Klikk Out Vikkendhouse: Rock ‘n’ roll és könnyűzene a kedvencekből

A Vikkendhouse sorozattal az a célom, hogy a lehető legszélesebb zenei palettáról ismerjétek meg a zene különféle formáit, hiszen az ismert slágereken kívül bőven van miből meríteni. Nagy örömömre egyik kedvenc hangtechnikusom, zenész cimborám, Danics Roli mutatja meg tíz kedvencét egy mixben. A mix közepén hallott zenék hallatán kényszeresen kiöltődik a nyelvem, és ördögvillába formálódik a jobb kezem. 

Fotók: Ugróczky István

Vikkendhouse,Zene

Danics Roli vagyok, 1994-ben születtem Dunaszerdahelyen, ahol a nagyszüleimnél nevelkedtem.

Hogy került az életedbe a zene?

ejszakai furdozes

Mivel a rokonságban rengeteg zenész volt, ezért elég korán hangszerek vonzáskörébe kerültem, ami először egy hegedű, később egy zongora volt. Ezeket nem igazán éreztem akkor sajátoménak, mígnem a dobok mögé ültem, amivel teljes mértékben tudtam azonosulni. Ezzel megalakult az első metálzenekarom.

Akkor a metalcore és a grindcore volt, ami vezette az utamat. Ezekről a stílusokról annyit kell tudni, hogy lehangolt gitárok ritmizálása, és egy hörgős-ordítós „ének” az alapjuk. Persze ez itt nem merül ki, mert egyébként egy nagyon összetett és harmóniákkal teli dalokról beszélünk.

Az akkori kedvenc zenekaraim a Parkway Drive, As I Lay Dying, I Killed The Prom Queen, Texas in July, Carnifex és hasonló kaliberű zenekarok voltak.

Míg mások Tankcsapdát, és Pokolgépet halgattak, én a keményebb stílusoknál kezdtem.

Persze ez az időszak nekem sem hiányzott az életemből. Mivel sok fesztiválon részt vettem akkoriban, sok magyar rock legendát megismertem és abban is megtaláltam magam.

Vikkendhouse,Zene

Bármennyire is furcsa, de a jó lakodalmast sem teszem az ajtón kívülre.

Az ember, ha jót akar mulatni, a magyar nóták azok, amik igazán megmozgatják. Nem csak a
lábakat, de a lelket is. Nem véletlenül mondják, hogy „Sírva vigad a magyar”…
Jelenleg a Rómeó Vérzik hangmérnöke és turnémenedzsere vagyok, de amikor az időm engedi, más zenekaroknak, és hangtechnikai cégeknek is bedolgozom.

A zene jelen van a mindennapjaimban, mivel mindig dolgozom valamin, legyen az dal vagy lemez, de néha úgy adódik, hogy a csend a legjobb formája, hogy újra ihletet merítsek dalokhoz.

Hogy lett egyébként a kőkemény metálból és rock and rollból country?

Kovács Koppány és a Vadkelet hősei zenekar dobosa is vagyok, ami így igaz, egy country zenekar. Azt hittem, hogy ez a stílus távol fog állni tőlem, de pont az ellenkezője történt.

Manapság miket hallgatsz?

Nagyon sok country-t hallgatok, mellette metalcore-t, népzenét és filmzenét is. A magyar kalsszikusok közül sem hiányozhat Demjén Ferenc, aki örökzöld számomra. Nagy hatással volt és van rám Michael Jackson is, aki gyerekkorom nagy kedvence, és nagyon megtaláltam ezt a Dirty Loops zenekarban, amit érdemes meghallgatni! A rockzenében mostanság a Mötley Crüe, Five Finger Death Punch, Motörhead vannak, mivel mindig feldobják a napom. A mixbe ezektől a zenekaroktról válogattam. Jó zenehallgatást!

A MIX:

 

 

TRACKLIST:


1. Curtis Stigers ft. The Forest Rangers – John the Revelator
2. Luke Combs – She Got the Best of Me
3. Five Finger Death Punch – Hard to See
4. Mötley Crüe – Kickstart My Heart
5. Motörhead – Ace of Spades
6. As I Lay Dying – 94 Hours
7. Dirty Loops – Next To You
8. The Petersens – Take Me Home, Country Roads
9. Muzsikás – Azt Gondoltam Eső Esik
10. Demjén Ferenc – Most kell eldöntenem

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább