Még hogy nincs itt kultúra. Van, csak meg kell keresni, utána kell menni, mert nem fog mindig szembejönni.
Szentivánéj, a legrövidebb éjszaka közeledtével, lényegében májusban vagy még korábban 2004 óta immár sokadszor sugdolóznak arról a városban, hogy milyen ínyencségeket tár elénk az adott évben az Antal Ági által vezényelt Városunkért PT a Tündérkerten, a Tündérkertben.
Sok a visszajáró úgy a fellépők, mint a közönség részéről, és akik egyszer beletoppantak a szeretettel teli, barátságos, léleksimogató és -tisztító légkörbe, amit a művészeti fesztivál képvisel, azok egyszerűen onnantól kezdve nem tudják csak úgy figyelmen kívül hagyni a nyári napforduló környékét, amikor – a néphagyomány szerint – bármi megtörténhet. Murphy után szabadon pedig ami megtörténhet, az meg is fog.
A Tündérkerten pulzáló produkciók ejtik rabul az elméd, a hangulatod, ha üres kézzel jössz is, gondolatokkal tele mész haza.
Idén az egész Jevgenyij Griskoveccel kezdődött. A 19. századi orosz realistákhoz hasonlítható kortárs író első, Hogyan ettem kutyát? című monodrámájának színre viteléért Gál Tamás már elnyerte a tekintélyes Kaleidoszkóp Díjat, de mindegy is, mert nem ez az igazi métere, hanem az állapot, amibe utalja a nézőjét. A lecsupaszított, tulajdonképpen pofon egyszerű történet és előadásmód olyan megrázó erővel bír egy, a csendes-óceáni szovjet flottánál három évig szolgáló katona visszaemlékezéseiben, hogy a fal adja a másikat.
Az előadás egy órája alatt megismerjük katonánk útját Oroszország Európai részéről Vlagyivosztokig és a szigetig, helyenként ironikus, tragikomikus, máskor groteszk, bizarr, morbid kitérőkkel, elkalandozásokkal, asszociációkkal, Gál Tamás brutálisan magával ragadó jelenlétén keresztül láthatjuk és szinte a bőrünkön érezzük hétköznapi hősünk sodródását a kívülről akár csekélynek tűnő, de legmélyebb lelki traumákig, miközben tulajdonképpen alig történik valami, egy esemény, egy váratlan fordulat. Nincs is rá szükség, mégis
úgy jövünk ki a teremből, hogy cikáznak a gondolatok, az értelmezések, válaszokat keresünk, és illesztjük rá saját megélt tapasztalatainkat a Griskovec-sablonra. Sok ilyet!
Másnap eljött a nagy pillanat, Dunaszerdahelyre is elérkezett a komáromi Jókai két színészének, Bandor Évának és Olasz Istvánnak a színházon kívüli produkciója, a „Szer + elem + ez?”, mely során 20. és 21. századi költők, dalszerzők versein keresztül tárják fel ennek a hol pusztítóan vad és erős, szaggató, hol simogatóan lágy és mély érzelemnek ezernyi rétegét. Lackfi János, Laboda Róbert, Varró Dániel, Barak László, Faludy György, József Attila, Pilinszky, Kosztolányi, de a Belga és a Halott Pénz is szerepel a repertoárban, és
az egyetlen, amit az előadás nem tesz meg velünk, az az, hogy hidegen hagy. Vastaps!
A Tündérkert utolsó, legfőbb napján már szinte egész nap pulzált a Golf játszópark a gyerekzsivajtól, de nem pusztán családi délutánról volt szó, a gyerekek hagyományos, népi játékokat ismerhettek meg, és olyan produkciókkal találkozhattak, melyekkel az év többi részében vajmi kevésszer. Este, még a hagyományos tűzugrás előtt Palya Bea adott koncertet, aki mára nem pusztán énekesnőként tartandó számon, hanem véleményalkotóként és -formálóként, egy, a zenén és a művészeteken is túlmutató brandként, akinek kisugárzása és minden mondata nyomot hagy bennünk.
A Tündérkert művészeti fesztivál, a Griskovec mű leírását szabadon idézve nem a mit?, hanem a hogyan? kérdését helyezi a középpontba.
Látogatójaként nem elsősorban arra kell összpontosítani, hogy mit látunk, hanem hogy hogyan állunk ahhoz, hogyan dolgozzuk fel azt, amit látunk.
Szerdahelyen van egy ilyenünk, és ez nem egy szűk rétegnek szól, és szerencsére nem is csak egy szűk réteg kíváncsi rá.
