Mit ettél ma reggelire? Csak nem kukoricapelyhet? Na jó, értem, ennek viszonylag kevés esélye van, de annak is, hogy még sose kóstoltad életedben e csemegét, már ha lehet annak nevezni. Mindenesetre világhírű találmányról van szó, és most elmesélem neked, hogy ki is állt elő vele, na meg hogy miért…
A Kellogg nevet biztosan hallottad már.
Legalábbis ha néha szoktál élelmiszert vásárolni, illetve a címkéket is megnézed a kajásdobozokon. Történetünk kiindulópontja ugyanis egy John Harvey Kellogg nevű fószer, akinek – hm, elég érdekes életútja, illetve elképzelései voltak. Aligha túlzok, ha azt állítom, hogy népes családba született bele: apja első házasságából hat gyermek származott, a másodikból pedig hősünkön kívül még tíz. Harvey gyermekkorában nem sok időt töltött az iskolapadban, jobbára otthon tanult, a Hetednapi Adventista Egyház tagjaként azonban erősen kötődött a közösséghez, amelyben nevelkedett, és szülei tanácsára fordult az orvosi pálya felé. El is végezte a New York-i „hygeo-terapeuta” sulit, és ha nem tudod, mi az, megnyugodhatsz, én sem hallottam ezelőtt erről a neves intézményről. Legyen elég annyi, hogy nem egy klasszikus orvosi egyetemről van szó, de hát még a 19. század második felében járunk csak.
A lényeg, hogy Harveyban (túl)tengett a küldetéstudat, és nagy elánnal fogott bele a gyógyítómunkába, illetve népnevelésbe. Az egyházhoz tartozó Battle Creek Sanitarium nevű intézménynek lett a menedzsere. Ez afféle korabeli wellness-központként működött, meglehetős sikerrel, ugyanis elég nagy és illusztris vendégkörrel büszkélkedhetett. Kellogg igyekezett kuncsaftjait nem csupán kigyógyítani a nyavalyáikból, hanem a (szerinte) helyes életmódra is megtanítani őket, hogy visszaszerzett egészségüket a jövőben se herdálják el.
Mondjuk úgy, hogy voltak kifejezetten jó, na meg kevésbé jó ötletei is.
Az olyan tanácsokba például, miszerint mellőzzük az alkoholt illetve a dohányzást, iktassunk be rendszeres testmozgást, meg legyünk sokat a friss levegőn, nehéz belekötni. De Kellogg szerint az embernek húst, kávét, meg cukrot sem szabad fogyasztania semmilyen formában, ami azért már, valljuk be, eléggé súlyos megkötést jelent. Az pedig, hogy ételeit pedig még csak meg sem sózhatja vagy fűszerezheti, felér egy élethosszig tartó kínzással, ha engem kérdezel. A dél-indiai vegetariánus konyha például isteni remekeket tudhat a magáénak, de ha egy ottani szakácsnak azt mondanád, hogy bánjon csínján a korianderrel meg a chillivel, minden bizonnyal pofán röhög.
De hogy mi baja is volt Kelloggnak bármivel, aminek jó íze van? Nos, először is, úgy vélte, szinte minden betegség a gyomorban kezdődik, ha az ottani flóra felborul, akkor van para. Ebben még van is valóságtartalom, hiszen valóban lehet komoly problémák forrása a bélflóra károsodása, illetve az immunrendszer normális működéséhez is hozzájárulnak az ott élő baktériumok. Kellogg korában ennek a felismerése valójában eléggé eredeti dolog volt, még ha minden betegséget ennek betudni erős is. A napi vizes, illetve azt követő joghurtos beöntés pedig, amit a meglévő, illetve potenciális problémák orvoslására javasolt, na, annak a fele sem volt tréfa! Kösz, inkább eszem egy olyan joghurtot, amilyet a tévében reklámoznak. Mindenesetre féltette az emberek gyomrát minden olyan tápláléktól, amely túlságosan megbolygathatta volna a dolgokat ott benn.
