FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Nyugati lakótelep utcája, nevét Ludvík Svoboda csehszlovák tábornokról, politikusként Csehszlovákia 7. államelnökéről kapta. Ez a nem túl hosszú utcácska a Borostyán útra merőleges, majd a másik végében a kanyar után már Hviezdoslav utcára vált a GPS. Ezen járok csaknem minden nap a lakótelepi Jednotába, amely az egykor „pompázatosabb” objektum, az ún. Merkúr üzletközpont földszintjén található. A pompát és a csempét is egyaránt elfújta a szél…
A dolog pikantériája, hogy amikor a „tapasztaltabb” dunaszerdahelyi polgár azt a szót hallja, hogy Szolgáltatások Háza, egyből a mai Bartók Béla sétányon lévő már-már kultikus egykori épület jut az eszébe. Ahol egy helyen intézhette ügyes-bajos dolgait, és nem kellett a város egyik végéből a másikba futnia, ha egyszerre óhajtotta elvinni ruháját a tisztítóba, cipőjét a javítóba. Szóval egy helyen volt a mosoda, a ruhatisztító és javító, a varroda, a női és a férfifodrász, a rádiójavító, a virágüzlet, egyszóval minden, amit csak egy, az akkor korszerűnek mondott szolgáltatások háza nyújthatott a lakosságnak.
Nos, a Merkúr anno valami hasonlónak épült. Persze méreteit tekintve talán szerényebb kivitelben, de a Járási Szolgáltató Vállalat berendezett itt is néhány műhelyt s üzletet.
1986. november 12-én került átadásra eredetileg Zdroj élelmiszerüzlettel és a Jednota FSz Merkúr nevezetű vendéglőjével, továbbá: csemegebolttal, hentesüzlettel, cukrászdával, drogériával, varrodával, nyomdával, fodrászattal, akvarisztikával, sőt még a Járási Könyvtárnak is nyílt benne egy részlege. Aztán a Zdroj élelmiszerüzletét átvette a Jednota, a vendéglő megszűnt, a hentes pedig már vagy ötször bezárt. Az akvarisztika pedig? Fene tudja mikor, mert míg édesapám élte teljében nagyban foglalkozott akváriumi halakkal, az akvarisztikai szaküzleteket is jobban szem előtt tartottam.
De ahogy József Attila írta a Tiszta szívvel című versében: „Nincsen apám, se anyám…” – a további felsorolástól most inkább eltekintenék.
Szóval ide hordtuk „maszekban” azt a temérdek mennyiségű szárított vízibolhát, amit saját kezűleg csomagoltam és stempliztem. Mintha kötelező lett volna, pedig semmire sem kötelezett a fater, egyszerűen csak szerettem csinálni. A pici papírzacskókat a papírüzletből szereztük be, nameg a betűket is a stemplihez. A vízibolhákat, más néven Daphnia – ezt a szót pecsételtem a zacskókra százszor és ezerszer – a nyári hónapokban gyűjtöttük be a környező tavakból, majd gondosan elegyengetve, kifeszített lepedőkön szárítottuk meg. Merthogy ez a természetes táplálék nagy népszerűségnek örvend a halak körében…
S ha már az imént verseltem, nyugodjék édesanyám által ismertem meg közelebbről a szintén itt, a Svoboda tábornok utcában lévő nyugdíjasotthont, valamint annak lakóit és személyzetet. Anyu 2019 áprilisában költözött be…
Bedugtad anyádat a panzióba! – írt rám anno egy alkalommal az a nem túl kedves ismerősöm, s ezt eléggé kicsit zokon vettem, holott nem terhelte a lelkiismeretem a tudat. Mégis mit kellett volna feladnom, lévén egyedül voltam a feladattal? A munkámat? A családomat? Anyu egy idő után egész napos, szakképzett felügyeletre szorult. Könnyen beszél, aki nincs benne! – gondoltam magamban. Anyunak egyetlen kikötése volt, legyen internet, hogy tudjon facebookozni. Megoldottam…
A Svoboda tábornok utcai, 1984-ben átadott Nyugdíjas Panzió (mai elnevezésben Idősek Otthona) a város krónikája szerint megnyitásakor 40 férőhellyel bírt és: „magányos, idős emberek számára nyújt ellátást, kényelmes elhelyezést”.
Az idegen vándor azt hihetné, hogy egy, az utcában sorakozó háromemeletes blokkok közül. Csupán a figyelmesebb szemlélőnek tűnik fel, hogy teljesen más elrendezésű balkonokkal bír mindkét oldalhomlokzati részén. Előtte és mögötte is park padokkal, ahol az idén éppen 40 éve átadott otthon lakói sétálhatnak, levegőzhetnek. Az eredeti állapotokhoz képest kapacitása jelentősen bővült, amit a belső terek elrendezésének módosításával értek el. Anyu szobáját pl. tulajdonképpen egy garzonlakás egykori konyhájában rendezték be.
Az Idősek Otthona teljes körű szociális, egészségügyi, kulturális, lelki és szellemi gondoskodást nyújt a kliensei számára – írja az intézmény honlapja.
Amellett, hogy egy-, két- és háromágyas szobáik vannak, az intézmény teljesen különálló garzonlakásokkal és egyszobás lakásokkal is rendelkezik. Ezeket saját terasszal és szociális helyiségekkel látták el. A lakók kényelméről képzett szakemberek csapata, szociális nővérek és ápolók gondoskodnak. Az otthonban lehetőség van szociális rehabilitációra, fizikoterápiára, különféle aktív szabadidős tevékenységekre, sportversenyekre, előadásokra, melyek a lakók életminőségének javítására irányulnak.
Persze a személyes történetem, vagyis anyu története nem végződött happy end-del. Az élet már csak olyan.
„Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy „örökkévalóság”. A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek… minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül… csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit.” – Wass Albert.
MÉG TÖBB FOTÓ A SVOBODA UTCÁRÓL
ELŐZŐ RÉSZEK:
DS – Az én utcám, a te utcád
