A képzőművészeti nevelés már a legkisebbeknek is elérhető | Gyereksarok

Közösen alkotni mindig jó. Megszokott, hogy gyermekek számára kreatív szakköröket szerveznek, épp csak meg kell találnunk a hozzánk legközelebbi programot. Ma már felnőttek számára is elérhetőek ilyen alkalmak, de a legfiatalabb korosztály képzőművészeti nevelésére eddig nem gondoltak. Orosz Bréda Enikő ezt az űrt kívánja betölteni Pingáló című foglalkozásaival, melyen kizárólag 3 éves kor alatti gyermekek vesznek részt. E heti Gyereksarok rovatunkban ő válaszol nekünk.

Mióta foglalkozol hivatásszerűen gyerekekkel?

Bábszínházi díszlettervezést tanultam a Szlovák Színművészeti Főiskolán, és már egyetemi tanulmányaim alatt elkezdtem bábos szakkört vezetni általános iskolás gyerekeknek. Máig emlékszem arra az izgalomra, amikor először álltam gyerekek előtt, és láttam, ahogy a szemük felcsillan a mesék varázsától. Az egyetem befejezése után rajztanárként dolgoztam, és itt is szoros kapcsolatba kerültem különböző korosztályú gyerekekkel.

Minden egyes alkotófolyamat során boldogságot ad számomra, amikor látom, hogy a gyerekek mennyire lelkesednek és örömmel fedezik fel saját kreativitásukat. A velük való közös alkotás végigkíséri az életem nagy részét, és úgy érzem, ez a kapcsolat folyamatosan inspirál és gazdagít engem is.

Orosz Bréda Enikő,Pingáló,Dunaszerdahely,Nagymácséd,Gyereksarok
Fotó: Kiss Gábor Gibbó

Honnan jött az ötlet a foglalkozáshoz?

Mindig is kreatív gondolkodású ember voltam, számomra ez nem volt idegen, ugyanakkor az anyasági szabadság alatt nagyon hiányzott az életemből a kreativitás és a kézműveskedés. Amikor a lányom féléves lett, elkezdtünk közösen alkotni: én már akkor bátran a kezébe adtam az ecsetet és a festéket. Ekkor kezdett érdekelni az óvodás kor előtti képzőművészeti nevelés, így együtt kísérleteztünk mindenféle bababarát alapanyaggal. Csodálatos volt látni, ahogy a lányom felfedezi a színeket és formákat, miközben fejleszti a finommotorikáját.

Milyen tapasztalatokat szereztél eddig az együtt alkotás során?

Az anyaság első hónapjaiban született meg a Pingáló foglalkozások ötlete: éreztem, hogy társadalmi szinten hiányzik ennek a korosztálynak a művészeti fejlesztése és a művészethez való – szoros – kapcsolódása. Ez a terület Felvidéken, sőt az egész Kárpát-medencében is felfedezés előtt állt, így elhatároztam, hogy kitöltöm ezt az űrt. Az ötlet megvalósításához sok szervezés és szakmai kutatás volt szükséges, végül 2024 júniusában útjára indulhatott valami egészen új, reményeim szerint valami különleges.

Merthogy a Pingáló nemcsak művészeti tevékenységekről sorozatáról szól, hanem központi szerepet is játszik a szülő-gyerek minőségi idő eltöltésében is. A kiscsoportos foglalkozások (maximum hat szülő és hat gyermek mellett) lehetőséget adnak a szociális fejlődésre, hiszen a gyerekek kortársaikkal ismerkednek, megfigyelhetik egymást és barátkozhatnak.

Orosz Bréda Enikő,Pingáló,Dunaszerdahely,Nagymácséd,Gyereksarok

Miként inspirálódsz szakmailag, és mi ad erőt a gyerekekhez?

Nem titok, a saját lányom a legnagyobb inspirációm. Minden egyes közös alkotás során újra felfedezem a kreativitás örömét és a gyermeki kíváncsiság varázsát, ami mindig erőt ad, hogy továbbra is támogassam őt és más gyerekeket a felfedezésben és a tanulásban. Ezen a személyes érintettségen túlmutatva: a tematikus foglalkozások során különféle technikákkal dolgozunk, mint például festés, ragasztás, tépés, matricázás, fűzés és kollázskészítés. Az évszakok folyamatosan új inspirációt adnak számomra, hiszen a gyerekek számára is remek kiindulópontot jelentenek a kreatív alkotáshoz. A gyerekek ártatlansága és lelkesedése mindig új energiával tölt fel, és arra ösztönöz, hogy folytassam ezt a csodálatos utat.

Tapasztalatod szerint mit élveznek a gyerekek leginkább ezeken az alkalmakon?

A babák körében különösen népszerű az ujj- és tenyérfestés, ami mindig mosolyt csal az arcukra. Emellett a matricázás is nagy kedvenc, valamint a fűzés, amely nemcsak szórakoztató, hanem a finommotorikájuk fejlesztésére is jótékony hatással van.

Minden foglalkozáson többféle technikával ismerkedünk, így minden gyermek megtalálhatja a neki való elfoglaltságot. Nagy hangsúlyt fektetek a minőségi eszközök használatára és az igényes, előre átgondolt (és kipróbált) ötletekre.

Hol találnak meg azok, akik szeretnének részt venni, vagy akik hasonló foglalkozást szeretnének szervezni?

A Pingáló foglalkozások jelenleg két helyszínen működnek: Dunaszerdahelyen a Csallóközi Könyvtár ad otthont a találkozóknak, míg Nagymácsédon a Baba-mama klub biztosítja a helyszínt. Mivel a foglalkozások kiscsoportosak, a részvételhez regisztráció szükséges, amelyet mindig aktuálisan a Pingáló foglalkozások Facebook-oldalán osztunk meg.

Októberben számos izgalmas, tökös ötlettel készülünk, és a következő közös alkotásunkra október 1-jén kerül sor Dunaszerdahelyen.

Bármilyen kérdéssel vagy ötlettel forduljanak hozzánk bizalommal, szívesen segítünk, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb kreatív tevékenységet.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább