Vannak emberek, akik az életünk egy adott szakaszában nagyon fontosak a számunkra, majd hirtelen eltűnnek a mindennapjainkból, s mi talán nem is értjük, mi történt.
A napokban kicsit nosztalgikus hangulatban voltam. Sokat elmélkedtem a régi időkön, a régi barátokon, s azon, vajon mi miért is történt.
Mondhatni sok barátomat veszítettem el az évek során. Olyan emberek tűntek el az életemből, akik korábban igencsak fontos szerepet töltöttek be a mindennapjaimban. Akkor, az adott pillanatban azt éreztem, mindig barátok leszünk, s majd együtt nevetünk a gyerekkori bolondozásainkon.
Abban az időben szinte mindent együtt csináltunk: együtt tanultunk, együtt szórakoztunk, órákon át csacsogtunk, s rengeteget nevettünk. Megvoltak a közös szokásaink, kialakítottunk magunknak egy kis világot, amit igazán csak mi magunk értettünk meg.
Voltak gesztusaink, mondataink, amit egy kívülálló nem tudott hova tenni, de mi tudtuk, mit akar mondani a másik. Megosztottunk egymással mindent, a vidám és a szomorú pillanatokat is. Jó bajtársak lévén a gubancok közepette sem hagytuk magára a másikat. Egy emberként állt be az egész csapat amögé, akinek épp valamilyen problémája volt. Azon voltunk, hogy felvidítsuk azt, aki épp szomorkodott, s együtt nevettünk azzal, akit valami boldogság ért.
Így éltük a mindennapjainkat. Mindent tudtunk egymásról és mindenben támogattuk egymást. Majd valami folytán mégis úgy alakult, hogy elszakadtunk egymástól. Sokáig, hosszú évekig bántott ez a dolog, nem értettem, mégis hogy történhetett ez. Végül felismertem, amit már rég fel kellett volna:
egyes emberekkel bizony csak egy ideig van dolgunk. Az élet vagy a sors – hívjuk bárminek – nem mindenkit szán mellénk egy életre. Vannak, akik „csak” átutazók. S bár nem maradnak velünk örökké, mégis fontosak, meghatározó szerepet játszanak az életünkben.
Viszont eljön az idő, amikor már nincs dolgunk egymással, bármennyire is jó barátok voltunk addig, egy ponton eljön az elválás ideje. Ezen nem is szabad keseregni, el kell fogadnunk, s arra koncentrálni, hogy a szép emlékeket megőrizzük. A közösen eltöltött pillanatokat nem szabad elfeledni, hiszen okkal történtek meg.
Bánat helyett inkább öröm és hála töltse el a szívünket, amiért részese lehettünk ilyen csodás barátságoknak. Úgy hiszem, így tud igazán építeni bennünket minden kapcsolatunk, amiben életünk folyamán részünk volt. Legyen szó barátságokról vagy épp szerelmekről, mindegyik okkal történt…
