A múlt év sikeres sportolóit díjazták

A cikk egy részletét a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén közöljük.
Fotó: Rózsár Vince

Az elmúlt évben kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sportolókat, sportklubokat és azok edzőit díjazták hétfő este a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

Az üdvözlő szavak során kiemelték, Dunaszerdahely városa az Év sportolója díj odaítélésével további sikeres tevékenységre szeretné ösztönözni a sportolókat, akik sportklubjukat és városunkat egyaránt képviselik, eredményeikkel pedig Dunaszerdahely jó hírét öregbítik a régióban, az országban, sőt nemzetközi szinten is.

A díjra dunaszerdahelyi sportszervezetek és lakosok tehettek javaslatot 5 kategóriában: 15 év alatti egyéni sportoló, 15 és 20 év közötti egyéni sportoló, felnőtt egyéni sportoló, legsikeresebb edző, valamint csapat.

szaunamaraton

Dr. Puha György a sport ünnepén köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, ezzel az ünnepséggel a város tiszteletét rója le a sportolók előtt, akik a tavalyi évben Dunaszerdahely jó hírét vitték el a világba.

Nagy Krisztián, a  városi önkormányzat ifjúsági és sportbizottságának elnöke a bizottság nevében köszöntött mindenkit, és gratulált a jelölteknek, akik elképesztően sok energiát, munkát és időt belefektetve érték el sikereiket.

Az öt értékelt kategória díjait három blokkra osztva adták át, köztük pedig városunk klubjai: a Seishin Karate Klub, a Športujsnami akrobatikus rock’n’roll táncklub, valamint az IPPON Karate Klub tagjai tartottak látványos bemutatót.

Bíró Éva és Tilajčík Edit az elismerések átnyújtását követően minden díjazottnak szívből gratuláltak, jó egészséget és további sportsikereket kívánva, majd az est dinamikáját mintegy csúcsra járatva adott hangulatos minikoncertet rockabilly stílusban a CandyMen Duo.

Év sportolója 2022


15 év alatti egyéni sportoló kategória

  1. helyezett: Czajlik Kinga (karateversenyző, Ippon Karate Klub)
  2. helyezett: Vajas Viktória (birkózó, Dunaszerdahelyi Birkózóklub)
  3. helyezett: Jakóczi Marián (karateversenyző, Ippon Karate Klub)

További jelöltek:

Novotný Adrián (asztaliteniszező, SST Euromilk)

Bíró Péter Bendegúz (karateversenyző, Seishin Karate Klub)

Bíró Szebasztián (atléta, Megy Sport DS)

Natália Pastírová és táncpartnere, Matúš Kerek (táncos, Športujsnami)

Matej Majerčík és táncpartnere, Barbora Plačková (táncos, Športujsnami)

Nagy Roland (birkózó, Dunaszerdahelyi Birkózóklub)

15 és 20 év közötti egyéni sportoló kategória

  1. helyezett: Hegedűs Réka (birkózó, Dunaszerdahelyi Birkózóklub)
  2. helyezett: Kovács Ferenc Dániel (birkózó, Dunaszerdahelyi Birkózóklub)
  3. helyezett: Vodnyánszky Renáta (atléta, Megy Sport DS)

További jelölt:

Tóth Bence (atléta, Megy Sport DS)

Felnőtt egyéni sportoló kategória

  1. helyezett: Gaál Attila (birkózó, Dunaszerdahelyi Birkózóklub)
  2. helyezett: Peter Plavec (úszó, Sportfanatic)
  3. helyezett: Csiba Dávid (karateversenyző, Ippon Karate Klub)

További jelöltek:

Magyar Bálint (kerékpáros, Trinitas Sport Club)

Dominika Grajcárová (táncos, Športujsnami)

Tősér Sándor (úszó, Top Run DS)

Nyáry Richárd (úszó, Top Run DS)

Pék Dezső (úszó, Sportfanatic)

Csapat kategória

  1. helyezett: Dunaszerdahelyi Birkózóklub (birkózás)
  2. helyezett: Ippon Karate Klub (karate)
  3. helyezett: Megy Sport DS (atlétika)

További jelöltek:

Športujsnami (akrobatikus rock’n’roll)

SST Euromilk (asztalitenisz)

Top Run DS (úszás, futás)

Dunaszerdahelyi Sakk Klub (sakk)

Edző kategória

  1. helyezett: Gaál Attila (Dunaszerdahelyi Birkózóklub, birkózás)
  2. helyezett: Varga Medgyes Renáta (Megy Sport DS, atlétika)
  3. helyezett: Csiba Tibor (Ippon Karate Klub, karate)

További jelöltek:

Rastislav Baňas (Športujsnami, akrobatikus rock’n’roll)

Peter Šandal (SST Euromilk, asztalitenisz)

Tarič László (Top Run DS, úszás, futás)

A teljes cikket elolvashatják a dunaszerdahelyi.sk oldalon

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább