FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Klikkout keddenként megjelenő szerdahelyi sorozatát Önökkel együtt írnánk, amennyiben a Facebook-oldalunkon lévő legjobb hozzászólásokat majdan csokorba gyűjthetnénk. Ez itt az én történetem, az én utcámból, ami az Ön utcája is. Bizonyára akad egy kedves emléke róla!? Ha igen, kérem ne habozzon billentyűzetet ragadni, szóljon hozzá bátran. Tegyük interaktívvá a sorozatot.
Szóval, enne velem egy lángost a szerdahelyi korzón? Vagy legyen inkább a Csillag utca, esetleg Bartók Béla sétány? – egyre megy, mert a helyszín egy cseppet sem változik, legfeljebb a korszak. A lángos szintén lángos marad, amit egyesek a magyar konyha hagyományos, lágy kelt tésztából készült, sült „lepényének” tartanak. Sokkal valószínűbb viszont, hogy eme egyszerű – ámde nagyszerű – étek is a 150 éves török hódoltság idején került magyar földre. A recept szerint az élesztőt kevés cukorral és langyos tejjel felfuttatjuk, majd hozzágyúrjuk a lisztet, sót, langyos vizet és egy kevés olajat. Otthon is elkészíthető, de ha lángosról van só – pardon szó, a nagybani konyha híve vagyok. Különösképpen, ha bő olajban „úszni” láthatom a kör alakúra nyújtott tésztáját.
Mert kétfajta ember létezik, aki szereti a lángost és aki nem. Köztes állapot szerintem nincs. Ön mit gondol erről?
Legyen foghagymás? Hát persze, nem kell túlcifrázni, viszont fokhagyma az mehet rá gazdagon. Attól elkerülnek a vámpírok és néha az emberek is. Vagy sajtos, tejfölös esetleg kecsupos? Nos? Nekem a szerdahelyi korzóhoz hozzá tartozik a lángos is, mint az égbolthoz a csillagok. Elképzelem, amint a fehér tészta színt kap, lepirul, akárcsak a balatoni fürdőzők. Apropó Balaton, az ottani lángosnak aztán tényleg párja nincs – legfeljebb a szerdahelyi –, bár lépten-nyomon hallom, milyen drága. Bírom, amikor az áráról diskurál a jónép: drága a balatoni lángos, megfizethetetlen! Ha már egyszer ott vagyok, ne egyek? Vagy ne egyek a szerdahelyi vásárban cigánypecsenyét? Ugye, hogy!? Ezek a dolgok inkább szezonális jelleget kölcsönöznek a lángosnak, a strand vagy a gyorsbüfék említése korlátokat szabna neki, pedig télen a meleg lángos pont, hogy átmelegíti a didergő testet.
Akkor enne velem egy lángost séta közben a szerdahelyi korzón? Itt biztosan megfizethetőbb. Legyen a közepe jó ropogós, én úgy szeretem.
És az illata? Már messziről érzem, pedig még csak a Kék Duna előtt ácsingózom Önre várakozva. Az áruház lehetne akár a kisöcsém is, hiszen egy évvel fiatalabb nálam. „Őt” 1977-ben adták át, engem egy évvel korábban. Lángosunkat közben zsírpapíron „tálalják”, majd lúdtollal megkenem fokhagymával.
– Mennyit tetszik kérni rá? Sót esetleg? – abból sem tudom, mi az elég. „Öreg kecske is megnyalja”. Jó étvágyat kívánok!
Annak idején az iskolabüfében szoktam rá a lángosra, 3,20 volt, természetesen még koronában. Teringettét, hogy bámulják a kávéház teraszáról a lángosom! Nem adom, ez az enyém! Vagy engem néznek, ahogy szerencsétlenkedem, miközben a zsírpapírról lecsorgó olajos-foghagymás lötty elől próbálom menteni a nadrágom?
Beleharapok, pont ehető. Önnek is ízlik? Séta közben hallom, amint apró fokhagymadarabkák recsegnek a fogaim közt.
Miközben Vámbéry bronzszobrához érünk, a puha résztől eljutok a ropogós beléhez, ez ám az ízorgia. A temérdek fokhagyma és a só ekkorra már kellően mardosni kezdi a szájpadlásom, amit a lángos keményebb közepe is megdolgoz rendesen. De bánja a fene, az ízélmény kárpótol mindenért. Dunaszerdahely legismertebb embere s utazója minden bizonnyal megkóstolta anno az orientális konyha csodáit. Ahogy dervisruhában vándorolva a lángost is, amit a dagasztóteknőben készült és az oldalára tapadt kenyértészta maradékaiból készítettek. Lapos lepényeket formáztak belőle, és a kenyérsütés után a még parázsló kemencében megsütötték a lángost is.
– Leül Ármin bátyám mellé egy fotóra? Majszoljon bátran, úgy lesz autentikus a kép. A pálmafa s a közelben csörgedező szökőkút teszik teljessé a pillanatot.
Képzelje, keleten a gyermekek szülei édesség gyanánt lekvárt raktak a lángosra. Bevállalná? A magyar ember márcsak ilyen bevállalós fajta, a tartalmas Jókai-bableves mellé ugyanúgy illik a lángos. Látom már alig maradt belőle, ismerek egy jó sörözőt a közelben, a sok sótól bizonyára Ön is megszomjazott. Előtte ne hagyjuk ki a Három Grácia szökőkútját és „Károly bácsi” szobrát sem. Ikergyermekeim hívják Szladits Károlyt, városunk szülöttjét így. Játszva tanulnak szülővárosunk történelméről. Kedves egészégére, teszünk még egy kört, vagy ennyi éppen elég volt mára?
MÉG TÖBB FOTÓ A BARTÓK BÉLA SÉTÁNYRÓL:
ELŐZŐ RÉSZ:
DS – Az én utcám, a te utcád 1.
