Habos napok, péntek, 11 óra 30 perc
Tibor Mičinec hív telefonon, már Somorján járnak a feleségével, nemsokára Dunaszerdahelyre érnek. Korábban érkeznek, mint terveztem, de szerencsére eszembe jut egy rögtönzött program. Megbeszélem Tiborral, hogy a DAC-stadionban találkozunk.
Az írás megjelent a Klikkout 2017/6. számában.
Felhívom tehát Tornyai Martint és megkérem, hogy képletesen mondva, legyen nyitva a DAC-legenda számára az összes ajtó. Így is volt. Máhr Tomi a kulcsember.
A nyugdíjas tribünön várom őket, közben fecsegek az ,,öreg bitliszekkel” (Bíró testvérek) és a Szívünk sárga-kékekkel.
Megérkezik Tibor. Hihetetlen pillanat. Az ott lévők közül mindenki látta őt focizni a DAC színeiben. Megható pillanatok.
Mélységes tisztelet a szurkolóktól azért, amit Tibortól kaptak, miközben a zseniális focista szeme csillog a sós cseppektől: – Nem felejtettek el engem az emberek!
Tibor nejének arcán gyönyörű mimika rajzolódik ki (egy művészi alkotás) – ilyen gyönyörűen csak a nők tudják kifejezni a boldogságot…
Bekísérem Mičinecéket az öreg tribün gyomrába. Nézik a falon lévő fotógalériát a múltból. Az ember szemén minden olvasható – az enyémen is. Látva Tibor arckifejezését, miközben nézi a képeket (Koukej, tady jsem já!) meghasad a meghatottságtól a szívem, átfut rajtam az idő könyörtelen múlása – ezek a csodás pillanatok már csak emlékek… Szinte hallom mindhármunk szaporább levegővételét, szívdobogását…
Na, ez volt a múlt, most készüljetek fel a jelenre! – szólok mindkettőhöz, és felvezetem őket a játékoskijárón a pályára…
Tibor Mičinec körülnéz és nagy szemekkel bámulja az új tribünöket: ,,Ty bláho, to je nádherný, to je krása, aaach!!! Kdyby tohle bylo tenkrát, když mně Duci lámal do DAC-u, tak neváhám ani minutu tak, jak jsem váhal tenkrát!!!”
„Já žasnu, to je něco neuveřitelný!” – szól a felesége.
Még sokáig sétálgattak Mičinecék a paradicsomunkban (hallgassátok: Frederick Delius: Walk to the Paradise Garden című szerzeményét)…
Úton kifelé leülünk egy pillanatra a DAC-stadion étkezőjébe.
Eszembe jut, hogy magammal hoztam a Retro című könyvemet. Megmutatom nekik, és kikeresem a Tiborról szóló részt. Engedelmével felolvasom. Az olvasás közben itt-ott felnézek, és látom Tibor mosolyát.
„To je krásný, já jsem se do tebe znovu zamilovala!” – szól Tiborhoz a felesége…
Amikor már biztos, hogy vége a DAC-stadion látogatásának, átfut mindhármunkban a nosztalgiahullám, a búcsúzás pillanata. Figyelem Tibort, ahogy büszkén, a királyok testtartásával lép ki a stadionból (itt én voltam anno a gyönyör, a szép alkotója!).
Elhangzanak a stadionlátogatás utolsó akkordjai, és elindulunk a sátorba. Megmutatom nekik a helyszínt tetőtől-talpig. Tibor sokat kérdez, érdekli őt minden részlet.
A sátorból elkísérem Mičinecéket Hodosba, a stadion melletti szállásukra. A vendégeim körülnéznek és elégedetten bólogatnak: – Je to hezký, je to parádička!
Egy időre elbúcsúzunk, Tiborék elindultak meglátogatni Straka Ivánt és feleségét, Mártikát (Straka Gabi szülei). Strakáékat én is évtizedek óta ismerem, nagyon jó emberek, nem csodálkozom, hogy Mičinecék az ő társaságukat keresték elsőként.
Habos napok, péntek, 16 óra 30 perc
Megbeszélt időpontban, szinte egyszerre jött mindegyik meghívott DAC-legenda. Amikor kimentem a műfüves melletti kosárlabda pályára Fieber Petiért,
egyszerre három oldalról indult felénk egy-egy hajdani csillag. Mintha megbeszélték volna…
Amikor már mind az öt játékos a sátorban van, megállnak a sörcsapok mellett és csevegnek, piszkálják egymást, mint anno… Szórakoznak, mintha a DAC-Sparta kupadöntő csak pár napja lett volna… Tibor Mičinec, Peter Fieber, Petr Kašpar, Ján Kapko és Karol Krištof…
Eljött a pillanat, amikor felhívtam őket a Habos napok sátor pódiumára. Nagy Krisztiánnal, a DAC sajtófőnökével együtt konferáljuk a műsort… Amikor Kapkót kérdezem, eszembe jut, hogy elfelejtettem Bíró Tomi fiának jelet adni az elején, hogy engedje meg a Radetzki marchot… Improvizálok… A műsor végén ezt mondom:
– Tudom, hogy a Radetzki induló mindig a meccseitek előtt hangzott el, de most engedjétek meg nekem, hogy ezzel a szerzeménnyel kísérjelek le titeket a pódiumról!
Megszólal a Radetzki, és vastaps kíséretében lépkednek le a pódiumról a DAC legendái…
Habos napok, szombat, 14 óra
Ülők a sátorban a notebook előtt, amikor Tibor Mičinec jön felém elbúcsúzni.
Leültetem egy kávéra, együtt nézzük a pénteki este fotóit és a videót. Nagyon jó érzés suhan át rajtam. Tibor arckifejezésében, mondataiban ugyanazt az elégedettséget látom, mint anno, amikor a Retro könyvem keresztelőjén találkoztak kilencen a nyolcvanas évek aranycsapatából.
Tibor elindul haza, én nézem, ahogy távolodik, szlalomozva a sörös asztalok között, királyi testtartással… Legendák, köszönöm, hogy voltatok és vagytok!
