NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTELE
Septében négy új játékost hoztunk a támadósorunk megerősítésére: Andrés Romero venezuelai, Bartol Barišić horvát, Damir Redzic magyar, Fernand Goure elefántcsontparti illetőségű. Leigazoltuk, avagy kölcsönbe jöttek, talán most nem is lényeges. Azért hoztuk őket – legalábbis úgy gondolom –, hogy segítsenek a csapatunkon kilábalni a jelen helyzetből. Most! Nem két hét múlva, nem majd tavasszal, azonnal! Hogy betöltsék a Davis, Blackman, Kalmár, Krstović utáni ürességet, és elkezdjük gyűjtögetni az eddig serényen elhullajtott pontokat.
Miért, milyen a jelenlegi helyzet? – kérdezné minden valószínűség szerint az a drukker, aki általában rózsaszín szemüvegben néz a világra, s azon keresztül tekint a jövőbe is. Aki lehurrogja a random kommentelőt, mert lám-lám, jó lesz ez így! Higgyetek bennem, ezentúl kolbászból lesz a kerítés. Hoztunk négy új játékost, négyet, ti meg fejezzétek be végre az állandó siránkozást! Mert neki istenadta feladata, hogy elítélje mindazokat, akik focit szeretnének látni, de mivel nem látnak, azok csak fanyalognak. Igen, meglehet olykor túllépik azt a bizonyos vonalat, és olyat is leírnak, amit valóban nem kéne…
Írsz valamint a meccsről? – kérdezi a feleségem az autóban, hazafelé menet. Nem tudom, akarok-e!? – válaszoltam szinte kapásból. Írjak? De mit?
Képzeld, négy új játékos érkezett, közülük ketten eleve sérülten, ráadásul az egyikük operáció után van. A venezuelai pedig a vízumát intézi, egyedül az elefántcsontira nyilatkozta a tréner, hogy talán pár percre bevethető. Komolyan mondom, olyan ez a szitu, mint a népmesében: jöttek is, meg nem is, hoztak is ajándékot, meg nem is. Befogták a szánkat, meg nem is. Bármit is írnák, kiérződik majd belőle a keserűség, ergo negatív hangvételű lesz. Az azért mégsem járja, hogy nagy csinnadrattával lett négy új játékosunk, de közülük egy, egyetlenegy, aki azonnal bevethető. Talán bevethető. Margit, há’ ez nooormális? Nem, ez egyáltalán nem normális!
Vagy kezdhetjük megint a múlttal? Anno amikor a DAC ünnepelte alapításának 110. éves évfordulóját, mi is megadtuk a módját.
Most a topolyaiak hívtak minket, hogy fújjuk el a 110 gyertyájukat a tortájukon. A születésnapját ünneplő Topolya otthonában legyünk méltó ellenfelek, persze barátságban, testvériségben. Mégha kihúztuk volna döntetlenre! – de ugyan minek szaporítsam a szót? Mi most egyáltalán nem állunk úgy, és még ha ez egy barátságos mérkőzésen is történt – amiről tudjuk, hogy nem az eredmény számít –, elhúzták a nótánkat rendesen. A Topolya vezeti a szerb bajnokságot, bejutottak az EL csoportkörébe. Énekelhetjük a Blue Betyars legénységével, hogy mi „Egy vérből valók vagyunk!” Meg a sepsiszentgyörgyiekkel is, akik azóta már kétszer megnyerték a román kupadöntőt.
Csak nekünk nem jön össze semmi. Ez csak valami balszerencse lehet. Igen, biztosan a sors keze.
Vagy ahogy írtam a múltkor: „Sajnos a DAC helyzete olyan, mint egy férfié, aki élete során többször elvált már, de mindig újrakezdi. Az elején minden happy, de folytonosan beleesik ugyanabba a hibába, amiért végül ismét válásra kerül a sor…” Pedig ez a topolyai kiruccanás tényleg nem oszt, nem szoroz. Ez csak egy felkészülési mérkőzés, aminek semmi tétje nem volt. Kivéve, hogy tovább gördítette előttünk azt a mázsás súlyt, amit egy ideje egyébként is cipelni vagyunk kénytelenek. Herc korai góljával vezettünk, aztán a második játékrészben kaptunk egy négyest. Nyilván sokan hiányoztak a válogatottbéli kötelezettségeik miatt, és szinte ugyanennyien jelenleg „maródok”. Gouré végül bevethető lett, a keretben ugyanakkor helyet kapott négy fiatal is az akadémiánkról: Zemko, Oros, Angyal, Urban – utóbbi kettő a meccs végén pályára is lépett…
Jövő vasárnap jön a Slovan!
Az a meccs már garantáltan számítani fog, remélem nyerünk! A legelvetemültebb pesszimista sem gondolhatja komolyan, hogy nem sikerülhet, mégha egyre kevésbé hiszek is benne. Volt már rá számtalan példa a történelemben. Szeretnék a meccs végén felállva tapsolni – akár egy színházban, ahol azt kapom a pénzemért, amire befizettem. És visszatapsolom az előadókat, azok pedig tisztelettel meghajolnak. Persze tudom, a foci nem színház, itt nem rúgják ki a díszlettervezőt vagy a rendezőt csak azért, mert nem azt kapja a szurkoló a pénzéért, amit ígértek neki. Vagy amivel éveken át hülyítették…
Hajrá DAC!
TOPOLYA–DAC 1904 4:1 (0:1)
Gólszerzőnk: Herc
DAC: Petráš – Gruszkowski, Risvanis (78. Urblík), Kaša, Mendez – Dimun – Káčer, Čermák (88. Angyal), Herc (68. Trusa) – Gouré (88. Urban), Gavrić.
