FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Sorozatunkban átléptünk az 1970-es, 1980-as évek fordulóján létrejött dunaszerdahelyi Nyugati lakótelepre. Elsőként is annak „főutcájára”, a Borostyán útra – amelyet szinte mindenki Jantárnak hív. A névválasztás minden bizonnyal az egykori városvezetés terveit követte, az oda kiültetett – vagy a jövőben kiültetendő – virágokról, növényekről elnevezni az egyes lakótelepeket.Amióta a Borostyán út lett a „természetes élőhelyem”, úgy istenigazából sosem néztem körül, tényleg sok-e a borostyán az utcában? Egészen ezen, aktuális rész megírásáig…
Annál inkább érdekelt a lakótelep története, de erről majd később… Szóval a „Hedera Helix”, vagyis a borostyán igen közkedvelt futónövény, amely gyönyörűen fel tud kapaszkodni bárhova, vagy csak a földön szétfutva teríti be a köztes, félárnyékos helyeket. A szomszéd blokk előtt pl. remek mászási képességeiről „tart bemutatót”, ennek ellenére úgy vélem, semmivel sem elterjedtebb itt, mint bárhol máshol a városban.
Borostyán, szlovákul Jantár. Egy alkalommal a város hivatalos közlönyében mindkét formában szerepelt, mintha két különböző utcáról lenne szó. Pedig nem!
De miért éppen borostyán? Meglehet, már az utca építésekor jelen volt a borostyán, s mert a földmunkák alkalmával a szakemberek kénytelenek voltak megküzdeni a pogányság szent növényének tapadókorongjaival, amelyek a talajréteggel találkozva gyökérré alakulnak át? Merthogy a borostyán nem „kérdezi meg”, futhat-e a talajról a házfalakra, kerítésekre vagy a fák törzseire is játszva felkúszik…
…ami akár dekoratív is lehet, míg ellenzői inkább azt jegyzik meg, hogy roppant mód vonzza a szúnyogokat.
Hiszed vagy sem, a borostyánhoz több babona is fűződik, az egyik szerint abban a házban, ahol borostyán fut a falakon, a lakóknak nem kell tartaniuk a boszorkányoktól a növény gonosszal szembeni védelme miatt. Kedvelt növénye a temetőknek – ahol sírokat díszítenek vele –, így sokan kötik a borostyánt a túlvilághoz. Már az ókori Rómában is ismerték, a kedvelt költőket borostyánból font koszorúval ajándékozták meg.
Sőt, a mulatozás istenét is szőlővesszőből és borostyánlevélből font fejdísszel ábrázolták. Borostyán, más néven Bacchus levele.
A Borostyán út a Nagyabonyi és a Pozsonyi utakat köti össze S-alakban, ahol öt darab háromemeletes társasház sorakozik, illetve az utca elején találjuk a lakótelep kazánházát, annak égigérő kéményével. A többi mind családi ház, egyikben nem is oly rég még cukrászda működött, míg szemben vele a Pálma virágüzlet „illatozik” tovább. Tulajdonképpen Klári néniék családi vállalkozása, a Schery-cukrászda volt az egyetlen, amelyet már korábbról is ismertem az utcában. Aztán jött egy másik „édes teremtés…”
A Schery több mint három évtized után, 2022-ben zárt be végérvényesen, megható, könnyes búcsút véve nem csupán a környék apraja-nagyjától…
Amikor egy adott témát kutatok, egyaránt hagyatkozom a város krónikájára, régi újságcikkekre, vagy az idősebbek elbeszéléseire. Eszerint 1975-ben kezdődött a „kórház mögötti területen” a Nyugati lakótelepnek majdan helyet adó terület közművesítése. A lakótelep tényleges építése az 1977/78-as évekre datálható, míg az első lakók 1980 környékén költöztettek a blokkokba. Legalábbis ezt erősítette meg az egyik utcabeli „őslakos”. Nekem azonban kézzelfoghatóbb bizonyíték kellett, amelyet idén a konyhánk rekonstrukciója szolgáltatott.
Történt ugyanis, hogy a máskor csupán frissítő jellegű festés komoly átalakítássá fajult, ami bősz csörömpölés közepette építkezési területté változtatta konyhánkat.
Ekkor az eredeti, „szocis” csempe a történet főszereplőjévé lépett elő. Dolgozott a véső, ütött a kalapács, pattant, hasadt a kemény kerámia. Fél perc eltelével tudatosult bennem, hogy a nagy meleg ellenére bizony ajánlatos hosszúszárú nadrágot húznom, ami útját állja a százfelé repülő csempeszilánkok által okozott sebesüléseknek. Ezek az öreg szakik még tudtak valamit, hiszen egy nem sok, annyi csempe sem jött le egészben. És ekkor történt a „nagy felismerés”: megfordítva az egyik csempedarabot, hátoldalán ott virított a gyártó neve, logója, valamint a gyártási év: 1978.
Tehát a „Corpus delicti” szerint a Borostyán út blokkjai valamikor 1978 és 1980 (az „őslakos” szerinti évszám) között épültek.
Kicsit több mint fél évtizeddel ezelőtt a közel húszéves rózsaligeti életepizódom után költöztem a Borostyán útra. Mindkét lakótelep híres a zöldövezetéről, a reggeli madárcsicsergésről, és hogy az emberpalánták játszótér híján a blokkok előtti járdákon kergetik egymást. A minap nyávogásra lettünk figyelmesek. Ikergyermekeink, Emese és Máté azonnal elindultak felkutatni a hang forrását. Egy aranyos fekete, félénk kiscica bújt meg, hol máshol, mint a földön futó borostyántengerben…
MÉG TÖBB FOTÓ A BOROSTYÁN ÚTRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
