Jekyll és Hyde a Budapesti Operettszínházban | Budapesti Szemle

2022 áprilisától fut a Budapesti Operettszínház műsorán a nagy sikerű Jekyll és Hyde musical.

Hármas szereposztásban tekintheti meg a nagyközönség a híres páros Jekyll és Hyde történetét, árulta el Kiss-B. Attila arra hivatkozva, hogy annyi tehetséges művész van.

„2019-ben rendszerszinten vezettem be az Operettszínházban a hármas szereposztást, hiszen olyan sok nagyszerű művész dolgozik az Operettszínház kötelékében, hogy minél többet óhajtottam jelentős feladatokhoz juttatni őket, ami ezáltal meg is valósult” – nyilatkozta az igazgató csaknem egy éve a Budapesti Operettszínház stábjának, majd hozzátette, a pandémiás időszak is rákényszerítette őket arra, hogy többen felkészültek legyenek. Ennek a gondolkodásnak köszönhetően nem maradt el egy előadásuk sem. Szinte minden színészük bakancslistáján szerepelt ez az alkotás, így a művészek nagyon örültek annak, hogy ilyen sokan részt vehetnek benne.

szaunamaraton

Gyógyít, vagy pusztít? – teszi fel a kérdést Dr. Jekyll megszállott kutató Londonban, a 19. században. Hogy elméletét empirikusan is bizonyítsa, embereken is kísérletezni szeretne.

„A kérdésfeltevés elemi: Meg lehet-e szüntetni az emberben rejlő gonoszságot orvostudományi módszerekkel, egy szérum beadásával? A siker valódi áttörést jelentene, akár el is hozhatná a világbékét. Az illetékes hatóságok azonban tartanak a következményektől és elutasítják a kísérlet végrehajtása iránti keresetet; Jekyll lelkesedése a szemükben vakmerő őrültség. A medikus viszont nem hagyja eltántorítani magát céljától, az emberiség gyógyításától. Mély meggyőződéssel hisz az igazában, és végül úgy dönt, hogy saját magán végzi el a kísérletet – a kimenetele viszont nem várt mellékhatásokkal jár…” – vezeti be a történetet a színház.

A lebilincselő thriller-musical Broadway egyik legnagyobb sikere. Remek dalok hangzanak el Magyarország legismertebb musicalszínészeinek előadásában, látványos díszletekkel, részletgazdag jelmezekkel és tehetséges táncos produkciókkal teszik felejthetetlenné az élményt.

„Robert Louis Stevenson klasszikus rémregényének színpadi adaptációja egyaránt szól a bennünk lévő jó és gonosz küzdelméről és a szerelem kiismerhetetlen természetéről. Legfőbb kérdése az, hogy bemerészkedhet-e az ember és az emberi tudomány Isten felségterületére. A többszörös Grammy- és Tony-díjra jelölt Frank Wildhorn és a kétszeres Oscar- és Grammy-díjas Leslie Bricusse műve 1990-ben indult el világhódító útjára, és számos feldolgozásban, számtalan színpadon aratott sikert. Minden idők egyik legnépszerűbb musicalje. Horror, kaland, gyilkosság, káosz – mély érzelmek, magas filozófia, önfeláldozás: mindez egy pörgő, szenvedélyes és lenyűgözően látványos produkcióban” – olvasható az előadás weboldalán.

Az előadás rendező-koreográfusa: Vincze Balázs.

A felkészülés folyamatairól, kulisszatitkokról, valamint a színészek és táncosok próbáiról, a rendező és az igazgató nyilatkozatairól készült videót ITT.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább