FOTÓK, VIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
A város felől haladva az út ipszilon formában kettéágazik, mi balra vesszük az irányt. Ezúttal a Nagyabonyi úton nézünk körbe, melyet egy időben Bihari János utcának is neveztek – utalva a nagyabonyi születésű híres cigányprímásra. A közlekedés szempontjából napjainkban Dunaszerdahely egyik legforgalmasabb utcájában járunk – elsősorban, mert kivezeti a forgalmat a városból, de nyilván a kórház miatt is. Egyébiránt, ha a hatvanas-hetvenes években írtam volna ezt a bejegyzést, biztosan másképpen kezdeném: „Kórház a város szélén”. A népszerű csehszlovák sorozat címe joggal ráillett volna a dunaszerdahelyi kórház egykori térbeli elhelyezkedésére.
A komplex egészségügyi létesítmény ünnepélyes alapkőletételére 1955. december 3-án került sor. Gyenge öt év elteltével, az 1960. április 1-jei nem kisebb pompával történő átadása egyben annak is szólt, hogy az ország egyik legmodernebb kórházát nyitották meg a Csallóköz szívében. Más források szerint a megnyitó dátuma április 3., Dunaszerdahely felszabadulásának 15. évfordulójához igazítva. Azóta persze sokat változott a helyzet, nagyságrendileg gyarapodott városunk is. De a kórház (korabeli elnevezésben: OÚNZ – Okresný Ústav Národného Zdravia) alapterülete szintén nagyobb lett. A nyolcvanas években a Rendelőintézetek (Poliklinika) hozzáépítésével, majd a kilencvenes évek elején a fekvőbetegellátás bővítésével újabb pavilonokat nyitottak meg.
A Nyitrai Magasépítő Vállalat pozsonyi részlege 1956-ban kezdte meg a dunaszerdahelyi kórház építését, melyet később a nagyszombati részleg vett át.
A munkával jól haladtak, 1958-ban már állt a háromemeletes főépület az eredetileg 280 férőhelyesre tervezett intézményben. Belgyógyászat, sebészet, szülészet, valamint gyermekosztály tartozott hozzá. A kórtermeken kívül az összes szükséges laboratórium is helyet kapott itt. A gazdasági épületet a főépülettel földalatti folyosó kötötte össze. Ezen keresztül hordták az ételt a kórházba, valamint a szennyest mosodába, illetve a patyolatot vissza – az utóbbit személyes emlékeim igazolnak, de erről talán majd később, hisz’ az utca nem csupán a kórházból áll, bár nyilván a legmeghatározóbb épületegyüttese annak.
Első körben az egészségügyi dolgozók – orvosok – lakóházait építették fel az utca túloldalán. Ezeket itt is szemügyre vehetjük, a képek és a videó által.
Mivel a szerdahelyi kórház vonzáskörzetébe tartozott az egész – 1960-ban éppen megnagyobbodott – Dunaszerdahelyi járás, szakképzett személyzetre, főként orvosokra volt szükség. Számukra épültek ezek az emeletes egyenépületek, a kórház főbejáratával szemben pedig a közegészségügyi hivatal kapott helyet. Kicsit odébb az Október utca sarkán, valamint az utcában további „orvosi blokkokkal” bővült a város eme „lakótelepe”. Ám a legnagyobb szakértelemmel megáldott doktorok sem érnek semmit ügyes nővérkék nélkül – ezt ők maguk is elismerik.
Világoskék nővéri „egyenruha”, fehér fejfedő és fehér pántos kötényke – klasszikus viselet volt egykoron.
De hogy mennyire tudatosnak mondható pl. szelídgesztenyét telepíteni a kórház udvarára, azt csak az akkori illetékesek tudnák igazolni. Bizonyára sokunknak kedves emlék, mindennapos gondolat, amikor éppen a helyükre épült bevásárlóközpontba lépünk be. Olyasmi, mint elképzelni a nem is oly’ régmúlt mentőit, azokat az 1203-as Škodákat, melyek a bevezetőben említett filmben is furikáztak. Szinte hallom a főcímdalt a fejemben…
A főbejárati porta alig változott, a patika és az igazgatóság szintúgy…
A dunaszerdahelyi kórházat anno a legkorszerűbb higiéniai követelményeknek megfelelőn építették. Saját kúttal, egy nagyobb község vagy kisváros napi vízfogyasztására tervezve, továbbá saját szennyvízelvezető csatornahálózattal. Meglehet, valakinek talán csak unalmas műszaki adatok ezek. De figyelembe véve az adott korszakot, amikor még poros utcákról és szivárgó pöcegödrökről tudósítottak, a kórház megépítése egyben a fejlődést hozta el Dunaszerdahelyre.
Orvosi ellátásért, iskoláért, de egyéb szolgáltatásokért sem kellett többé utazni. Talán Ön is éppen itt született, kedves Olvasóm?!
Az utca irányából nézve, a főépület felé enyhén lejtős úton, két oldalt, két homokkőszobor fogadta a kórházba látogatókat. Mindkét homokkőszobor egy-egy nőt formázott, melyek anyára, vagy inkább egészségügyi dolgozóra (nővérkére) utaltak. Egyikük ölében gyermek ült, a másikéban könyv feküdt. A rendelőintézetek felépítése óta, immár több évtizede „pihennek”, eldugva a kórház mögött…
Egyedül a patinával bevont bronz szobor köszön vissza ma is a kórház területére lépve: anya a gyermekével, előttük nyitott könyvben fekszik egy szál virág.
Nem jár az emberfia szívesen orvoshoz, de ezek a szobrok valahogy mindig nyugalmat árasztottak felém, amitől az injekció is elviselhetőbb volt. Gyermekkorom akut eseteit, illetve a beteglátogatásokat leszámítva kétszer volt szerencsém huzamosabb ideig a kórház vendégszeretetét élvezni. Először a Járási Építkezési Vállalat kötelékében, a szakmunkás éveim alatt mint inas töltöttem szakmai gyakorlatomat a kórház akkor épülő hátsó szárnyaiban. Másodjára a katonaéveimben, civil szolgálatot teljesítve, s naponta bejárva az intézmény minden zegzugát – a már említett pincesori folyosón keresztül.
Anno a kórház rendezett parkja lehetőséget adott egy-egy sétára, az éppen ott gyógyulók számára is.
A hely szellemének invitálásával ildomos csupán visszaemlékezni a dunaszerdahelyi járási kórház egykori küllemére, annak dolgozóira, a kedves doktor bácsikra, doktor nénikre, mind-mind kellemes, amolyan békeidős éveket idéz meg bennem. A kezdetekben kézzel vagy hagyományos írógéppel írt látleletek és receptek idejét napjainkra felváltotta a számítógépes kórlap, illetve az e-recept korszaka.
A Nagyabonyi út kórházon túli része amolyan „határsáv” a város és Sikabony városrész között.
Egyben a sorozat epizódjainak „határát” is jelképezi, hisz’ itt kezdődik a Nyugati lakótelep, melynek bemutatására a közeljövőben szintén sor kerül majd. A két helyszín közt ugyanis eredendően és időrendben csaknem két évtized különbség van. Addig viszont hadd tegyek fel egy találós kérdést Önöknek:
– Derékig levetkőzve gyengéden átöleli a szerkezetet, ajkát megtámasztva mozdulatlanul vár, a levegővételt is visszatartva. Mi ez?
Ha kitalálta, gratulálok. Ha nem, akkor megsúgom, hogy éppen készítettünk egy tüdőröntgent. Remélem minden rendben lesz, és csak egy kis megfázás! Jó egészséget!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Szerdahelyi mozaikok
