A Koka Fashion mögött álló Kiss Kósa Annamária jó pár éve régiónk egyik legismertebb divattervezője, akinek kollekcióit láthattuk a Felvidék Szépe versenyein és egyéb helyi megmozdulásokon, de számos megrendelést kap gálaestekre (pl. Story-gála), illetve évek óta meghívottként vesz részt a Pozsonyi Divatnapokon. Ide vezető útját és a Koka-univerzumot boncolgattuk.
Sztereotip alapon azt mondanám, hogy kislánykorodban bizonyára folyton ruhákat rajzoltál és babákat öltöztettél. Mennyire illesz Te ebbe a sémába, és mi az, amivel esetleg abszolút nem?
Nem állíthatom, hogy beleillenék. Voltak dolgok, amelyeket anyum mellett tényleg megtanultam, főleg a kézimunkák. Például horgoltam, kötöttem, de varrni nem tudtam, mert nem volt otthon varrógépünk. Megvolt a kézügyességem, de akkor még nyilván nem gondoltam, hogy valaha divattervező leszek.
Viszont ez a tehetséged már a középsuli előtt meghatározta az irányt…
Mikor általánosban szakmát kellett választani, akkor tudtam, hogy ebből kell kiindulni. De akkor még több minden felmerült a parókakészítéstől a kerámiákig. Végül olyasmiben gondolkodtunk, amiből azért meg is tudnék élni, és így jött a textil. Ennek is, ugye, van több területe, de mi végül egy pozsonyi, színházi jelmeztervezést és -készítést oktató középiskolát választottunk. Miután elvégeztem, sikerült is elhelyezkednem általa a pozsonyi Nemzeti Színházban. Kiegészítőket készítettünk a jelmezekhez, fejdíszeket, kalapokat, ruhadíszeket, kötött-horgolt dolgokat vagy például gyermekelőadásba maszkokat, állatfigurás ruhákat. Öt évig dolgoztam itt, de
közben éreztem, hogy nemcsak gyártani, hanem tervezni is szeretnék.
Jött tehát a Színművészeti.
Így van. A jelmez- és díszlettervezői szakra jelentkeztem, de elsőre nem vettek fel. Az alapokat, mint az egyszerű rajzolás, portréfestés, már öt éve nem gyakoroltam. Ezután viszont a következő évemet a munka mellett ennek is szenteltem, és másodjára sikerült a felvételi. Volt lehetőségünk akkoriban úgymond áthallgatni a másik, a képzőművészeti egyetemre, és én párhuzamosan eljártam oda is a divattervezői órákra. Ott kezdtem kollekciókat készíteni…
A színházi munkádból mi az, amit továbbvittél, és esetleg máig megmaradt benned, a stílusodban?
Sokan állítják, hogy a ruháim, amelyeket tervezek, teátrálisabbak. Biztosan bennem van, hogy a látványra többet adok, mint a hordhatóságra.
A fősuli után szinte egyből megnyerted a Pozsonyi Divatnapok új felfedezettjének járó díját. Mi vezetett odáig?
Mindig is bennem volt a bizonyítási vágy és a küzdőszellem. Nagyon sok pályázatra jelentkeztem divattervezéssel is, és a Pozsonyi Divatnapok keretén belül rátaláltam arra, mellyel új tehetségeket kerestek ezen a területen. Abban az évben a kávé volt a téma, ehhez kellett ruhakollekciót tervezni. A zsűri az enyémet is beválasztotta a döntős tízbe, ott pedig egy divatbemutatóra el kellett készíteni. Végül megnyertem. Az ezt követő egész évben figyelték a munkásságomat, és a következő divatnapokon elnyertem a Duna Gyöngye-díjat, ami az év fiatal divattervezőjének jár. Tulajdonképpen ekkor indult be a karrierem…
Említetted a kávét mint témát. Ezt hogyan jelenítetted meg a munkádban?
Érdekes, hogy én nem szeretem a kávét. Sem az illatát, sem az ízét. Így pedig, ugye, azokkal szemben, akik ebben el tudnak mélyülni, én nem indulhattam ki ebből.
Mivel azonban gyakran inspirálódom az építészetből, a geometrikus formavilágból, a kávészem alakját és színét vettem alapul.
Az egész kollekció barna, arany és fehér színárnyalatú volt, és megjelent benne az ovális, középen szimmetrikusan kettévágott forma.
És New York? A pozsonyi győzelmed révén juthattál el az ottani divathétre…
Egész Szlovákiát képviseltem. Nagyon jó tapasztalat és lenyűgöző város, csak én akkor ezt a hatalmas nyüzsgést máshogy éltem át, mivel már gyermeket vártam. Viszont azért nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen nagyszabású divatbemutatón mutathattam meg a ruháimat.
Más téma. Manapság ezen a területen is elszabadultak a megmondóemberek. Szerinted hol húzódik a határ egy önjelölt divattervező/stylist/trendsetter között, illetve aközött, akinek a véleménye valóban számít? Mitől lesz valaki releváns?
Szerintem kétféle tervező létezik. Aki abszolút behódol a nagy divatházaknak, és próbálja azokat követni, a saját kollekcióját ahhoz igazítja. A másik pedig, aki fütyül a nagyvilágra, és a saját belső hangját próbálja kifejezni a ruháiban. Én valahol a kettő között vagyok.
