A cikk megjelent a Klikk Out 2023/03. számában.
Fotó: Pixabay.com
Szubkultúra. Meghatározás: A többségi kultúrát alapjaiban elfogadó és azt követő, de attól néhány részletében eltérő kultúra.
A rovat új sorozatában behatóbban vizsgáljuk a különböző városi szubkultúrákat, azokat a csoportokat, amelyek bizonyos viselkedésben, életmódban eltérnek a többségtől. Az előző részekben megismertük a panelkutyások, majd az utcagyerekek világát, most azonban elérkeztünk azokhoz, akik ha fúj, ha fagy, örökösen tettre készek: lássuk, milyen a csallóközi „jómunkásember“!
A kora reggeli napszak és a barkácsáruházak területe, illetve parkolói alkalmas terepet biztosítanak a megfigyelésükhöz. Ilyenkor ugyanis csoportosan tömörülnek ezeken a helyszíneken, hogy beszerezzék az aznapi „fusi” alapanyagait, majd az árak láttán fejüket csóválva, olykor dohogva távozzanak szerzeményeikkel.
Az asztalosok, festők, gipszkartonozók, villanyszerelők, kőművesek, ácsok, bádogosok, szigetelők (mifelénk csak „potyer”), tetőfedők, víz-, gáz-, központifűtés-szerelők, burkolók és egyéb dolgozók, beosztásuknak megfelelően koszolt szerelőnadrágban, munkásbakancsban indulnak naponta útjukra, hogy megmentsék önnön bénaságuktól mindazokat, akiket az anyatermészet szerény műszaki készségekkel áldott meg – társadalmi szerepük tehát cseppet sem lebecsülendő.
Hogyne, hiszen a ház/lakás körül mindig van tennivaló, tavasszal pedig kiváltképp felélénkül a szakma. Legendák (rosszindulatú pletykák?) keringenek arról, micsoda „húzása” van egy-egy partinak, és ezt nem feltétlenül az elvégzett munka sebességére értem, hanem az elfogyasztott sörök és röviditalok tetemes mennyiségére.
A kisbolt környékén, munka után sörözgető munkásbrigádok látványa hozzátartozik az utcaképhez, s közöttük megfigyelhetjük az egyes melós archetípusokat is. Ott vannak a nagy öregek, akik mindent tudnak a szakmáról (sőt, általában mindenkinél, MINDENT jobban) és végtelen ideig tudnak sztorizni. Ott vannak az újoncok, akik még leginkább csak tanulnak, cipekednek és a mesterek keze alá dolgoznak, na meg a tapasztaltak, akik kellőképpen rafináltak, ha a munkadíj kalkulálásáról van szó. Az örök elégedetlenek, akiknek sose elég egyenes a fal, s akik a legtöbb felmerülő aggályt egy „jóvanazúgy“-gyal kezelnek. A falat támasztó unottak, akik főleg cigizni és ebédelni szeretnek. A beszélgetősek, akik leginkább a társaság miatt kötöttek ki az építőiparban, na meg a brigádvezető, akinek lehetőleg minden tegnapra kéne.
Persze a szakmabeli jó hírnév gyorsan terjed, így gyakran az estéik, hétvégéik is alkalmi munkával telnek, az ismerősök ismerőse ajánlja őket tovább. A szép kereset miatt ugyan lehet rájuk irigykedni, de mindent összevetve úgy vélem, hogy sokszorosan megdolgoznak a pénzükért, amellyel hol a valódi szabadidő hiányával, hol a saját egészségükkel fizetnek.
