Ezt meg minek csináltuk? | Csajos

- avagy retro szépségtévhitek, a 21. század tükrében

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor szinte minden nő táskájában ott lapult egy női magazin, telis-tele könnyen megvalósítható, „bombabiztos“ szépségtippekkel? Ezek az instant bölcsességek, bár olykor egészen hasznos tanácsokkal is szolgáltak az olvasók számára, azonban számos olyan tévhit kialakításában működtek közre, amelyek bizonyos körben, még mindig elfogadottnak számítanak.

Lássunk most néhányat a szamárságok közül, amikről időközben kiderült, hogy annyira mégsem működnek – sőt, kifejezetten károsak.

Tévhit:

Szoláriumozz, attól majd elmúlnak a pattanásaid!

Most egy kis instant időutazásra invitálnám az olvasót. Repüljünk vissza kb. tizenöt-tizenhat éves korunkig, amikor a serdülés úgy igazán berobban – és ezzel együtt megjelennek az idegesítő, csúf pattanások is. Azt most nem ecsetelném, hogy mennyi terrort gyakoroltunk az arcbőrünk felett, nyomkodással, tűvel szurkálással, inkább az egyik „hasznos tanácsot“ venném górcső alá, ami szerint a szoli hatásos, a kellemetlen pöttyök ellen. Az igazság az, hogy a napágy használata, bármilyen mennyiségben, káros a bőrünk számára. Az UVA sugárzás ugyanis közreműködik a pigmentfoltok megjelenésében, roncsolja és öregíti a bőrt. A pattanások elleni küzdelemben, inkább egy kiegyensúlyozott arcápolási rutin segíthet, az elmaradhatatlan – egész éves – fényvédelemmel kiegészítve.

Tévhit:

Kenegesd az arcod bármivel, amit a hűtőben találsz!

Méz, joghurt, uborka, tojásfehérje, szódabikarbóna, citromlé (te jó ég…), barnacukor, kávézacc – bármiből készülhet az isteni arcmaszk, ami egy tízperces pihenő alatt, teljesen újjávarázsolja a bőrödet. A leggyakoribb érv az volt mellettük, hogy ezek természetes összetevők, nem tartalmaznak (csúnya, rossz) mesterséges adalékanyagokat, és évezredes tudáson alapul a használatuk – azokból az időkből, amikor még nem léteztek kozmetikumok. Nos, a szomorú valóság az, hogy ezek egyike sem való az arcbőrre – irritációt, gyulladást, pattanások kialakulását okozhatják. Aki ragaszkodik a természetes ápoláshoz, inkább válasszon, adalékanyagmentes- vagy natúrkozmetikumot ahelyett, hogy azt figyelné, mikor telik meg a kávédaráló, hogy aztán Frankenstein módjára, az arcán kísérletezzen vele.

Tévhit:

Az éhezés, valójában jó ötlet!

A kilencvenes évek végén megjelent a szupermodellek egy olyan generációja, akik nőies alkatot nyomokban sem tartalmaztak – tulajdonképpen mozgó vállfákként cipelték a kifutón a ruhákat és az egész világ figyelme, rájuk szegeződött. A fiús alkat reklámplakátokon történő megjelenése után, ugrásszerűen megnőtt az evészavarosok száma világszerte. A reklámkampányok is azt az üzenetet hordozták, hogy legyél sovány, mert az az új szexi, így lehetsz igazán boldog és sikeres. A magazinokban ekkortájt olyan „csodadiéták“ kaptak helyet, amelyek a dietetikusok álláspontja szerint is károsak – rengeteg víz, leszűrt levesek, illetve egy kis kétszersült volt a napi menü. A modellek sem rejtették véka alá soványságuk titkát – néhányan bevallották, hogy mi mindent képesek elfogyasztani azért, hogy a teltségérzetet és a nullás ruhaméretet fenntartsák – vattát, papírzsebkendőt falatoztak, a fotózások szüneteiben. Ma már szerencsére tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott, vitaminokban és rostokban gazdag táplálék az, ami tartósan hozzájárul, az egészség és az optimális testsúly fenntartásához.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább