Iszol te rendesen? | Csajos

A cikk megjelent a Klikk Out 2023/12. számában.

Kísért egy emlék. Langyos őszi este van, koncertre igyekszünk. A bejárat felé jobbra, kisebb társaságra leszek figyelmes, egy lány körül csoportosulnak. Itatják, beszélnek hozzá. A lány annyira részeg, hogy felülni sem bír, sokadik próbálkozásra hanyatlik vissza a fűbe. Aztán oldalra dől és nagy lendülettel, elkezd hányni. Örülök, hogy nincs egyedül, hogy valaki vigyáz rá és segíti a józanodásban. Na de hogy is jutott idáig?

Női alkoholizmus

A pszichológusok megegyeznek abban, hogy a férfiak és a nők alkoholfogyasztási szokásai eltérőek. Míg a férfiak kifejezetten szociális ivók, addig a nők inkább otthoni környezetben fogyasztanak szeszesitalt, így hajlamosabbak az ún. zugivásra. Ez még nem feltétlenül akadályozza őket a napi teendők elvégzésében, nem rúgnak be, de a fizikai és lelki hozzászokás, idővel alattomosan kialakul. Ez a tolerancia pedig azt követeli meg, hogy az egyén egyre többet fogyasszon, mert a szokásos mennyiség már nem elegendő ahhoz, hogy szorongásoldó, kedélyjavító hatást váltson ki.

Azok a fránya számok…

Számos nemzetközi kutatás, felmérés készült már arról, hogy a világ országaiban, a lakosság hány százaléka alkoholbeteg, és ezeken a listákon rendszerint a top 10-ben helyezkedik el Szlovákia, Magyarország pedig a cseppet sem tiszteletreméltó, első helyet birtokolja. Sokkoló eredmény, tekintve, hogy ezek a világviszonylatban apró országok, simán lepipálják pl. az Egyesült Államokat is. Emellett a vezető halálokok is a rendszeres, nagymértékű alkoholfogyasztás közvetlen következményei, mint például a keringési elégtelenség vagy a rák.

Csajos,Alkohol

Ökör iszik magában!

Kapcsolódó tartalom

Az alkoholfogyasztás kulturálisan beágyazott, a közmondásoktól kezdve, az összes mulatós slágerig bezárólag, minden arról szól, hogy igyunk, mulassunk, felejtsük el a problémáinkat. Maga a „mulatás” szó is a gondokról való megfeledkezésből, elmúlatásából képződött. Mintha az önsorsrontás, önpusztítás a génjeinkbe lenne beágyazva… Hogyne, hiszen a szembenézéshez sokkal nagyobb erő szükségeltetik, mint felszisszenteni egy doboz sört, vagy belekortyolni egy finoman szólva, gyanús előéletű házipálinkába. Az alkohol minden jelentős családi esemény nélkülözhetetlen kelléke, születéstől a halálig, az eladási mutatókat pedig vérprofi reklámkampányok tolják meg, amelyek azt sugározzák, hogy a lazaság, a bulizás mindenkinek jár – „Annyi a világ, amennyit beletöltesz!”

Egy száraz hónap tanulságai

Évek óta csatlakozom a „száraz november” nevű kihíváshoz, amelynek lényege, hogy egy hónapig nem nyúlok az ital után. Ez a kezdeményezés döbbentett rá arra, hogy társadalmunkban mennyiféle tevékenység épül az italozás köré – illetve mennyire megdöbbennek mások, amikor kijelentem, hogy nem iszom („Mi van, terhes vagy?”).

Az ok nagyon egyszerű: a másnaposság szörnyű és a harmadik X-en túl sajnos nem is csak egy napig tart. Egy átbulizott este után a gondolataim szétszórtak, képtelen vagyok összpontosítani. A fejfájás migrénné fajul, és egyik csodapirula sem segít rajta. Mintha minden szervem egyszerre tiltakozna ellene. Az idei józanságot gond nélkül viselem, és mire ez a cikk megjelenik, már túl is leszek rajta. A múltkor még a konyakmeggyet is visszatettem a polcra. Nem kell. Jó érzés kompetensnek lenni a saját életemben. Jó érzés irányítani és nemet mondani.

„Hogyan tudnék élni nélküled?”

Számos előnnyel jár az, ha akár csak időszakosan is, felfüggesztjük az alkoholfogyasztást. Az arcbőr kitisztul, kisimul, eltűnnek a szem alatti táskák. Kiegyensúlyozottabbá válik a hangulat, rendeződik az emésztés, lehetővé válik a fogyás. Energikusabbá válunk és az éjszakai alvás is pihentető lesz. Komolyabb alkoholbetegség esetén nélkülözhetetlen szakember – körzeti orvos, pszichológus – bevonása, akik szükség esetén, intézménybe is továbbirányítják a pácienst. Segítséget kérni nem szégyen – Dunaszerdahelyen is működik A-klub, amely a gyógyulni vágyó függőkkel foglalkozik. A szakmai segítség mellett elsősorban a betegség tudatosítása és a változtatásra való őszinte szándék az, ami segíthet a felépülésben.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább