult ki kettejük közt. Mert szilikonszáj ide vagy oda, továbbra sem a barátnőjét csókolta…
A történet viszont elgondolkodtatott.
Lassan tényleg nem is lesz szükség egy másik emberre ahhoz, hogy kapcsolatot alakítsunk ki? Hiszen beszélgetni már régóta tudunk mindenféle eszközön keresztül. Sőt, már láthatjuk is közben a másikat.
Most pedig itt van ez a távcsókoló dolog.
Értem én, hogy nem épp ideális a távkapcsolat és az embernek hiányzik, hogy érezze a másik közelségét, érintését, csókját. De azért talán ez mégis sok. Vagy nem? Csak én látom úgy, hogy remekül haladunk az embertársainktól való tökéletes elidegenedés felé?