Az egyetemi éveim alatt abszolút szabadelvűen terveztem, csak rájöttem, hogy ez ugyan látványos és jópofa, de csak akkor engedhetném meg magamnak, ha volna mögöttem egy nagy divatház, amely legyártja. Szóval egy picit úgymond vissza kellett „butulnom”, és a mai napig úgy érzem, hogy egy kicsit elnyomom magamban a művészi ösztönt. Vagy legalábbis nincs mikor kiélnem. Annak viszont örülök, hogy megvan a saját irányvonalam, és a visszatérő vendégeim ezt látják is.
Mikortól szereted a feketét?
Nem emlékszem pontosan, de amikor a suliban és az egyetem alatt rajzoltam, a tanáraim azt mondták, hogy a fekete-fehér grafikáim vagy szénrajzaim sokkal jobbak, mint a színesek.
Talán azért is szeretem, mert régen nagyon gyakran változtattam a hajam színét, hol narancssárgára, hol pinkre, hol szőkére, és ezeket mindig csak a fekete ruha emelte ki igazán.
Felhalmozódott a ruhatáramban, és a kollekcióimba is beleviszem. Vagy ha nem a feketét, akkor egy sötét és egy világos szín kontrasztját emelem ki. Nem szeretem a tarka, mintás, pöttyös, virágos, fodros ruhákat.
Ki az, akinek fontos és számít a véleménye számodra ezen a téren?
Volt a képzőművészetin egy tanárnőm, akinek a véleményét nagyon sokszor kikértem az egyetem elvégzése után is. Mostanra megszakadt a kapcsolatunk, és szakmai fronton nincs is igazán ilyen személy. A szemembe pedig nem nagyon mondja meg senki, hogy egy kollekció milyen. Legfeljebb a férjem, aki próbál egy kicsit a monoton dolgaimból kirántani. 🙂
Amikor látunk egy filmet vagy egy tévériportot a divatvilágról, akkor ridegnek és távolságtartónak tűnik, vagy legalábbis ezt az oldalát domborítják ki. Te hogy látod ezt, milyen belülről?
Sajnos így van.
Egy divatbemutatón a divattervezők mindegyike a saját kis bezárt világában él, és inkább megtartja a véleményét, nehogy azzal megsértse vagy épp előrébb vigye a másik tervezőt.
Mindenki dolgozik a saját kis stúdiójában, és nem konzultál a másikkal, mert konkurenciának tekinti. Pedig én nagyon örülnék és nyitott lennék, ha valaki felhívna, hogy megkérdezze, hol vettem például egy bizonyos anyagot…
Nyilván a ruhakollekciók tervezése is egyfajta történet. Mi az, amiből te kiindulsz, amit szeretnél átkonvertálni ruhákká?
Kapcsolódó cikk:
Koka Fashion Design: A somorjai divattervező új kollekciója a kifutón!
Általában a hangulatom határozza ezt meg. A Pozsonyban bemutatott kollekcióm viszont népies ihletésű volt. Bizonyára összefügg ez a Felvidék Szépének szervezésével is, ahol szintén az értékeink és a hagyományaink megtartása a célkitűzésünk, de én egyébként is kedvelem a népművészetet. Aztán feltettem a kérdést magamban, hogy miért nem hordanak az emberek ilyen motívumokkal ellátott ruhákat.
Ha már itt tartunk, mit viselnek majd a lányok a Felvidék Szépe döntőjén?
Kapcsolódó cikk:
Eltöltöttünk egy napot a Felvidék Szépe jelöltjeivel! (Videó)
Ezt a kollekciómat biztosan. 🙂 Persze ki kell bővítenem, mert 12 lányra kell, és vannak benne nagyon is civil öltözetek, amelyeket egységesítek majd a többivel. Emellett több mint valószínű, hogy egy estélyi kollekciót is tervezek majd nekik, mivel az est csúcspontján mégiscsak estélyit viselnek.
Mi az, amiből állandóan merítesz, és ami miatt sosem fogod megunni a munkád?
Voltak olyan időszakaim, amikor hajnalig képes voltam rajzolni vagy varrni, és van, amikor pedig nem akaródzik. Főleg amikor befejezek egy nagyobb kollekciót, akkor egyfelől jön egy megkönnyebbülés, másfelől pedig egyfajta hiányérzet. De aztán mindig megtalálom az inspirációt. Vagy valamilyen jó zenében, vagy mint mindig, az építészetben, utóbb pedig a népművészetben.
Kapcsolódó cikk:
Felvidék Szépe: Minden lány megtalálhatja helyét a divat- és szépségszakmában
Hogyan öltözködnek felénk az emberek? Lehet azt mondani, hogy javul az ízlésük ezen a téren?
Nem mindig választanak a saját egyéniségükhöz illő ruhát. Arra kell figyelni, hogy meglegyen az összhang, és ne hódoljanak be tucatdolgoknak azért, mert valaki Dunaszerdahelyen azt mondja, hogy most a flitteres ruha vagy a nagy logós póló a jó. A divattervezőknél árult ruháknak van egy kis lelkük, és a személyiséghez szabhatóak, de erre nem mindig vevőek, pedig nem sokkal drágábbak, mint a tucatáruk a plázákban. Viszont egyre nyitottabbak az emberek, és ennek én örülök, csakhogy főleg csak a nagyvárosokban. Itt is nagyon csinosak a csajok, de még jó pár évvel le vannak maradva ahhoz képest, ami a divattervezők álma lenne. 🙂
