A cikk megjelent a Klikk Out 2024/07. számában.
– Örülünk?… Vincent! …Örülünk? / – Ja, örülünk. / (Ponyvaregény – Jules Weinfeld és Vincent Vega)
Július 3-a sokak emlékezetébe úgy íródhat majd be, mint a nap, amikor a józan ész csődöt mondott, elúszott a remény. A tovább szélesedő társadalmi szakadék napja, amikor a magát józannak tartó réteg visszafordíthatatlan és megemészthetetlen vereséget, megalázottságot, csalódottságot, keserűséget, tehetetlenséget érez, valamint szekunder szégyent azok helyett, akik nem is tudják, most minek örülnek, mert ha nem csalók és tolvajok, vagyis bűnözők, akkor kizárólag annak örülhetnek, hogy kedvenc politikusuk mindent elsöprő győzelmet aratott.
Korábban:
Amit a bűnözők mostantól kaphatnak, azt leülik a vécén
Három hónapja sokan arra támaszkodnak, hogy az Alkotmánybíróság, amely a hatályba lépés előtt felfüggesztette a rendkívüli büntetőjogi enyhítésekről szóló jogszabályt, majd tesz valamit ismét, és soha nem lesznek érvényben a bicskanyitogató tételek, amelyek a júliusi döntés után hatályba lépnek.
De az Alkotmánybíróság nem arra van, hogy megmondja, a politikus módosíthat-e adót , vagy épp büntetést és elévülést, vagy hogy megítélje a politikus motivációját, hogy ezt vagy azt miért akarja. Arra ott van a nép meg a választások.
Az Alkotmánybíróság azt kifogásolhatja, ha egy törvény nem általános érvényű, nem vonatkozik mindenkire, vagy szélsőséges mértékben befolyásolja a társadalmat. Megítélés kérdése persze, hogy a Btk. módosítása ezt mekkora mértékben teszi. Mindenesetre egy ilyen horderejű enyhítéscunami nemcsak politikai garnitúrákat ment fel korrupciós vagy más gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos méltányos büntetőjogi felelősségre vonás alól, hanem mindenkit.
Ha a politikust politikailag meg is lehet büntetni, és le lehet váltani, az enyhítéseknek akkor is széleskörű hatása van, és aki most esetleg csalódottnak és tehetetlennek érzi magát, üzenhetné most a másik térfélnek, hogy majd megtudjátok. Azzal viszont csak újabb frontot nyitna az egyébként is túlpolarizált társadalomban.
Ettől függetlenül a nagymamát kifosztó csaló, a korrupt hivatalnok mostantól tényleg meg fogja úszni. Nagy valószínűséggel az is, aki épp a bíróság előtt áll akár egy negyedmilliós csalásért/lopásért, és a sértettjei rimánkodnak, hogy a büntetési tétel felső határát tartsa szem előtt a bíró. A bíró meg majd elengedi, mert olyan mértékben változnak a kiszabható büntetések, a kár mértékének tételei, illetve az elévülés, hogy nem tehet mást. Lesz némi pénzbüntetés, feketedik egy kicsit az erkölcsi bizonyítvány, és enyhül a nyomás a börtönökön, nem lesz annyi rab. Ez így korrekt, nem?
Nyájként magunknak köszönhetjük, hogy ahogy Hunčík Péter fogalmazott előadásában, a pszichopaták forradalma győzedelmeskedik, remény azonban van, mégpedig (még mindig) a józan észben. Vagy ahogy Jakub Filo, a SME főszerkesztő-helyettese is idézte, a haveli felfogásban:
„A remény nem optimizmus. Nem meggyőződés, hogy valami jól fog végződni, hanem bizonyosság, hogy valaminek értelme van, függetlenül attól, hogy hogyan végződik.”
