Válási komédiával zárják az évadot | Budapesti Szemle

2024. április 21-én mutatják be először a budapesti Belvárosi Színházban a De kié lesz a kutya? című vígjátékot. A gondosan előkészített darabot az Orlai Produkció előadásában láthatjuk és a kérdésre, hogy a kutya kié is lesz, a Szinetár Dóra, Pataki Ferenc és Péterfy Bori főszereplésével készülő alkotás meg is adja.

A történet főhősei, a tengeri élővilágot bemutató akváriumot igazgató Georg és a művészettörténészi karriert a gyereknevelésért feladó Doris kényelemben, biztonságban és szeretetben felnevelte és egyetemre indította gyerekeit. Hirtelen kiürült a ház, itt az idő és a lehetőség arra, hogy új életet kezdjenek. Míg azonban Georg ezt egy másik, fiatal nővel képzeli el, Doris kétségbeesetten ragaszkodik a dolgok rendbetételéhez, azaz a terápiához. A terapeuta rendelőjében pedig kitör a harc, melynek szórakoztatóan emberi fordulataiba újabb és újabb szereplők kapcsolódnak be, és sohasem lehet tudni, honnan hallatszik majd a következő robbanás.

A válási komédia egy 2019-es nagy sikerű, a müncheni filmfesztiválon bemutatott, a nyitó hétvégén számos rekordot megdöntő, nagy kritikai és közönségsikert arató német filmből készült, amelyet maga a forgatókönyvíró, Martin Rauhaus írt színpadra, és a német nyelvterületet színházaiban hatalmas sikerrel játsszák.

szaunamaraton

Budapesti SZemle,SZínház

„Szinetár Dóra az olvasópróbán kiemelte, amellett, hogy sokaknak lesznek ismerősek a színpadi események, mégis új perspektívát nyithat az előadás, hiszen ebben a történetben a szereplőket nem kötik gúzsba az egzisztenciális kérdések. Így jóval tisztább a helyzet, és szabadabban lehet meghozni a nagy döntéseket, és ha tetszik – tette hozzá a rendező –, ezáltal mutat tükröt és példát azoknak, akik hasonló cipőben jártak vagy járnak. Péterfy Bori az olvasópróbán megjegyezte, hogy ez egy igazán izgalmakkal teli az út, amelyen a házaspár végigmegy, azt pedig mindenki maga döntheti el, mennyire boldog a vég, amellyel lezárul a régi és kezdődik el az új fejezet” – írja a készülő előadásról az Orlai Produkció munkatársa.

A színdarab Magyarországon a Drei Masken Verlag GmbH München és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti megállapodás révén kerül színre.

A Belvárosi Színház – mint befogadószínház – klimatizált színházterme 500 férőhelyes, széksorokkal berendezve. Kerekesszékek számára 6 helyet alakítottak ki. A Belvárosi Színház befogadó színházi jellegéből fakadóan több produkciónak is helyszínt biztosít. Havi több, mint 15 alkalommal, a nyár kivételével, az Orlai Produkciós Iroda előadásival találkozhatnak a nézők.

Közreműködők:

Író: Martin Rauhaus
Színpadra alkalmazta: Marcus Maria Grube
Fordító: Zöldi Gergely
Díszlettervező: Zöldy Z Gergely
Jelmeztervező: Pető Kata
Zene: Furák Péter
Mozgás: Bodor Johanna
A rendező munkatársa: Dicső Dorka
Plakáttervező: Csáfordi László
Producer: Orlai Tibor
Rendező: Paczolay Béla

Szereplők:

 

Doris: Szinetár Dóra
Georg: Pataki Ferenc
Bruhns: Péterfy Bori
Klaudia: Cseh Judit
Peter: Adorjáni Bálint
Laura: Bíró Panna Dominika

(Forrás: belvarosiszinhaz.hu és orlaiprodukcio.hu)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább