NYITÓKÉP: ÖRZSIK ÖDÖN ARCHÍV FELVÉTELE
Mindannyian DAC-szurkolók vagyunk, ki így, ki úgy élte meg az elmúlt napok eseményeit, félinformációkból véleményt formálni ugyanakkor sosem szerencsés dolog. Hallottam ezt is, azt is. Pletykákat Guľa állítólagos „magyarszeretetéről”, Zsoltival való megromlott viszonyáról, de KáZsé életviteli problémáiról is. A legtöbbet talán a vezetőségünk puhányságáról pusmogtak. Valaki hallotta olyantól, akinek a másik mesélte, s mire eljutott hozzám, már színes köntösben tálalva érkezett. A történet érzelmi és szakmai részét nézve, Kalmárt elengedni minden bizonnyal óriási hiba volt! Katasztrófa lenne ezt még Krstović távozásával is tetézni.
Látni kell azonban, hogy a foci napjainkra már üzlet és politika elegye lett. Részint ennek tudatában kell tekintenünk a tulajdonos úr 2014-es szerepvállalására is a DAC-ban. Aki pedig egyszersmind hatást gyakorol a felvidéki politikai életre, melyet állandó befolyás alatt tart a magyar kormány, és persze a különböző pénzügyi csoportok. Azok, akik végső soron a pénzmagot csepegtetik a labdarúgásba az anyaországban és a külhoni magyar területeken egyaránt. Lásd még Sepsiszentgyörgy, Topolya, Eszék, Komárom…
Az én városom, Dunaszerdahely!
Viszont, ha nincs a 2014-es tulajdonosváltás, Szerdahely jelenleg kb. 3-4. ligát rúgna, és sokan azt sem tudnák, mi a DAC. Hogy jött volna más, jobb, hitelesebb? Hogy vele már tuti bajnokok lennénk? – nem hiszem, jelenleg nincs tudomásom olyan potenciális befektetőről, aki klubunk magyar jellegét megtartva, egyben az anyaországi jobboldal szimpátiáját is élvezné. Pénz beszél, kutya ugat. Pénz nélkül aligha álmodozhatnánk bármiről is. Igaz, hitegetnek eleget, és csalódunk ugyanannyit.
Most, hogy Kalmár eligazolt tőlünk, vajon kevésbé lesz magyar a DAC közege?
Mitől vagy kik által magyar a DAC, ha nem a szurkolóitól? Főleg úgy, hogy nincs a keretben – példát mondok – egy Straka Gabi formátumú helyi labdarúgó, aki kerékpáron jár edzésekre. Esetleg, amikor anno az eperjesi születésű „öreg” Olejník a szívét-lelkét hagyta sárga-kék mezben a gyepen, felróttuk-e valakinek, hogy: hisz’ ő nem a mi vérünk, mégis jobban teljesített, mint sok másik hozzánk hasonszőrű? Hogy tovább már ne is ragozzam ezt a témát, mert még eljutnánk Kapkoig, vagy Ádámig és Éváig. A Bayern ellen ’88-ban vajon kinek szólt a kiírás: Welcome to Great Hungary! – igaz, leszedték a szervek. Bugyutaság megkérdőjelezni, ezek után lesz-e létjogosultsága a Nélküled éneklésének! Badarság kijelenteni, hogy többé talán meccsre sem megyek! Akkor eddig minek jártam? Az Édesanyám, kedves anyám… című nótát vajon kinek énekeltem?
Magyarul énekelünk, egész ország ellenünk! Persze tudom, majd jövőre – és addig, ha lehet, váltsad ki a bérletet! Vegyél mezt, kulcstartót, papucstáskát…
Kényszerítve vagy? Azt kell eldönteni, hogy a 3-4. ligás DAC is a szeretett csapatom lenne, vagy szemet hunyva az felett, hogy néha nem a szánk íze szerint mennek a dolgok, élvezni a „nagy focit” – ami majd azzal is jár, hogy a szurkolónak fogalma sem lesz róla, valójában mi folyik a kulisszák mögött. Lesznek, akik beleunnak. Zsolti Székesfehérvárra igazolt, ezen változtatni már nem tudunk, legfeljebb sok sikert kívánva figyelemmel kísérni a további pályafutását. Ha birtokunkban lenne a teljes igazság, az változtatna valamin? Nem hinném.
Úgy érzem, ha ezeket a sorokat nem írom le, a mérkőzést sem lenne értelme elemeznem.
Aki azt gondolja, hogy bárki pártján állok, bizony téved. Én csak egy DAC-szurkoló vagyok, voltam és leszek. Tiszta sor az is, hogy rettentő nyomás alatt lehet most a kabinunk, szertárostól, takarítónőstől. Vakmerőség lett volna ilyen körülmények között a győzelemben reménykedni. S bizony az imént leírtak ellenére csalódott is vagyok, mert a rózsahegyi kezdőben több a szerdahelyi legény, mint a DAC-ban. Talán jobb is, hogy két idegenbeli meccset játszunk egymás után, mert odahaza nagyobb teret kapna Zsolti távozásának ügye, amit szurkolóink csak nagyon nehezen emésztgetnek.
Erre jött a 13. perc, és a vendégszektor fanatikusainak harsány kiáltása: Kalmár, Kalmár, Kalmár…
Az első félidőben mindkét csapat ölte a focit. Kedves mester, ki kéne találni valami meglepő húzást. Mi ez a meddő labdatartási kényszer, ha azzal a 120 passzal amúgy alig jutunk az ellenfél kapuja elé? Ami viszont biztos, hogy amennyiben sorsunk a csillagokban van megírva, huncut, ki a rózsahegyi góllövést Domonkos Kristófra „bízta”. Ballal laposan Popović hálójába – 1:0. „Gól do satnye”, „Karma je zdarma”, stb. Hátrányból fordultunk, alkotnunk kellett, s Ramadan (kiemelném őt) tette is a dolgát, futott, cselezett, buktatták a tizenhatoson belül, de a büntető elmaradt. Majd Guľa meglepő cserére szánta el magát: levette Káčert, és Gavrićot küldte a helyére.
A 74. percben sikerült az egyenlítés, Andzouana tekerte Trusa fejére a labdát – 1:1.
Ekkor még volt elég időnk, hogy kezdjünk valamit az eredménnyel, de arra is, hogy mindent egy lapra téve üres kézzel menjünk haza. Végül kiegyeztünk a döntetlenben, ahogy Nagymihályban is – ám immár Kalmár Zsolti nélkül. Vagyis a DAC mostanában se jobb, se rosszabb nem lett, kérdés: mi a helyzet a többi élcsapatnál? Ami viszont biztos, hogy a DAC kifakult. A dobogóra talán még így is felérünk a tudományunkkal, talán nem. Három forduló után a megszerezhető kilenc pontból ötöt zsebeltünk be. Gyűjtögetünk, sovány vigasz. Egyébként léteznek az életben fontosabb dolgok is, mint a foci. Addig ragaszkodj hozzájuk, amíg lehet! Hajrá DAC!
RÓZSAHEGY–DAC 1904 1:1 (1:0)
Gólszerzőnk: Trusa
DAC: Popović – Alex Pinto, Risvanis, Brunetti (18. Csinger), Andzouana – Káčer (63. Gavrić), Dimun, Herc – Trusa, Krstović, Ramadan (93. Vitális).
