FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Utca a Nyugati lakótelep szélén, amely nevét Pavol Országh-Hviezdoslavról, az egyik legismertebb szlovák költőről kapta. Rangját azonban inkább az itt található magyar alapiskola emeli. Az iskola 1982-es megnyitásakor mint Hviezdoslav utcai Alapiskola került a köztudatba, a város akkori legfiatalabb lakótelepén, amelyet helyi szlengben gyakran „Západ” névvel is illetnek. Az intézmény Dunaszerdahely harmadik magyar tannyelvű alapiskolája lett.
1982. szeptember 1-én az új iskolában megkezdődött az első tanév 440 tanulóval, 14 osztállyal, 27 pedagógussal és 13 alkalmazottal. Az 1980-as években az iskola mint sportosztályos iskola működött. A lányok inkább atletizáltak, a fiúk pedig fociztak. Majd 2000-től már mint Vámbéry Ármin Alapiskola fogadja tanulóit. Csodaszép aulájában a nagy kelet-utazó, Lipcsei György által készített mellszobrával.
A dolog pikantériája, hogy a suli főbejárata tulajdonképpen a Liszt Ferenc utcáról nyílik, amely elnevezést valószínűleg utólag kaphatta?
Amit pedig az iskola névadójáról, vagyis Vámbéry Árminról – városunk talán legismertebb polgáráról – tudni érdemes, azt bőven felkutatták előttem nálamnál tanultabb emberek. Ámbár, ha csak tehetem, nem lankadok. Egy-egy „iskolalátogatás” jó gyújtózsinórja az efféle hobbinak is. Az iskolalátogatást persze értsd feltételes módban, hiszen jelenleg legfeljebb az iskola játszóparkjának és -udvarának látogatása van terítéken, na meg persze választások alkalmával a helyi választókörzet. De már csak néhány esztendő, s a betűvetés tudománya itt szintén a családban marad.
Noha a világjárvány idején a suli tornatermét is kötelezően látogattuk nem éppen sportolás céljából. Aki negatív maradt, az mégiscsak nyert…
A tornaterem udvar felőli homlokzata öles betűkkel hirdeti, hol járunk éppen. S míg a lurkók jóleső tempóban köröznek kerékpárjaikkal, olykor apa elmélázik picit „Ármin bácsi” életén – amit egyébként az iskola aulájában olajfestmények formájában követhetünk figyelemmel, születésétől haláláig. Az első képek között rögtön megjelenik (Duna)Szerdahely főutcája, s ha az ember nem olvasott volna száz meg száz írást Vámbéry életéről, komolyan azt hihetné, szülővárosa neki a mai Csallóköz központja, amely akkor még különálló településként a Szerdahely nevet viselte. De vajon mikor vált kétségessé, hogy hol is született a nagy orientalista?
1932-ben, Vámbéry Ármin születésének századik évfordulóján jelent meg egy írás a romániai magyar Keleti Újságban: „Hol született Vámbéry Ármin száz évvel ezelőtt? – avagy, Két város verseng a szülőváros dicsőségéért” címmel.
Felmerült ugyanis, hogy „szülővárosának” magyarsága Vámbéry centenáriumának évében szobrot kíván emelni. Mint az azonban kiderült, nem biztos, hogy Dunaszerdahelyen született?! Pozsony-Szentgyörgy szintén „bejelentkezett” a dicső címért. A közfelfogás korábban a lexikonokat követte, de ő maga is Szerdahelyt jelölte meg születése helyéül az Emlékirataiban. A Pozsonyban székelő szoborbizottság egyik tagjának ugyanakkor alkalma nyílt Vámbéry fiával, Vámbéry Rüsztemmel beszélgetni, aki állítólag írásbeli dokumentumokkal képes alátámasztani, hogy Vámbéry Ármin Pozsony-Szentgyörgyön látta meg a napvilágot.
Miután erről a lapokban említés történt, a Dunaszerdahelyi Társaskör a következőkről értesítette a pozsonyi szoborbizottságot:
„Vámbéry Ármin Dunaszerdahelyen 1832. évi március hó 19-én született – ez minden kétséget kizárólag beigazolható. Anyja nem úgy került ide özvegyen, hiszen apja, Wamberger nevű foltozóvarga is itt élt. Él Szerdahely öregjei közül egy Wosner Mór nevű 96 éves aggastyán, aki Vámbéry játszótársa volt és még élénken emlékszik a Wamberger családra. Az öreg bácsi határozottan azt állítja, hogy Vámbéry itt született, sőt évek múltával, amikor már nagy ember lett és megfordult Szerdahelyen, az öreg Wosnerrel együtt mentek el megnézni gyermekkoruk emlékeit, a játszóterét a régi udvarban, s azt a házat, amely az udvarban állt, s amelyben Vámbéry született.
Ezidőben Vámbéry több példányt ajándékozott műveiből a Dunaszerdahelyi Kaszinónak. Ez az egyesülés rég megszűnt, de a kaszinó volt tagjai emlékeznek, hogy ezekbe a példányokba Vámbéry sajátkezűleg írta bele: „Szülőhelyem kultúregyesületének, Vámbéry Ármin.” Az egyesület a háború idején szűnt meg, s az egész könyvtárat, s vele együtt a példányokat széthordták.
Persze a születési anyakönyvek volnának hivatva adatokkal szolgálni, s minden kétséget eloszlatni, ámde az 1832-ben még nem voltak ilyenek Szerdahelyen, de ha lettek volna is iratok, ezek 1887-ben a nagy tűzvész alkalmával elpusztultak, hisz ugyanekkor elégtek az ottani Szentegylet iratai is… De talán minden bizonygatásnál többet mond önéletrajza, a Küzdelmeim című műve, amelyben önmaga írja, hogy Szerdahelyen született. Ő csak tudta, hogy hol született?”
Viszont Pozsony-Szentgyörgy is magáénak vallotta őt. Szentgyörgyön szintén megalakult a Vámbéry-emlékműbizottság, s miután a pozsonyiak titkára náluk járt, kapott is kezébe egy érdekes okmányt. Eszerint Vámbéry az ottani piarista gimnázium legjelesebb tanulója volt, s az 1845/46-os évfolyam bejegyzése szerint – az iskolai anyakönyv egyik oldala, egyben az ő anyakönyvi lapja – a latin szöveg magyar reprodukciója Pozsony-Szentgyörgyöt jelöli meg születési helyéül. Ez a körülmény ismét csak komplikálta a dolgot, bár Vámbéry Ármin, amikor Dunaszerdahelyt jelölte meg születési helyéül, körülbelül el is döntötte a száz év múlva támadt vitát… – a Keleti Újság, 1932.3.20., XV. évfolyam, 86. száma alapján.
MÉG TÖBB FOTÓ AZ HVIEZDOSLAV UTCÁRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