De volt egy másik oka is, amiért Kellogg üldözte az ízeket, mégpedig az, hogy szerinte azok az emberi érzékeket és szenvedélyeket képesek felkorbácsolni. Márpedig, aki ép testet akar, annak semmiképpen sem szabad malackodnia, de semmilyen formában ám! Legfeljebb a fajfenntartás céljából, de az is csak a szükséges rossz. A maszturbációt pedig ördögtől való dolognak tartotta, amely vizelettartási gondoktól kezdve mentális degeneráción keresztül a méhrákig okozhat mindent is, ezért mindenképp kerülendő. Ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy a fiúknak többek közt (lehetőleg traumát okozó) körülmetélést javasolt, a lányoknak pedig csiklóeltávolítást, és bizony saját kezűleg is végzett ilyen beavatkozásokat. Ennyi elővigyázatosság mellett pedig nyilván nem megengedhető, hogy valami közönséges afrodiziákum keresztül húzza a számításainkat…
Kellogg tehát a szanatóriumban állandóan azon dolgozott, hogy semleges élelmiszereket állítson elő.
Ebben segítségére volt két testvére, az intézmény konyháján dolgozó Ella, illetve öccse, Will is. Egész sor se íze, se bűze dolgot kotyvasztottak össze, hogy a pácienseket „megörvendeztessék”, vagy legalábbis a libidójukat lelohasszák valamelyest, köztük különféle magvakon alapuló kenőket, mint teszem azt a mogyoróvaj egyik, persze nem agyonsózott és -cukrozott válfaját. Maga a kukoricapehely viszont állítólag véletlenül született. Míg öccsével, Willel kényszerült oldani valamit a szanatóriumban, Harvey otthagyott a tűzhelyen egy kevés gabonát, s mire eszébe jutott, miről feledkezett el, az bizony jól megszikkadt. Emberünk nem volt a pazarlás híve, nem dobta ki a cuccot, ehelyett laposra nyomogatta a szeleteket, és még rájuk pirított. Mivel egészen bejött neki a végeredmény, ezen a vonalon kísérletezett tovább, és végül gabona helyett kukoricából kezdte el készíteni a pelyheket, amik nagy népszerűségnek örvendtek az intézmény vendégeinek körében is. Mondjuk, ha így örültek a különösebben nem izgalmas kukoricapehelynek, akkor el tudom képzelni, mik szerepelhettek még a menüben, de hát ami igaz, az igaz, a cucc legalább jól ropog a fogad alatt.
Volt persze némi vita azt illetően, hogy végülis ki is állt elő ezzel a termékkel, ugyanis a három testvér közül mind úgy gondolta, hogy a felfedezés oroszlánrészéért ő a felelős. Gyanítom, sosem tudjuk meg, hogy pontosan mi az igazság, de annyi bizonyos, hogy Will alapította meg azt a Battle Creek Toasted Corn Flake Factoryt, amit ma a Kellogg’s cégként ismerünk, és ami jelenleg is tonnaszám gyártja a reggelizőpelyheket. Ezek viszont már nem ugyanazok az íztelen izémizék, a zömük tele van cukorral meg mindenféle más ízesítőszerrel és adalékanyaggal. Will egyébként már az alapításkor cukrot adagolt a kukoricapehelyhez, amivel teljesen kiverte a biztosítékot a bátyjánál. Nem elég, hogy öcsi ellopja Harvey nagy találmányát, még afrodiziákumot és bélflóragyilkost is csinál belőle! Nos, a kapcsolatuk megsínylette ezt a csapást, és soha nem jött igazán helyre.
Gyanítom viszont, hogy a Kellogg’s pont eme árulás okán, és nem ellenére népszerű mindmáig.
Hogy is mondjam, nekem személy szerint még sosem támadtak bűnös gondolataim vagy gerjedelmeim kukoricapehelyrágcsálás közben, cukor ide vagy oda. De amiben van cukor, annak az íze azért nagy átlagban jobban tetszik az embereknek. John Harvey Kellogg pedig nem ebben az egyetlen dologban tévedett, és nem is lehetett túl jó fej, ha például azt veszem, hogy az eugenika és a szegregáció lelkes támogatója volt. Azt viszont nem lehetett elmondani róla, hogy bort ivott és vizet prédikált. Noha egészen szapora családból származott, jómaga hosszú évtizedeken át tartó házassága alatt állítólag egyszer sem kamatyolt a feleségével. Hosszú, fűszer- és kísértésmentes életet élt, amíg meg nem halt.
